|
‹‹‹ Előző hír Következő hír ››› Úton Brestbe
Az előrejelzések gyenge szelet ígértek, ennek ellenére jó, 15-20 csomós szélben repültünk a nap nagy részében. Éjszaka erős hullámzást kaptunk a La Manche csatornában. Ez kissé megviselt a bab konzerv vacsora után.... a reggelihez már nem is volt "kedvem"... A másnap az egyenlítőihez hasonló idővel telt: ez azt jelenti, hogy sütött a nap, meleg volt és nem volt szél. A feleségem az ilyen vitorlás időt élvezi a legjobban, de itt a versenyen mindenkit a frász kerülget, hogy nem haladunk előre. Ilyenkor kényszer tevékenységként egyik vitorlát próbáljuk a másik után, azt remélve valamelyikük majdcsak meghozza a szelet ... Szél persze nem jött, de a vitorlák összecsomagolásával elfoglaltuk magunkat. Ezt pl. úgy kell elképzelni, hogy egy közel 300 nm-es vitorlát legyömöszölünk a hajó belsejébe (ahol mellesleg folyik az élet, pl. ebédet készítenek), majd megpróbáljuk elrendezni, összegöngyölni, vékony gyapjúfonallal összekötni és visszarakni a vitorla zsákba. Ez nemcsak nehéz feladat, de alig lehet a hajó belsejében mozogni és a fedélzet alatti melegben garantált az izzadtságfürdő. Ilyenkor mindenki visszasírja az erős szelet, még ha ugrál is a hajó a hullámokon.
A reggel meghagyta a ködöt és a szél nélküli időjárást. Annyira nem haladtunk sehova, hogy volt amikor a számítógépes program (amit navigációra használunk) október 9.-ét kalkulálta mint várható érkezési időt Brest-be... Márpedig nekünk legkésőbb szeptember 5.-re meg kell érkeznünk, mert valamilyen előre szervezett program van: az egyik nagy szponzor üzleti vendégeit kell a flottának vitorláztatni. No nem nekünk, mert a mi hajónkon még mindig rengeteg dolog van, mint pl. a repedések kijavítása (laminálása), a kilazult árboc fixálása, stb. (Ádáméknak és teljesen kilazult az árbocuk, annyira, hogy órákat vesztegeltek amíg ideiglenesen fixálni tudták és tovább tudtak haladni.) Nyilván a kockázatos érkezési idő vezette a szervezőket, amikor úgy döntöttek, hogy a verseny befutóját előre hozzák szeptember 4. 15:00 órára. Ez azt jelenti, hogy ekkor a hajók aktuális pozíciója alapján megnézik ki áll közelebb a célhoz és ez alapján hirdetnek sorrendet. Persze lehet érvelni, hogy mennyire fair ez azokkal szemben akik más-más útvonalat terveztek, ... de ez is része a versenynek! Példának okáért említhetem fiam hajóját a Jamaicát. Ők annak érdekében, hogy elkerüljék az árapály okozta áramlásokat, egy sajátos stratégiát választottak: Hosszabb úton, de gyorsabban akartak vitorlázni. (Hogy az árapály milyen gondot tud okozni, arra példa a One DLL hajó, akik árral szemben haladva, szél nélkül hátrafelé haladtak, ezért horgonyt kellett vetniük. Mikor megfordult az áramlás akkor pedig felhúztak a horgonyukkal valami vezetéket, amitől pedig alig tudtak megszabadulni … órákat vesztettek. Mi, az Old Pulteney-vel viszont kiváló helyzetben voltunk, hiszen mindig a legrövidebb út közelében maradtunk, úgyhogy folyamatos koncentrációval a 3. helyen futottunk be!!! Szinte hihetetlen, hogy egy ilyen távon az élboly hajói között csak száz méterek tettek különbséget. A következő történt. A forgalmas tengerrészeken vannak kijelölt hajózási folyosók (mintha egy autópályát képzelnénk el), ahol a nagy szállító hajóknak megadott irányban kell haladni. Ezekben a hajózási útvonalakban (TSS – Traffic Separation Scheme) nem szabad vitorlázni. Elvileg merőlegesen át lehet rajtuk vágni, de a versenyszabályzatban ezt kizárták, tehát a TSS tabu számunkra. Sajnos, még a versenyszakasz elején sikerült szerencsétlenül „behatolni” egy TSS-be. Ugyan gyorsan kifordultunk belőle, de az egyik hajó ezt észrevette, lefényképezett bennünket és „feljelentett” a verseny felügyelőknél. No comment … Miért mentünk a TSS-be? (Én csak később tudtam meg, mert a másik műszakban történt.) Még a versenyszakasz első estéjén (amikor erős szél és hullámzás volt) orrvitorlát cserélt a csapat nem sokkal egy TSS előtt. Ilyenkor a lehúzott vitorlát menet közben el kell vonszolni a fedélzet közepére és összehajtogatni, majd berakni a vitorlazsákba és leadni az orrfedélzet alatt lévő vitorlatárolóba. Őszintén ez még kikötőben is időigényes, menet közben, hullámokon pedig kifejezetten sokáig tart. No, épp egy ilyen vitorla csere utáni műveletsor közepén volt a csapat, amikor elértük a TSS határát. Nem lehetett gyorsan fordulni, mert az veszélyeztette volna a fedélzeten lévő embereket, úgyhogy mire fordulni tudtunk, már a TSS-ben voltunk. El lehetett volna kerülni? Persze, pl. vitorla csere előtt fordulni. De hát van ilyen és biztos vagyok benne, hogy lesz még ilyen (mint említettem nem mi voltunk az egyetlen büntit kapott hajó).
