|
‹‹‹ Előző hír Következő hír ››› Napló 2013. szeptember 29.
Hivatalos rekordot állítottunk fel a Clipper versenyek történetében. Soha ilyen hosszú ideig nem tartott még a Doldrums-on való átkelés, mint az idén. Majdnem 1 hetet töltöttünk itt, de most már kevesebb mint 5 fokra vagyunk az egyenlítőtől északra, ami nagyjából a Doldrums déli határát jelenti (most). A változást csütörtökön délután a bálnák hozták meg. Igen, nem messze a hajótól megjelent 2 csapat bálna a szórakoztatásunkra és velük megjött a szél is. Ugyan még mindig változó erősségû és irányú, érezhetően nem „kereskedelmi” szél, de már érezzük a változást az időjárásban. Kevesebb a semmiből megjelenő és eltűnő zivatar. Az esők szelídebbek és tartósabbak. Az esti műszak előtt egy szelíd eső ismét alkalmat adott a fedélzeti fürdésre. Az ember nem is gondolná, hogy mennyire tudja várni az esőt és azt, hogy az esőcseppek a fedetlen testén végig csorogjanak, felüdülést hozva az elmúlt napok hősége és izzadtsága után. Ráadásul a fülledt tengeri levegőben az ember mindent nedvesnek, ragacsosnak érez, még ha nem is izzad. Szóval a frissítő eső igazi égi áldás. Éjszaka aztán megkaptuk a megerősítést, hogy megkegyelmeztek nekünk és végre lassan kikerülünk a Doldrums fogságából. Kellemes 10-15 csomós keleties és nem utolsó sorban hűs szél kezdett el bennünket a szabadulást jelentő déli ill. uticélunkat jelentő dél-nyugati irányba repíteni bennünket, hajónkat. Már el is felejtettem milyen fázni (bőven lesz benne részünk később), így élvezettel maradtam egy pólóban a fedélzeten és jól esett a libabőrös érzés a kitartó szélben.
Összehasonlíthatatlanul stabilabban halad, mint a korábbi generáció és nem csak a bő szeles sebessége jobb, mint a 68 lábasoknak, de negyed szélben is kiválóan teljesít. Nem egyszer gyorsabban haladunk vele, mint maga a valós szélsebesség. Ha a technikai gondokat is elhárítjuk Rióban, nagyon élvezetes lesz a vitorlázás része. Lassan hozzászokunk a hajóhoz, mint lakótérhez is. Megtanulunk együtt élni, még ha néha szűkös is. Megtanuljuk, hogy hol mire kell ügyelni. Pl. ahol alacsonyabb részek vannak, ott már reflexszerűen eleve hajolva közlekedik az ember, hogy ne üsse be a fejét. Ez a zúzódások és lila foltok csökkenő számával és jól mérhető. A teljesen hektikus alváshoz is lassan adaptálódunk. Ha a hőség engedi, szinte bárhol és bármikor el tudunk aludni. Nem számít már, hogy megy a generátor és annak a hűtőventillátora, bömböl a rádió a konyhában, vitorlát cserélnek a fedélzeten. Meg sem hallja az ember. Péntek délután delfinek nagy csapata dobta fel a hangulatot a fedélzeten. A péntek esti műszakváltásunk után röviddel eleredt az eső, és mintha dézsából öntötték volna, szakadt 3,5 órán keresztül. Éppen a műszakunk végéig. Tipikus, mindig a mi váltásunkban történik valami. Mindazonáltal, ha azt akarja az ember, akkor a tengeren mindig meg lehet találni a dolgok pozitív oldalát. Például a péntek esti szakadó esőben kiválóan el lehetett gondolkozni a hullámok hátán felkeveredő világító algákon. Néha úgy éreztem, pedig korom sötét volt, mintha a tejút tükröződne a vízen milliónyi sziporkázó csillaggal és körülöttük sejtelmesen derengő univerzummal, mi pedig a tejútban vágnánk utat magunknak a hajónkkal. Sajnos lefényképezhetetlen élmény. Leírni pedig úgy lehet, mintha egy játékos kedvû sellő milliónyi apró LED-et szórt volna a hajó útjába és mögé. Kicsit olyan, mintha tûzbe bámulna az ember, elbambul és belefeledkezik. Még a hátát és fejét csapkodó esőt is elfelejti, a lábán lévő vízzel teli cipőt pedig már nem is érzi. Közeledünk az Egyenlítőhöz, még mindig meleg van, de már közel sem annyira, mint a Doldrumsban. A kormánynál lévő kis mûszerekre kiírattuk a Rióig lévő távolságot. Most éppen 1750 mérföld. Legalább 8-10 nap Rióig, ha szerencsénk van. Sajnos várhatóan több napig „élesen” kell haladnunk, azaz negyedszélben, a széliránnyal éles szöget bezárva. Ez részben kényelmetlenebb (széllel és hullámokkal szembeni, rázósabb) haladást jelent, részben pedig lassabbat, mint a többi hajó, mert továbbra sem tudjuk használni a belső orrvitorlát. A szombat az „élet a 45 fok világában” jegyében telt el. Megállás nélkül, jó tempóban haladtunk éjjel nappal, gyakorlatilag a tervezett útvonalon Rió felé. Esetenként megerősödött a szél, úgyhogy az orrvitorlát lecseréltük a 2. számúra (kisebb, mint az előző) és a nagyvitorlát is 2. fokozatra reffeltük. Az erősen dőlő hajóban fokozott fizikai erőfeszítés bármit csinálni. Nem csak mozogni, de egy helyben maradni is. A konyhában a csapágyas tűzhely folyamatosan táncol,hogy vízszintesen tartsa a rajta lévő edényeket. Kész művészet bármit csinálni. Egyelőre nem esett ki senki az ágyából, pedig ez és a velejáró bordatörés a leggyakoribb baleset a Clipper versenyeken. Azt már mindenkinek a saját fantáziájára bízom, hogy hogyan használná a WC-t, ha azt erősen oldalra döntenénk és állandóan le-föl dobálnánk … Eseménytelen éjszaka után a vasárnap reggel újabb tengerészeti mérföldkövet hozott. Helyi idő szerint 10:30-kor (11:30 UTC), életemben először hajóval átkeltünk az Egyenlítőn. Maga az esemény nem látványos, hisz nincs itt semmi az óceánon kívül, de mégis szimbolikus hajóval átkelni a déli féltekére. A tengerészek hagyományosan Neptun királynak, a tenger istenének dedikált ceremóniával ünneplik meg ezt az eseményt, Az ünnepségen mindenféle gusztustalanságokkal avatják fel azokat a tengerészeket, akiknek először van részük ebben az eseményben. Erről következő jelentésemben írok. További 1500 mérföld Rióig …
|
Nagyutazás
Bacsó Tibor és Ádám a föld körül – szelek szárnyán
  |
Eddig méltánytalanul keveset írtam a hajóról, és talán aránytalanul sokat a technikai problémákról (de hát ezek sajnos még mindi g vannak). Ha fair akarok lenni, akkor el kell mondani, hogy a hajó nagyon jól vitorlázható, mondhatni kezes.
