A Csibészek.

Várom a napot, amikor majd kihajózunk.

Várom amikor a nyílt vízen elvész majd a horizonton a kontinens, és csak a tenger, az óceán vesz körben minket. Megváltoznak majd a színek, a világoskéktől a sötétkékig, a hajnali párától a viharos feketéig vesz majd körbe minket minden.

Biztosan lesz zöld is, a tenger zöldje. Na akkor eszembe fognak jutni a szárazföld zöldjei, a kertek, a hegyek, és Erdély is. És a Csibész barátaim. Kik ők?

Meséljen róluk Sándor barátom, hiszen általa ismerhettem meg egy csodás történetet, és a még csodálatosabb embereket:

A történet több mint húsz éve kezdődött, Caucescu, a román Conducator idejében.
Csiksomlyón állt egy - még Mária Terézia alapította - árvaház, amit akkor száz elhagyott gyermekre terveztek. 1989-ben 340 lakója volt. Éhesen, fázva éltek, hiszen sem fűtés, sem élelem nem jutott akkor Romániában az embereknek. Aki ezidőtájt járt Somlyón, találkozhatott a kisebbekkel a székesegyház parkolójában - naphosszat ott koldultak. Az idősebbek pedig bejártak Csíkszeredába, loptak, betörtek élelmiszer üzletekbe, hogy a zsákmánnyal feledtethessék az éhségüket.

Akkoriban helyezett a szomszéd faluba az érsek egy fiatal papot, plébánosnak, aki édesanyjával el is foglalta a hatalmas nagy plébánia épületét. Röviddel ezt követően egy alkalommal hazafelé menet találkozott az egyik "beszerzést" végző csapattal. Megszólítván őket, nem éppen a legkeresettebb kifejezések mellett mondták el neki útjuk célját, panaszolták el, hogy éhesek.

A papember - Gergely István - meghívta őket a plébániára, hogy vacsorázzanak vele.
Édesanyja - Irma néni - csak egy kicsit lepődött meg, aztán megetette a négy éhes szájat. Vacsora után ott is maradtak - talán a reggeli reményében. Majd jöttek a többiek is az árvaházból, lányok és fiúk egyaránt. A vasárnapi prédikációt követően elhangzott a segítség kérés a hívek felé, hogy segítsék adományaikkal a fiatalokat.

És az addig félig elvadult gyerekek hallgatták a Tisztelendő Urat (gyorsan elnevezték maguk közt Tisztinek, és ma így ismeri őt sok-sok ember Erdélyben, és Magyarországon egyaránt), beálltak a kertbe dolgozni, harangoztak, takarítottak maguk után.  Hamarosan száznál többen éltek a parókián eltartásuk mind több gondot jelentett. Egy hívő jogászember javaslatára Tiszti alapítványt jegyeztetett be, a neve Csibészek Alapítvány lett. (Amint elmesélte, arra gondolt amikor kimondta a bíróságon a szót, hogy na ezt biztosan nem fogja a cégbíró bejegyezni. De miután gyenge lehetett a magyar nyelv tudása - megtette.)

Híre ment az alapítványnak, először Erdélyben, majd Magyarországon - és mára Olaszországtól Svédországig ismerik. Szerény anyagi javakkal rendelkezőktől, jómódúakig álltak az alapítvány mellé, ki-ki tehetsége szerint. Magyarországi vállalkozók, és nagyvállalatok is támogatták őket.

Segítségükkel az eltelt idő alatt több mint kétszáz fiatal köszönheti e segítségnek sorsa jobbra fordulását. Váltak asztalosokká, autószerelőkké, varrónőkké, kerekedőkké. Az alapítvány segítségével egyetemre járhatnak, lakáshoz jutottak. Boldog családanyák és apák lettek közülük. Hírnevet szerzett énekkaruk, az Árvácska együttes

Az alapítvány ma is él, bár anyagi lehetőségei az utóbbi időben némileg beszűkültek.

Külön történet a csángó gyerekeké, amiről Tibor barátom a bemutatkozó soraiban említést tett.