Brest-be végül is 5.-én délután futottunk be. Erről a következő cikkben írok. |
Nagyutazás
Bacsó Tibor és Ádám a föld körül – szelek szárnyán
  |
Miután kijutottunk a Temze torkolatból, másnap, azaz szeptember 2.-án reggelre vártuk a rajtot. A rajt előtt mindenki izgatott volt, de ezt minden hajó másként fejezte ki. Voltak akik egész éjjel dolgoztak (pl. vitorlákat készítettek elő), és voltak akik azt gondolták, hogy egy kipihent és lelkes csapat a legfontosabb tartozéka a győzelemnek. Mi ez utóbbiak közé tartoztunk, úgyhogy szinte a teljes éjszakát végig tudtuk aludni.
Azért csak "szinte", mert un. horgony ügyeletet kellett adni, ami azt jelentette, hogy órás váltásokban felügyeltük a pozícióinkat. No, nem horgonyt, hanem a szomszédos hajóhoz erősítő köteleket, ugyanis a Temze torkolat egyik "vakbélnyúlványában", kereskedelmi bójákhoz kötve éjszakáztunk úgy, hogy 4-4 hajót egymáshoz kötöttünk. Én ugyanabban a ”bolyban” voltam, mint a Jamaica, Ádám hajója, de mivel nem lehetett elhagyni a hajót, nem tudtuk egymást megölelni. Az ipari környezet ellenére gyönyörű naplementénk és nyugalmas éjszakánk volt.
Másnap reggel minden izzott az izgalomtól, 9:00-kor volt a rajt. Motorral közelítettük meg a rajt helyszínét, picit késésben volt a mezőny. Épp a nagyvitorlát húztuk fel, már majdnem készen volt, amikor az egész visszaesett a fedélzetre. Elég nagy meglepetést okozott, először nem tudtuk mi történt, mi szakadt el. Rövid felmérés után kiderült, hogy a vitorla felhúzó kötelének csomója kibomlott, elengedve a vitorlát, és visszacsúszott az árbocba. Tekintettel arra, hogy a szóban forgó csomót épp aznap reggel kötötte Patrick, a skipperünk, gyorsan napirendre tértünk a történtek felett. Arra persze esély sem volt, hogy visszakotorjuk az árbocból, úgyhogy gyorsan lekötöttük a dirket (a baum végét tartó kötelet) és azt használtuk vitorla felhúzónak. ... (Dirk nélkül csináltuk végig a versenyt), 9 perccel lekéstük a rajtot!
Utána viszonylag megnyugodtak a kedélyek, de azért minden lehetséges dolgot sikerült a még össze nem szokott és a hajóhoz nem szokott legénységnek elrontani, pl. röviddel a rajt után bőszeles időt kaptunk, úgyhogy (majdnem) mindenki sietve húzta fel a spinakkereket. Sikeresnek tűnt a művelet, és csak egy idő után vettük észre, hogy csak az egyik sott kötél lett rákötve! Ez azt jelentette, hogy nem tudtunk halzolni (átfordulni a szél másik oldalára széllel a hátunk mögött). Mivel nem akartuk lehúzni a vitorlát (ami a hiányzó sott kötél miatt egyébként is nehézkes lett volna), egy megoldás maradt: valakit kiküldeni a vitorla sarkához a hiányzó kötéllel, hogy kösse rá. Ez praktikusan azt jelentette, hogy az egyik csapattársamat (szerencsére mindig akad önként jelentkező) felhúztuk kb. 6-8 m magasra és "kilógattuk a hajó mellé, a vitorla végéhez. Az egyetlen kapaszkodója az ott levő sott kötél volt, ami persze a vitorlával együtt mozgott. Sikerült! 
Innentől viszonylag jól mentek a dolgok és nemhogy behoztuk a többieket, de a középmezőnybe küzdöttünk magunkat.
Sajnos innen kezdve bejött az időjárás előrejelzés, azaz nem volt szél, vagy csak nagyon gyenge. Estére pedig még a köd is leszállt, úgyhogy vakon próbáltunk valami sebességet kicsikarni a hajóból. Több órán keresztül én kormányoztam és a folyamatos koncentráció elég kimerítő volt. Pláne, hogy néha teljes szélcsendben kellett a hajót irányban tartani. Mert szerencsére volt "irányunk", ugyanis az árapály szerencsés szögben tolt bennünket előre, csak az árral haladva szél nélkül nehéz a hajót irányban tartani. Csendes, nyugodt, unalmas éjszaka volt... csak a folyamatos egyeztetés törte meg a csendet a navigációs felügyelővel, aki folyamatosan nézte a radar és az AIS képernyőket (az AIS egy olyan automatikus azonosító rendszer, ami a térképszoftveren mutatja a környezetünkben lévő hajókat, és azok további adatait, de mivel ez nincs minden hajóra felszerelve, kénytelenek vagyunk a radart is figyelni).
Személy szerint engem nem vágott a földhöz ami történt, de volt olyan csapattársam, aki teljes letargiába esett fél napra. Én azt gondolom, hogy egy balul sikerült rajt után, össze nem szokott csapattal 3.-ként rajtba befutni kimondottan jó eredmény és a csapatnak is jó visszajelzés, hogy tud eredményt elérni, ha akar. Lesz még további 15 lehetőség, hogy megmutassuk mire is vagyunk képesek az Old Pulteney-n.
