|
‹‹‹ Előző hír Következő hír ››› Úton Londonba
A felsorolás végtelen lenne. A válasz pedig mindig ugyanaz, „ … Majd Londonban …”.
Ennyit a realitásról. a teljes képhez azért hozzátartozik, hogy nagyon jók lesznek a hajók, amikor elkészülnek / elkészítjük őket. El kell ismerni, hogy nagy előrelépés van minden tekintetben a korábbi flottához képest, mind vitorlázhatóságban, mind pedig lakhatóságban, élhetőségben, üzemeltethetőségben. A flotta fantasztikusan néz ki, amikor együtt kihajózik, és minden realitás ellenére felemelő érzés tagja lenni a csapatnak, akik egy földkörüli útra készülnek…
Addig is minden nap hoz valami új meglepetést, úgyhogy nem unalmas az élet. Ezeket a sorokat pl. pihenő időben írom, miután egész napos konyhai munkán voltam. Kimondottan könnyű menet volt a mai – konyhai értelemben - , mivel gyakorlatilag nem volt szél. Az embernek olyan érzése volt, mintha nem is a francia partok közelében járna, hanem valahol az egyenlítő környékén. (Kérdezhetnék, hogy mit keresünk a francia partoknál Portsmouth-ból London felé. A válasz egyszerű: egy rövid versennyel bélelték ki az utunkat Londonba, ami ellenkező irányba indult, nehogy túl korán érkezzünk Londonba.) Én magam is kíváncsi vagyok, mire érünk Londonban és mi marad megcsinálásra Brest-ben vagy Rio-ban, vagy Fokvárosban vagy ki tudja hol. |
Nagyutazás
Bacsó Tibor és Ádám a föld körül – szelek szárnyán
  |
Augusztus 18.-a, délután 4:00 óra volt, amikor kiderült, hogy minden észérv ellenére – mármint, hogy nincsenek kész a hajók – elindul a flotta Londonba. (Ide, mármint Londonba, a verseny indulási helyszínére egyébként Augusztus 23.-ára kell megérkeznünk.) 
Szóval másnap, augusztus 19.-én a korábbi bolondok házához hasonlóan telt a nap. Mindenki lótott futott, a szervezetlenség magasiskolája volt. Csak néhány példával érzékeltetem:
Nem lenne szabad olyan hajóval kihajózni, ami nem készült fel az esetleges zord időjárásra, viharra. Ennek egyik fontos eleme, hogy lehessen megfelelően kurtítani a vitorlát, ha erősödne a szél. Talán már ki lehet találni, hogy az ehhez szükséges kötélzet és felszerelés sem volt előkészítve. Úgy mentünk ki a nyílt tengerre, hogy nem tudtuk volna a nagyvitorlát kurtítani, ha szükség lett volna rá, és útközben rakjuk össze a felszerelést. Az egyik reff kötélről persze kiderült, hogy rövid … Majd Londonban befejezzük.
Bár én személy szerint élvezem a hajóépítés ezen módját - kvázi autodidakta módon tanulunk - nem tartom helyénvalónak. Az, hogy eddig nem történt baj nem a szervezők érdeme, hanem jórészt a szerencsének köszönhető. Azt sem találom rendben, hogy tulajdonképpen a szervező munkáját végezzük, bár rengeteget tanulunk vele. Ami pedig Londont illeti, nem hiszem, hogy ott mindent megoldanának, mert olyan fejetlenség, van, hogy mindenki csak rohangál, mint „ pók a falon”. Ha mondjuk egy csavarra volt szükségünk Gosportban, fél napot kellett szaladgálni mire megtaláltuk akitől kérni kell, majd legtöbbször az volt a válasz, hogy ….Londonban …
Zárásként hadd térjek ki talán a legizgalmasabb részére az utazásunknak: az emberi oldalra. Mint az előzőekből kiderült, hogy a hajók készültsége nem esett egybe a várakozásaimmal, addig a csapatdinamikát illetően pontosan az történik, amit vártam. Sok, egészen eltérő hátterű és korú ember van összezárva néhány négyzetméteren és ez azt jelenti, hogy nem lehet elkerülni, kikerülni egymást. Szükségszerűen jönnek a konfliktusok, ami magával hozza a feszültségeket, vitákat. Persze egyelőre mindenki igyekszik civilizáltan kezelni a helyzetet, de érezni lehet, hogy lesznek hangos ellentétek, konfliktusok. Elég, hogy valaki nem úgy teszi a bögréjét a mosogatóban, arrébb teszi a másik táskáját, eltesz egy szerszámot, elfelejt valamit, nem úgy engedi a kötelet … és máris lehet hallani az ingerült hangokat. Egyelőre kevésbé aggódok, hogy mi lesz, hiszen várom, hogy lesznek nehezebb napok, ami után majdcsak elkezd csapatként működni a legénység. Ez szerintem csak a Londoni indulás után fog megtörténni.
