Nagyutazás
Bacsó Tibor és Ádám a föld körül – szelek szárnyán

Site Search

‹‹‹ Előző hír                                                                                                             Következő hír ›››

Megvannak a Skipper-ek!


2013.04.23.

Mintegy 200 nemzetközi jelentkezőből, több hónapos kiválasztási folyamat után kiválasztották a legjobbak legjobbjait. A Clipper közzé tette annak a 12 skipper-nek (kapitánynak) a nevét, akik a Clipper 13-14 versenyen a 12 vadonatúj 70 lábas versenyvitorlást és azok legénységét körbevezetik a földön.

Az elmúlt 8 verseny tapasztalatait is felhasználva, különleges embereknek hirdette meg a Clipper a 12 kapitányi pozíciót. A sikeres jelentkezőknél a tengeri jártasság alapkövetelmény és ennek párosulnia kell vezetői, csapatépítési, pszichológiai, problémamegoldó, válságmenedzsment stb. képességekkel.


A kiválasztott csapatban nemzetközi kapitányok vannak, van aki már részt vett korábbi Clipper versenyben, sőt van egy női skipper is – a verseny történetében a harmadik.

Egyelőre csak a skipper-ek személye ismert, de a következő hetekben kiderül, hogy ki melyik hajóhoz lesz rendelve, ill. május 11.-én tudjuk meg, hogy mi, azaz a részvevők, melyik hajón és melyik skipper-rel fogunk versenyezni.

 

 

Íme a skipper-ek:

Oliver Cotterell – 27 – Brit

Oliver Cowes-ból, a dél-angliai Wight szigetről való.

Nem ismeretlen számára a Clipper verseny, hiszen részt vett a verseny képzési programjában, és az új 70-es hajók bevitorlázó csapatának is része.

Olly a Karib tengeren egy Hurbulot 63-as vitorláson nőtt fel és egész életében vitorlázott.

 

 

Vicky Ellis – 30 – Brit

Vicky Bristol-ban él és a a Clipper versenyek 17 éves történetének harmadik női kapitánya lesz.

Édesapja és nagyapja vezette be a vitorlázásba és már kicsi gyermekkora óta lelkes tengerész.

A 2011-12-es verseny felkészítése óta dolgozik együtt a Clipper-rel.

 

 

Gareth Glover – 36 – Brit

Gareth Gosportban lakik (ahol a Clipper főhadiszálása is van) és az előző versenyben a New York vitorlás kapitánya volt.


Gareth Manchesterben, a helyi ifjúsági klubban ismerkedett meg a vitorlázással, gyorsan rájött, hogy a szabadtéri sportok és ez az életmód a neki való.

Iskola után vízi sport oktató volt ill. a versenyvitorlázással foglalkozott szabadidejében.

 

Richard Gould – 26 – Brit

Richard Portsmouth-ból való és dinghy vitorlázással kezdte kapcsolatát a hajózással. Ez alatt megismerkedett a vitorlás élettel és egyre nagyobb hajókon vitorlázott.


Richard jól ismeri a versenyvitorlázást, hisz oktatóként részt vett a 2009-10-es verseny előkészítésében, sőt a 11-12-es futam utolsó 21,850 mérföldjén is ott volt, mint média tudósító.

 

 

Eric Holden – 33 – Kanadai

Eric Kanadából csatlakozik a versenyhez, mint a kanadai 2012-es olimpiai vitorlás csapat meteorológusa.

Eric ugyancsak benne volt abban a kanadai vitorlás csapatban, akik megnyerték a Marblehead - Halifax Ocean Race versenyt, annak 106 éves történetében először.

1999-ben került kapcsolatba a Clipper versennyel, amikor is nővére részt vett a verseny 2 szakaszában.

 

Chris Hollis – 33 – Ausztrál

Chris Ausztráliából, Sydney-ből származik. 7 éves volt, amikor szülei jóvoltából megismerkedett a vitorlázással.


2001 óta versenyvitorlázik és már kétszer is indult a híres Sydney-Hobart versenyen, mindkét alkalommal dobogós helyezéssel.

 

 

 

Sean McCarter – 31 – Ír

Sean Palma de Mallorca-n lakik.

Apja korán bevezette a vitorlázás rejtelmeibe és azóta is a hajózásnak él.

10 éves kora óta követi a Volvo Ocean Race és a Vendee Globe versenyeit. Világ életében a föld körüli vitorlázásról álmodott.

 

 

Matt Mitchell – 25 – Brit

Matt West Berkshire-ban lakik és Ő a legfiatalabb kapitány a mostani versenyben.

Mindig is tengerész volt és több versenyben vett részt, mint pl. a The Rolex Fastnet Race vagy a St Maarten Heineken Cup Regatta.

 

 

 

Damian Parnham – 48 – Ausztrál

Damian a Sunshine Coast-ról csatlakozik a versenyhez.

Dolgozott az ausztrál haditengerészetnél mint mérnök, de a csúcsot felállító Brindabella fedélzetén is ott volt a Sydney-Hobart versenyen.

 

 

 

Pete Stirling – 47 – Brit

Pete Titchfield-ből való és immáron másodjára lesz kapitány a Clipper versenyben, hisz Ő volt a skipper a 09-10 verseny Jamaica Lightning Bolt hajóján.

Pete ugyancsak közreműködött a felkészülésben, mint oktató, ill. tagja az új 70-eseket bevitorlázó csapatnak.

 

 

 

Simon Talbot – 43 – Brit

Simon Essex-ből való és mivel mindkét szüleje a haditengerészetnél dolgozott, a víz meghatározó volt az életében.

Sir Robin Knox-Johnston és Peter Blake könyvei inspirálták, és a földkörüli vitorlázás már fiatalkorától a tervei között szerepelt.

 

 

Patrick van der Zijden – 43 – Holland

Patrick Portugáliában él és a holland tavakon nőtt fel.

Szolgált a holland királyi haditengerészetnél és a kereskedelmi flottánál.

Mielőtt a versenyhez csatlakozott, skipper volt Portugáliában és az RYA helyi oktatójaként dolgozott.


 



‹‹‹ Előző hír                                                                                                             Következő hír ›››