‹‹‹ Előző hír Következő hír ›››
Napló 2013. október 06.
2013.10.09.
Érdekes, hogy mennyire megváltozik a hangulat a hajón, amikor célunkhoz elérhető közelségbe kerülünk. A péntek 500 mérföld alatti távolságot hozott nekünk Rióig. Egészen elérhetőnek hangzik az induláskori 5000-hez képest.
Míg korábban csak az aznapról és a holnapról beszélgettünk a fedélzeten, nem volt a jövőnek igazán perspektívája, addig most már mindenki azt tervezi, hogy mit csinálunk Rióban.
No, de addig még van 2-3 napunk hátra. A vitorlázás szemszögéből kicsit megváltozott a helyzet, mert változott a szélirány. Míg az elmúlt napokban a közepes spinakker repített bennünket előre, most ez már nem hatékony, mert teljes hátszelünk van. Vitorlázásban jártas olvasók felemelhették a fejüket erre a kijelentésre, hisz épp a spinakker való hátszelezésre. Nos, a Clipper hajók csak un. aszimmetrikus spinakkerrel rendelkeznek, amik nem működnek hátszélben. Szóval visszaváltottunk nagyvitorla és orrvitorla kombinációra, de hátszélben ezeket ellenkező oldalra húzzuk fel, pillangózunk. Ez viszonylag stabil, de kicsit imbolygós haladást eredményez nekünk és sajnos kicsit lassabb is mint a spinakker, de legalább pontosan a célunk felé haladunk. Jelenlegi számításunk szerint vasárnap érünk Rióba.
Minden nap olvassunk a többi hajó beszámolóját és egyikük említette, hogy majdnem elütöttek egy bálnát. Mit ad az ég? Pénteken dél körül, amikor mindenki a fedélzeten volt, megjelent 2 bálna közvetlenül előttünk, keresztbe úszva. Nem voltak 10 méterre, mikor melléjük értünk! Rá 10 percre másik kettő látogatott meg bennünket, kb. 20-30 méterre mellettünk elúszva. Érdekes, hogy az óceánon ilyen közel kerülünk hozzájuk, egészen véletlenül.
Kicsit később kb. 1 kilométerre egy halászhajó tűnt fel, a civilizáció jele hosszú hetek óta.
Rióba érve megváltozik a csapat. Egyáltalán kik jönnek el egy ilyen vitorlás versenyre? Itt egy rövid listaszerű felsorolás:
- nyugdíjas angol mérnök
- középkorú angol vegyészmérnök, aki most adta el vállalkozását
- középkorú skót származású, ingatlan tanácsadó
- középkorú angol barkácsbolt beszerzője
- nyugalmazott ausztrál könyvelő
- fiatal brazil web fejlesztő
- középkorú kanadai iroda vezető
- középkorú angol, de 19 évig japánban dolgozott trader
- középkorú kanadai nőgyógyász
- középkorú angol IT tanácsadó
- fiatal holland diák
- nyugalmazott angol tejkihordó
- középkorú angol humán tanácsadó
- középkorú angol adatbázis szakértő
- középkorú brazil mérnök
- nyugdíjas angol közalkalmazott
- fiatal brazil hacker
- fiatal perui diáklány
Elég vegyes a kép. A részvevők közül 10-en vállalkoznak földkerülésre, a többiek 1 vagy néhány versenyt csinálnak végig. Van olyan is aki rájön, hogy nem erre vállalkozott. Pl. a brazil hacker srác 3 szakaszt akart végig csinálni, de úgy tűnik, hogy az első után kiszáll. Őszintén nem is tudom, melyikhez kell nagyobb kurázsi: bevallani magunknak, hogy ez nem nekünk való, vagy végigcsinálni? Biztos vagyok benne, hogy mindannyiunknak volt már olyan pillanata, amikor azt kérdeztük magunktól, hogy mit keresünk itt. Van aki el meri mondani, van aki nem. Mindenesetre, így Rióhoz közeledve elkezdtük összeszedni a fényképeket, és bizony, a verseny elején készült képek olyan távolinak tűnnek, mintha nem is az idén készültek volna. Iszonyú hosszúnak érzi az ember az időt. Talán az otthon és a család távolsága miatt? De lehet, hogy azért mert minden nap 4-szer kelünk fel. Mintha 4 nap telne el 24 óra alatt.
