|
‹‹‹ Előző hír Következő hír ››› Napló 2014. május 9.
Keddre virradó hajnalban végre elértük a célvonalat. Szerencsére nem csak mi hibázunk. A Derry nevű hajó túlságosan délre ment és a pontosan a célvonal felől fújó szélben nem tudtak egyenesen a célnak tartani, takkolniuk kellett. Ez lett a mi szerencsénk, úgyhogy előttük beosontunk a célba, 5. helyen! Sajnos nem dobogós helyezés, de az eddigi átlagteljesítményhez mérten jónak számít. Persze jó része szerencse, de hát ez is része a versenynek, nem? Mivel a szervező kérésére a célba érésről fotót és videót kellett készíteni, de ez a korom sötétben nem volt túl praktikus, ezért ezt elnapoltuk, mondván, hogy majd kedden délután, mikor mindenki a fedélzeten lesz, újra elszimuláljuk milyen is a célvonal elérése. Kedd reggel motort indítottunk és irány Costa Rica. Persze előtte még el kell haladni Honduras előtt, ami nem nagy feladat, mert El Salvador és Costa Rica között csak egy rövid partszakasz jutott nekik. Addig is új működésre térünk át. Mint az 5. szakaszon, ahol sokat motoroztunk Szingapúr felé, most is 3 műszakra váltottunk. Ez azt jelenti, hogy 3 műszakvezető váltja egymást, nappal 3, éjszaka 4 óránként. Mivel csak 2-2 ember van a műszakvezetőkkel, ezért sokan nincsenek műszakban. Ők nappal különböző karbantartást végeznek a hajón, éjszaka meg háborítatlanul aludnak (már ha tudnak az elviselhetetlen hőségben).
Maga a motorozás nem nagy élvezet, de az jó, hogy az emberek, akik a különböző műszakbeosztás miatt alig látták egymást, most elkezdtek beszélgetni egymással. Jó a hangulat a hajón, amit a kedd délután elfogyasztott Old Pulteney is tovább javított. Meg kellett ugyanis ünnepelni a célba érésünket. No meg persze az újólag elszimulált videóhoz és képhez is kellett a hangulat. Valamikor kedd délután egy fiatal szula landolt a hajó orrán és órákon keresztül vitette magát. A végén az egyik társunk megpróbált közelebbről megismerkedni vele, aminek úgy tűnik kölcsönös vonzalom lett az eredménye, ugyanis néhány perc múlva a szula már társunk szájából evett. Ha már állatoknál tartunk, nem etettük volna szájból azt a kardszárnyú delfin csapatot, akik délelőtt látogattak meg bennünket és a teljes család igen közel balettozott a vízben. Sajnos én lekéstem őket, mert éppen az éjszakai műszakot pihentem ki izzadtságban úszva az ágyamban. A tenger kárpótolt az elmulasztott kardszárnyú csapat miatt és szerdán egy egész sereg palackorrú delfin vette körül a hajót. A szó szoros értelmében körül vettek bennünket, mert arra lettem figyelmes, hogy lelassultunk és a motor csak alapjáraton ketyeg. A rengeteg delfin minden irányból úszkált és ugrált a hajó körül, egyikük pedig konkrétan a hajó orrán vakargatta a hátát. Fenséges teremtmények és az ember szinte érzi a közelségükben, hogy igen értelmes lényekkel van dolga. Végtelenségig el lehet nézni, ahogy kecsesen, minden erőlködés nélkül mozognak a vízben, a víz alatt, néha hatalmas buborékokat lélegezve ki, amik, mint az ügyesen kifújt cigaretta füst, karikaként jönnek a felszínre. Sajnos nem tudtam sokáig a fedélzeten maradni, mert ismét hajószakácsként volt köteleségem. Ez a szakácskodás úgy indult, hogy egy könnyű nap lesz, de aztán mindenféle okból kimondottan nehéz lett. Először is a reggelinél el kellett használni a megmaradt tojásokat és bacon szalonnát, úgyhogy a szokásos reggeli menü kiegészült sült szalonnával és rántottával. Ritka csemege a hajón, pláne, ha pirítóson van felszolgálva. Ezt még tetézte, hogy a 3 műszakos beosztásban gyakorlatilag 6:30 – 8:00 között folyamatosan jönnek reggelizni. Az ember már úgy érzi, hogy soha sem lesz vége. Persze azért vége lett. Az ebéd sajtos makaróni volt, nem túl bonyolult elkészíteni, úgyhogy ha már így alakult, akkor gondoltam dobjunk egy tortát is hozzá az ebédhez. Kimondottan jól sikerült a két rétegű csoki torta, mindenki csak nyalogatta az ujját utána. Rutinosan már ebédre elkészült a vacsora, ami thai zöld curry volt. Kimondottan erős, de hát mit vár az ember egy thai zöld curry-től, nem? Ebéd utáni pihenőm alatt jöttek a delfinek, és ekkor vetette oda, csak úgy fél vállról Patrick, hogy vacsorára vendégek érkeznek. Mi az, hogy vendégek? Nos, mint kiderült, megállapodtak a ONE DLL hajóval, hogy 9 főt „kicserélnek” vacsorára, azaz tőlünk 9-en mennek át az ő hajójukra enni, és ugyanennyien jönnek hozzánk tőlük. No, rögtön beindult az egész hajó. Mindenki izgatott volt. Volt aki ezért, mert menni akart a másik hajóra, én meg azért, hogy mit adjunk vacsorára, ami jó hírünket viszi majd. Némi segítséggel összedobtunk egy kis crostinis előételt és sütöttem egy újabb tortát, ez úttal Oreo, csokis torta lett belőle. A torta előtt még jéghideg ananászt is felszolgáltunk, hogy lehűtse a curry után forró torkokat. Nagy siker volt. Persze azt egyik hajó sem tudja űberelni, hogy nálunk Old Pulteney whisky a vendégváró ital (a másik hajón amerikai, igen gyenge sör volt a fogadó).
