Nagyutazás
Bacsó Tibor és Ádám a föld körül – szelek szárnyán

Site Search

‹‹‹ Előző hír                                                                                                                Következő hír ›››

A Clipper 70 hivatalos bemutatója – London, 2013 Január 19.

2013.03.06

Mivel is indíthatnám stílusosabban tudósítás sorozatomat a Clipper 13-14 földkerülő vitorlásversenyről, mint az új flotta hivatalos bemutatásával. Ez 2013 Január 19.-én került sorra, amikor a St. Katharine dokkban életnagyságban meg lehetett tekinteni az új 70 lábas hajót.

Aki kicsit követi a hajós kiállításokat tudja, hogy ezen a héten volt a London Boat Show, úgyhogy a 19.-ét megelőző néhány napban a nagyközönség számára is nyitva állt a hajó, viszont a 19.-e csak a verseny részvevőinek volt fenntartva. Láthatóan óriási volt a felhajtás, egész London tele volt plakátozva a verseny szlogenjével és az útmutató táblákkal.

A szervezők előrelátása indokolt volt, ugyanis ezen a napon volt az első, formális, személyes találkozási lehetőség a részvevők és a verseny szervezői között, ez volt az első „Crew information day”. Persze nagy volt az érdeklődés és a szokatlanul hideg, havas londoni időjárás ellenére több száz részvevő jött el meghallgatni a legfrissebb verseny információkat és megnézni a hajókat.

Annyi volt a jelentkező, hogy csak két szekcióban lehetett mindenkit leültetni, de így legalább kicsit eloszlott a tömeg a hajó megtekintésekor. Nagy élmény volt személyesen találkozni a Clipper cég kitalálójával, alapítójával: Sir Robin Knox-Johnston-nal.

Nemcsak emblematikus figurája a vitorlázás történelmének, de karizmatikus személyiség is, az ember akaratlanul is issza szavait. Átsüt mondanivalóján a tapasztalat és az elhivatottság, a szenvedély. Irigylésre méltó …

A tájékoztatón lehetett megtudni, hogy gyakorlatilag szinte minden verseny hely betelt, az utolsó helyek pedig gyorsan elfogynak.
A hajók ütemezés szerint készülnek Kínában és terv szerint mind készen fog állni az augusztus második felére tervezett indulásra. Eddig 4 hajó érkezett és havonta további 2 hajót várnak leszállítani. Persze az érkezést követően még hetekbe kerül a hajók felszerelése és „behajózása”, mielőtt tényleges „hadrendbe”állhatnak. Ugyancsak itt derült ki, hogy a verseny – eltérően a tavalyi útvonaltól – nem megy Új Zélandra, helyette Ausztráliában lesz egy rövid megálló. Viszont mindenkit izgatottá tett a hír, miszerint új megállóként bekerült az útvonalba a mexikói Cozumel sziget.

Érdekes és izgalmas volt látni leendő csapat és versenytársainkat, akik szemmel láthatóan a legkülönbözőbb nemzeti, kulturális és foglakozási háttérrel kerültek a versenybe. Azt, hogy kivel leszünk egy csapatban nem tudjuk meg egészen Május 11.-éig. Ekkor derül ki, hogy melyik hajón és mely csapattársakkal fogunk versenyezni. Ekkor tudjuk meg azt is, hogy ki lesz az adott hajó kapitánya. Apropó kapitány. Ez egy igen felelősségteljes és egyben nagy presztízs értékű megbízatás a Clipper versenyeken.

Nem meglepő tehát, hogy a 12 kapitányi pozícióra 160 pályázat érkezett, mind készen állva arra, hogy akár hónapokig tartó kiválasztási folyamat végén tudja meg, hogy Ő is benne van-e a legjobb tucatban.

A tájékoztató után rohantam az új hajót megnézni, és még azt sem bántam, hogy a hidegben (és hóban, ami ritka vendég Londonban) sorba kellett állnom, hogy feljuthassak. De megérte, hisz először láthattam azt a néhány négyzetméternyi helyet, ahol fiammal életünk 1 évét fogjuk eltölteni, együtt további 21 idegennel.

A hajón szerzett élményimet a Hajók menüben olvashattok többet.

‹‹‹ Előző hír                                                                                                                Következő hír ›››