Néhány felkelés után a szombat a másnapi érkezés ígéretét hozza, kb. 200 mérföld van még hátra. Sajnos ez még mindig csak ígéret, mert bármi történhet a széllel. Érdekes megfigyelni, hogy mennyire megzavarja a légkört a szárazföld. Míg pl. a nyílt óceánon több napig is ugyanaz az irányú és erősségű szél fúj (tehát nem kell vitorlát cserélgetni), addig a brazil partokhoz közeledve változékony lett az idő. Pénteken először spinakkerrel próbáltunk haladni, majd lecseréltük a normál orrvitorlára, majd pillangóztunk, majd vissza normál vitorlaállásra, majd ismét spinakker, … Legalább nem unatkozunk.
A szélerő is erősen változik. Péntek éjszaka 30 csomó feletti szélben kormányoztam, míg most 10 csomó alá csökkent a szél erőssége. Nyilván nem kell mondani, hogy ez nagyban befolyásolja a várható érkezési időnket Rióba. Ahhoz képest, hogy mennyire le voltunk maradva a verseny elején a mezőnytől a technikai problémáink miatt (kb. 300 mérfölddel voltunk a mezőny vége mögött), most az erős középmezőnyben küzdünk, az elsők kevesebb, mint 1 napra vannak előttünk, míg a legutolsó hajó több mint 660 mérföldre mögöttünk. Ez szegényeknek azt jelenti, hogy kb. 3 nappal később érkeznek Rióba, mint mi. Ennyivel kevesebb idejük lesz a városra, személyes programra, magyarul kb. semmi.
Nos, a szombat reggeli ígéret csak ígéret maradt. Délután, rövid szélcsend után, megkaptuk annak az alacsony nyomású rendszernek az erős szelét, amit előre jeleztek. Sajnos pont Rió felől fújt, úgyhogy elkezdtünk takkolva (cikk-cakkban) haladni. Ez praktikusan azt jelenti, hogy kb. 2-szer akkora távolságot kell megtennünk célunkig, mint ami egyenesen hátravolt. E mellett a vitorlákat is erősen kurtítani kellett, mert a szélerősség elérte a 40-50 csomós sebességet. Ezzel szemben haladni nem könnyű, gyakorlatilag a legkisebbre kellett csökkentenünk a nagyvitorlát, és még így is erősen dőltünk. De nem ez a legrosszabb. Az erős szél felkorbácsolja a tengert és komoly hullámokat kelt. Bár mi viszonylag partközelben (kb. 30 mérföldre a brazil partoktól) haladunk, még így is több méteres hullámokat kapunk. Nos ezek a hullámok ugyanabból az irányból jönnek, ahonnan a szél fúj, tehát szemből. Ez erős hánykolódást okoz. A hajó ráfut a szembe jövő hullámokra, majd az eleje, ami így egy ideig a hullám teteje után a levegőbe fut, óriási robajjal és több méteres szabadeséssel zuhan alá. Beng, beng, beng, … Ezt hallja az ember folyton, mintha valaki mázsás kalapáccsal kopogtatna a hajó alján. Komoly erőfeszítést igényel mind a fedélzeten, mind alatta.
A fedélzet alatt az ember kapaszkodótól kapaszkodóig csúszik, megállni szinte lehetetlen, a hajó magasabb oldalára pedig kb. olyan átmenni, mint bordásfalra mászni. Az ágyakat meredek ferdére kell állítani, hogy egy-egy fordulásnál ne essünk ki belőle. Ez azt jelenti, hogy egy kb. 45 fokos ,kis V alakú vájatban alszunk Van amikor az embernek alig van ereje kimászni az ágyból, mintha egy gödörben lenne. Az az olvasó fantáziájára bízom, hogy milyen a WC-n, amikor a dőlés mellett néhány métert szabadon zuhan a hajó eleje …
A fedélzeten úgy közlekedünk, mint aki most jött ki hajnal 6-kor a kocsmából. Nem csak arra gondolok, hogy imbolygunk, de a komoly hánykolódás miatt néha csak négykézláb érzi az ember biztonságban magát, vagy még úgy sem.