Élveztem a csütörtökre virradó éjszaka háborítatlan alvását. Érdekes módon fel sem ébredtem, vagy legalábbis nem emlékszem rá. Ilyen sem volt mostanában, még szárazföldön sem. Csütörtök reggel még a fényképek rendezgetésére is jutott idő, úgyhogy nagyon hatékonynak éreztem magam, mert ezzel a rövid szárazföldi megálló feladataiból tudok le valamit, előre. Kora délután érkeztünk meg Costa Rica-ba, ott is a Banán öbölbe (Banana Bay), egy Golfito nevű bájos kis településre. A tagolt és burjánzó növényzettel borított, hegyes-völgyes partszakaszba ékelődő kis öböl (a „golfito” pontosan ezt jelenti) úgy bújik meg a zöld part mögött, hogy alig lehet észrevenni. Amolyan igazi isten háta mögötti kis halászfalunak tűnik. Nem tudom mi igaz a korábbi „nemzeti ünnep” spekulációból, de a kis kikötő és a töltőállomás is teljes üzemben volt. Egyszerre 3 Clipper hajó fért be a töltőmólóhoz. Ez magyarázhatja, hogy miért nem akarták, hogy az egész flotta itt megtankoljon. A mi tankolásunk is eltartott egész délután.
Mi lélekben és némileg testileg is felfrissülve tértünk vissza a hajóra és indultunk tovább Panama felé. Az én személyes jókedvemhez nagyban hozzájárult, hogy – a meglepően jó internet kapcsolaton – tudtam néhány szót váltani feleségemmel és a leveleimet is át tudtam futni a telefonomon. Az elkövetkező két napra, ami még Panamáig hátra van, néhány karton kólával és sörrel készült fel a hajó beszerzője. Mivel most nem versenyzünk, kicsit lazábban értelmezik a „száraz” hajó fogalmát. Itt jegyzem meg, hogy a rövid megálló alatt, volt aki arra optimalizálta a rendelkezésre álló időt, hogy minél több alkoholt öltsön magába. Ennek meg is lett az eredménye, úgyhogy Patricknek néhány embert szabályosan név szerint kellett leküldeni a hajó belsejébe a fedélzetről, nehogy kárt okozzanak magukban vagy éppen másban. Péntekre virradó éjszaka és péntek délelőtt is kiadós esőfelhők kísértek bennünket. Ez legtöbbünket a fedélzet alá kényszerített, ahol a túlzsúfolt tér amúgy is elviselhetetlen párásságát az eső miatt bezárt ablakok csak tovább fokozták. Gyakorlatilag pillanatok alatt elkezdett izzadni az ember és patakokban folyt le a víz az egész testén. Nos, ilyen körülmények között kellett hajót takarítani. Mindezek ellenére nem bántam, mert amit most megcsináltunk, azt nem kell újra Panamában megcsinálni és talán lesz annyi szabadidőnk, hogy ott is körülnézzünk kicsit. Valamikor szombat délelőtt kell, hogy odaérjünk. Még 64 nap Londonig!
|
Nagyutazás
Bacsó Tibor és Ádám a föld körül – szelek szárnyán
  |
A karbantartásban nekem most is a mindenki által nagy ívben elkerült csörlő karbantartás jutott, mérnöktársammal együtt. Nem bánom, hogy ilyen nagy tisztelet övezi a csörlőket, mert egyrészt tényleg bonyolult szerkezet egy
Szóval a végén jól sült el a dolog, de sokkal több munka volt, mint azt szerda reggel gondoltam. Utána, alig vártam, hogy jól megzuhanyozzak a hajó hátuljában és végre megint felfrissülhessek. Csütörtök délelőtt kell, hogy Costa Rica-ba érjünk, de ott várhatóan nem lesz alkalmunk megfürödni, mint ahogy pl. Borneón volt. Mivel, állítólag, valami nemzeti ünnep lesz aznap Costa Rica-n, ezért valami extra felárért adják a benzint, úgyhogy a szervező úgy próbálja a nem várt kiadást minimalizálni, hogy néhány hajót egyből Panamába irányít. Persze nem lenne elég üzemanyaguk, ezért azok a hajók, amik megállnak Costa Rica-n tankolni, átadták a tartalék üzemanyagukat a tovább haladóknak. Mi is átadtuk a 8 műanyag kannát a Derry nevő hajónak. Ők mennek tovább, mi meg megállunk tankolni. Nem egészen világos, hogy miért is ez a kiválasztás a hajók között és ki-milyen alapon megy tovább, vagy éppen áll meg tankolni.
A rengeteg üzemanyag kanna feltöltése ugyan hosszú időt vett igénybe, de senki nem unatkozott, mert a három hajó legénysége ellepte a kis kikötő bárját. Becslésem szerint több havi forgalmat bonyolítottunk le náluk röpke néhány óra alatt. Meglepően jól állták a sarat és viszonylag gyorsan szolgálták ki a sok ezer liter üzemanyag mellett a rengeteg sört és egyéb italt, no meg a jobbnál jobb kajákat. Jó magam sem tudtam ellenállni egy sistergő fajitas-nak és egy hideg üdítőnek. Micsoda élmény volt … Többen beszéltük is, hogy ezek a nem tervezett, rövid megállók a legjobbak.