Szemináriumi évei alatt Tiszti sokszor megfordult a moldvai csángók közt, megismerendő magyarságukat, életkörülményeiket. Ők azok a Budapesttől vagy 1000 kilométerre élő magyarok, akik (egyes elméletek szerint) megunván a népvándorlás keserveit Etelközben maradtak. Ma is ott élnek a Szeret partján, illetve az oda befutó patakok völgyében épített falvacskáikban. Csodálatos a magyar beszédük, rég elfeledett kifejezéseket használnak, színes népviseletet viselnek ünnepnapjaikon, és sziklaszilárdan őrzik római katolikus vallásukat.

Szegénységük néha megdöbbentő, de igazán az a szívszorító, ahogyan ezt viselik. A gyerekek sorsa hatványozottan nehéz. Nagyszüleik magyarul szólnak hozzájuk, a közeli gyárakba bejáró szülők már vegyesen, az iskolában románul tanulnak. Ahol van fakultatív magyar nyelvű oktatás, ott azt a nulladik órára szervezik - de az iskolabusz menetrendje az első órához igazodik.
Sok a megtört életpálya, az elvált szülő, vagy csak a szegénység okozta lelki megpróbáltatás őrli fel az erejüket - és fordulnak könnyebb megoldások felé....
Hét éve érkeztek az első csángó gyerekek az alapítványhoz, a hargitai hegység lábához támaszkodó piciny falucskába: Csíkcsomortánba. A falu telve csupaszív emberekkel, akik az akkor idegen gyerekeket elfogadták. Mára már két házban élnek, óvodáskortól a 20 évesig minden korosztályban.

Ha valaki megkérdezte volna régebben, hogy egy csángó kisgyereket milyennek képzelek el - biztosan rossz választ adok. Ha az olvasó most behunyja a szemét két másodpercre, és rögzíti a saját vízióját - valószínűleg meg lesz lepve.
Szőkék, és gyönyörű kék szemük van. Kedvesek, okosak, és időnként nagyon hazavágynak, oda, ahol a szüleik, rokonaik élnek, ahol a körülményeik össze sem hasonlíthatóak az alapítványi ház körülményeivel.

Ahogy cseperednek, úgy illeszkednek be a csendes, halk szavú székely közösségbe. Részt vesznek a táncházban, az énekkarban, együtt játszanak, lovagolnak az iskolatársaikkal, fociznak, bicikliznek, játszanak a patakban, élik a gyerekek mindennapi vidám életét. Legfőbb támaszuk talán a falu polgármestere és felesége, akik minden nap megnézik őket, szervezik a programjaikat, és amikor az egyik kisfiút operálni kellett a polgármester az ágya mellet éjszakázott a kórházban....

Romániában sok szempontból megállt az idő. Az alapítvány a gyerekek ellátására semminemű támogatást nem kap, mert a lakóhelyük másik megyében van - és csak ott lehetnének támogatásra szoruló állami gondozottak; másik megyében nem jár utánuk támogatás.

Így maradnak az adományok. Segítésükre hoztuk létre az "Energetikusok a fiatalokért" alapítványt, mely különféle csatornákon át segíti gyerekek étkezését, pihenését, ruházkodását.

Hatalmas élmény volt számukra, amikor elutaztunk velük a Balatonhoz, az Adriára, vagy amikor éppen valamelyik alapítványi segítőnk Erdélyben járva elsétált a nagyobbacska lányokkal egy ruhaboltba, beültünk pizzát enni, vagy a fagyizóba.

Bemutatásnak gondolom, ennyi elég. Aki ezek után úgy gondolja, hogy támogatni szeretné ezeket a magyar gyerekeket, akkor az alább található [Adományozok] gombra kattintva megteheti.

Remélem, hogy megvalósul a nyári tervezett idei utam hozzájuk; egy baráti társaság kért fel vezetőnek, és augusztusban néhány napot arrafelé fogok tölteni. Ha az olvasóim közül valaki arra jár, és találkozna velük - pontos elérhetőségüket Tiboron keresztül boldogan megadom, de álljon itt a Csibész Alapítvány honlapjára mutató link is: www.csibesz.ro

Ádám Sándor
Energetikusok a fiatalokért alapítvány alapítója