Nagyutazás
Bacsó Tibor és Ádám a föld körül – szelek szárnyán

Site Search

‹‹‹ Előző hír                                                                                                       Következő hír ›››

Napló 2013. szeptember 26.


2013.09.26.

Hihetetlen változatosságok produkál a Doldrums időjárása, egyik nap zivatarok között lavírozunk, másnap szikrázó napsütésben és aszaló hőségben állunk, most pedig folyamatos esőben csúszunk lassan előre.

A folyamatos figyelem és a vitorlák sorozatos cseréje azért meghozta az eredményt: a 6. helyre jöttünk fel. Csak összehasonlításként írom, hogy volt olyan hajó, amelyik az előző nap néhány száz métert haladt előre. Bármi lehetséges még, hisz teljesen kiszámíthatatlan az idő. Az előrejelzések nem túl biztatóak, mert egy nagy szélcsendes zóna közepén ülünk, akarom mondani, hajózunk.

Remélem nem fog már sokáig tartani, mert többünkön vörös foltok és kiütések jelentek meg a folyamatos izzadástól és többen mutatják a kimerültség jeleit, mert nem tudnak pihenőidejükben aludni a hőségtől. Személy szerint szeretnék Rióba érni idejekorán, mert jó lenne, ha a hajókarbantartás mellett néhány nap körül tudnánk nézni. Van néhány csapattársam, akihez a család kiutazik Rióba találkozni néhány napra, de mivel várhatóan késve érkezünk, van akinek a családja haza fog utazni mire mi megérkezünk. Nem könnyű az időzítés…

Sajnos technikai problémáink tovább folytatódnak, mert ma már nem tudtuk a generátorunkat beindítani, ugyanis az elektromos indítórendszerben nincs elég feszültség. Ugyan a főmotor termel áramot ha beindítjuk, tehát nem vagyunk áram hiányában, de így sokkal több dízelt fogyasztunk, mint a kis generátorral.

A gázunk is rohamosan fogy, ugyanis a 4 gáztartályból 2 csak félig volt mikor elindultunk (így kaptuk). Mostanra több mint a fele elfogyott, tehát ha nem érkezünk meg október 4 környékére Rióba, akkor megeshet, hogy elfogy a gáz. Akkor gáz lesz …

Kedd és szerda elég eseménytelenül telt, hol jött egy kis szél, hol pedig annyira nem volt belőle, hogy le kellett szedni a vitorlákat, mert össze vissza csapkolódtak a hosszú atlanti hullámokon. Vitorla le, vitorla fel. Mindent megpróbálunk, hogy előre jussunk, ki ebből a pokoli melegből. Szemben a korábbi magatartásunkkal, miszerint megpróbáltuk elkerülni a zivatar és esőfelhőket, most kimondottan vadásszuk őket részben a szél, részben a remélt szél miatt. Sajnos nem sok sikerrel, mert az utóbbi két napban egy esőt sem sikerült elcsípnünk. Pedig mindenki felkészült rá, volt aki már be is samponozta a haját, de mire odaértünk az esőt egyszerűen feloszlatta a trópusi napsütés. Úgyhogy a sampon rájuk száradt és úgy kellett palackban hozott vízzel lemosni.

A tengervíz 29 fokos, így ettől hűvösebb egyszerűen nem tud lenni a hajóban. Szinte lehetetlen aludni. Talán holnap kijutunk innen, ha kedvező az idő. Már az sem vígasztal, hogy mások sem jutnak gyorsabban előre. Sajnos van akinek még rosszabb, mert a vízkészítőjük teljesen bekrepált, úgyhogy egy másik hajóról kellett ivóvizet átadni nekik. Ilyenkor a 2 hajó felfüggeszti a versenyt, majd a művelet befejezése után onnan folytatják, ahol abbahagyták. Ez persze innentől kezdve megnehezíti a verseny követését, mert az érintett hajók a befutó után időkorrekciót kapnak.

A fásult várakozást szerdán egy vízbeesett papucs kavarta fel kicsit. Normál körülmények között maximum integetni lett volna időnk, de most a szélcsendben jó alkalom volt egy vízből mentési gyakorlathoz. Kimentettük. Csütörtökön újabb szélcsendes és égető nap várt ránk, ami alkalmat adott
egy kis karbantartásra. Az égető melegben azért semmihez nincs nagy kedve az embernek. Még talán a különleges felhők és szivárványok fényképezése tud bennünket felrázni.

Várjuk a szelet …




‹‹‹ Előző hír                                                                                                            Következő hír ›››