‹‹‹ Előző hír                                                                                                       Következő hír ›››

Egyedül

2013.09.12.

Egészen egyedül érzem magam az óceánon. Valami váratlan üresség vesz körül.
Ádám hazament.

Úgy indultunk neki ennek a kalandos vállalkozásnak, hogy apa és fia együtt, egymásért végigcsinálnak egy embert próbáló és formáló feladatot, körbehajózzák a földet. Nekem nagy könnyebbséget jelentett, hogy tudtam minden kikötőben ott lesz a fiam, bejárjuk a környéket, jókat beszélgetünk, eszünk-iszunk, szóval jól érezzük magunkat …

Az utolsó este Brestben, közvetlen indulás előtt Ádám közölte, hogy nem akarja tovább csinálni … pedig el sem kezdtük. Idő már nem volt tovább beszélgetni, győzködni, úgyhogy elbúcsúztunk. Megint egy búcsú, amit annyira utálok. Már nincs is kitől elbúcsúzni, mindenkitől elköszöntem, aki számít….

Úgyhogy most egyedül vagyok és így is maradok valószínûleg a következő 1 évre. Egyelőre nagyon nehezen viselem. Bár a csapattársaim rendesek, nem kívánom a társaságot. Inkább a munkát, feladatot keresem, ami addig is meggátolja a gondolatok és érzelmek áradását bennem.

Munka hála istennek van elég. Valahogy nincs szerencsénk a kötelekkel:

- induláskor elszakadt a nagyvitorla behúzó kötél (sot) csigáját rögzítő kötélgyűrű. Még szerencse, hogy volt mellette egy biztosító kötél, ami tartott addig, amíg az indulási ceremónia és felvonulás tartott. Gyorsan javítottuk, még a start előtt.
- Nem sokkal start után újra elszállt a nagyvitorlánk felhúzókötele, úgyhogy mint az első versenyen, most is a dirket hasznátuk felhúzónak és dirk nélkül vitorlázunk. Várunk, hogy kicsit jobb idő legyen és fel tudjon valaki menni az árboc tetejére visszafűzni.
- Ezt követõen fel akartuk húzni az egyik spinakkert, de a felhúzó kötél összegabalyodott a mellette futó felhúzókötéllel. Miután ezt kibogoztuk, felhúztuk a spinakkert és ennek is „elszált” a felhúzókötele. A félreértések elkerülése miatt nem a kötél, hanem annak a vitorlához való erősítése mondta fel a szolgálatot; emberi hiba. Persze ezt követően a spinakker szó szerint elszállt és a vízben landolt. Nagy szerencsével és az egész csapat segítségével sikerült csak kimenteni sérülés nélkül.
Mindezek eredményeként sikerült jó kezdõ pozícióból az utolsó előtti helyre visszaesni.

Pedig az időjárás kezd kedvezőre fordulni. Induláskor egy alacsony nyomású légköri rendszer dél-nyugatias szele (ugye a mi útirányunk dél-nyugati Rióba) adott nekünk komoly kihívást és elég göröngyös utat az első napon.
Göröngyös alatt 4-6 méteres hullámokat kell érteni, amin a hajók akár 6-8 métert is bukdácsoltak. Ilyenkor komoly kihívás a hajó orrában tartózkodni, mert olyan erővel repít felfelé, hogy az embernek be kell rogyasztani a térdét, míg lefelé majdnem szabadesésben zuhan vissza. Olyan, mintha elemelkedne a deck-ről. Egy helyben tartózkodni is elég, nem, hogy mozogni.
Mégis, legjobb a deck-en lenni, mert kevésbé zavarodik meg az ember egyensúlyszerve, ha látja a horizontot. Sajnos estefelé épp én voltam a soron a navigációs teendőkre, szóval le kellett mennem a hajó farában lévő navigációs állomásba, ráadásul haladási iránynak háttal kellett ülni. No ez volt az utolsó csepp a pohárban felzaklatott szervezetemnek. Nem részletezem ami ezután következett…

Én még viszonylag jól is bírtam, de van aki egyfolytában tengeribeteg a különböző tapaszok és gyógyszerek ellenére.

Szerencsére az időjárás jelentősen javult a gyorsan növekvő légnyomás jóvoltából és a szélirány is északi, észak-nyugatias lett, úgyhogy bőszeles időben, spinakkerrel repülünk (a fent leírt problémák mellett) a Biscay öbölben. A hullámzás sem vészes, inkább hosszú, elnyújtott hullámok nehezítik a kormányos dolgát, szisztematikusan jobbra-balra tolva a hajó orrát.

Innen igyekszünk előre törni. Pont a Jamaica halad előttünk mint megelőzendő célpont, Ádám nélkül…

‹‹‹ Előző hír                                                                                                            Következő hír ›››