‹‹‹ Előző hír Következő hír ›››
Bye Bye London
2013.09.03.
Vasárnap reggel 7:00-kor sietős léptekkel igyekszünk a kikötő felé a szállodából. Életem egyik legnagyobb vállalkozása kezdődik: körbe vitorlázzuk a földet.
Mivel az elmúlt pár napot feleségemmel töltöttem, ezért az indulás előtti éjszakákat szállodában töltöttük, közel a St. Katharine dock-hoz. Feleségem, Jutka is elkísért a kikötő bejárathoz. Fiam is velünk volt, de kicsit távolabb, barátnőjével.
Reggel 7:00 volt a megbeszélt találkozó időpontja, igyekeztünk az elmaradt apró dolgokat is befejezni, mielőtt megáldottak bennünket. Igen, mindannyiunkra és az egész flottára kérte a meghívott pap az Ég áldását. Megható és érzelmes beszédet mondott. Tulajdonképpen az egész esemény nagyon megható és érzelem gazdag volt. Kicsit úgy éreztük magunkat, mint a háborúba készülő katonák. A családtagok könnyes szemekkel néztek, integettek, keresték hozzátartozójukat a tömegben, a hajókon; míg a nézelődők, érdeklődők, turisták érdeklődéssel figyelték a show-t és harsány drukkolással bíztattak bennünket a kalandra.
A papi áldást az egyes csapatok bemutatása követte, ami igencsak időigényes volt, tekintettel a 12 csapatra, azok felvezető zenéjére, a kötelező kérdésekre és esetenként a kapcsolódó kulturműsorra (úgymint Ádám csapatának a karibi felvezető táncosnői, vagy a mi csapatunk előtt masírozó skót dudások).
A csapatok bemutatását a hajók kizsilipezése követte, majd elkezdődött a parádé. A 12 hajó felvonulása. Hol együtt mentek a hajók libasorba, hol pedig 2 csoportra válva, egy részük a Tower Bridge egyik, míg a többi a másik oldalán. Persze mind szigorú, előre maghatározott koreográfia és időzítésnek megfelelően. Nem is lehetett máshogy, mert pl. a Tower Bridge-t kétszer 3 percre nyitották fel, és pont ekkor kellett azoknak a hajóknak odaérni, akik átmentek a felnyitott híd alatt.
Jó magam nem vagyok a hosszas búcsúk embere, de valahogy ez alkalommal nagyon hosszúra és meghatóra sikerült az elválás. Feleségemmel elbúcsúztunk a szállodában, majd mégis elkísért a kikötőbe. Ott is elbúcsúztunk, de a csapat bemutatás előtt újból megtaláltuk egymást. Újabb búcsú. Ekkor egyik csapattársam felajánlott egy jegyet a kísérő hajókra, amik a teljes flottát végig kísérték a Temzén, egészen a Temze Gátakig. Nagy örömmel fogadtam el, mert a neten közel lehetetlen volt venni; emlékszem, hogy amikor megnyitották a jegyértékesítést, gyakorlatilag percek alatt elfogytak. Ez persze még nehezebbé tette a búcsút, mert a rengeteg követő hajó között mindig csak azt kerestem melyiken van Jutka, és amikor megtaláltuk egymást, akkor heves integetéssel próbáltuk leplezni, ahogy elöntenek bennünket az érzelmek. Nem volt könnyű …
Megdöbbentő volt az érdeklődés! Tömegek zsúfolódtak a kísérő hajókon és emberek ezrei álltak a Temze parton, a hidakon, mólókon, lakások/házak ablakaiban, még a tetőteraszokon is. Mindenki biztatott, integetett, … nem minden nap lát az ember ilyet. Ezen felül az egész eseményt on-line is közvetítették. Megbecsülni sem tudnám hányan kísérték figyelemmel.
Hétfő reggel volt az első versenyszakasz rajtja. Végre vitorlázunk …
‹‹‹ Előző hír Következő hír ›››