Vasárnapra virradóan gyengült a szél, úgyhogy itt volt az ideje egy nagyobb orrvitorlát felhúzni. Én is az orrfedélzeten voltam, de néha úgy éreztem, hogy eltűnt a hajó a lában alól, amikor „kiesett” alólam, én meg zuhantam utána. Ezen felül már csak apró kellemetlenségnek tűnik, hogy mindeközben ömlik az emberre a felcsapódó tengervíz.
Ettől kicsivel jobb kormányozni a hajó hátuljában, mert kevesebb vizet kap az ember. Viszont fárasztóbb az állandó figyelem miatt, és amikor a hajó orra aláesik a hullámokon, a hajó tat felemelkedik és néha-néha ellöki az embert a fedélzetről felfelé.
Hozzá lehet szokni, de megszeretni nem hiszem.
Úgy tűnik, hogy Rió kitartóan el akar bennünket fújni, de mi töretlenül haladunk előre, még ha lassabban is, mint gondoltuk. Valószínű, hogy legkorábban hétfőn érkezünk meg.
Hétfőre virradóan elkeserítően csendes időre ébredtünk. Egyáltalán nem volt szél. Kimondhatatlanul frusztráló, amikor az ember a célja előtt nem sokkal várakozásra kényszerül. Kicsit olyan, mint autópályán bennragadni a dugóban vasárnap este hazafelé. Ott annyival jobb, hogy tudni lehet, hogy néhány óra alatt megoldódik a helyzet, itt nem tudni mikor lesz szél. Végül kora délelőtt megkegyelmezett nekünk Rió, és bár esővel üdvözölt bennünket. 11:00 óra körül átfutottunk a célvonalon. Fantasztikus érzés volt megérkezni, és ha lehet, ezen még fokozott a látvány, amivel Rio de Janeiro fogadja az ide érkező hajósokat. Több mint 1000 kisebb nagyobb domb, hegy van a városban és környékén. Már érkezéskor jól látni, hol vannak a strandok (Copacabana, Ipanema, stb.) és hol van a hegyekre felkapaszkodó szegényebb környék, ahol még most is mindennapos látvány a fegyverrel szaladgáló siheder. Ide nem ajánlatos idegennek bemenni, de még a helyiek is kerülik. Egyik brazil csapattársam mesélte, hogy mióta az apjára fegyvert fogtak egy ilyen kornyéken, azóta páncélozott kocsival jár!
Visszatérve a fogadtatásra, rögtön a cukorsüveg hegy üdvözli az érkezőt és a Krisztus szobor éppen csak kinézett a felhőkből, hogy szemügyre vegyen bennünket. A célvonaltól néhány száz méter volt a kikötőnk, gyorsan partra értünk. Itt whiskygyártó szponzorunk már várt bennünket saját gyártmányú nedűjével. Talán már írtam, hogy nem vagyok sem nagy ivó, sem whisky rajongó, de az Old Pulteney nagyon ízlik, kiváló whisky (és ez nem fizetett hirdetés!). A whisky mellé a verseny szervező mindig jégbehűtött sört ad.
Ez az italozásos affér majdnem félre vitte az eredeti tervet, hogy kitakarítjuk a hajót, de végül sikerült a társaságot felcsábítani a fedélzetre (igaz, ehhez sajtos sonkás szendvicsekre volt szükség), és elkezdtük a nagytakarítást. Nyilván senkinek nem volt hozzá kedve, de ez bevett szokás, hogy érkezés után kipucoljuk hajót, és be kell vallani nagy szükség is van rá. Elképzelni nem lehet, hogy mennyi minden hullik alá a padlódeszkák alatti térbe. Arról nem is beszélve, hogy az alacsonyabb „rend igénnyel” rendelkező emberek mekkora körzetben tudják a cuccaikat szétszórni.
Egy ilyen nagytakarítás azt jelenti, hogy tulajdonképpen mindent (de tényleg mindent) kipakolunk a hajóból, felszedjük a padlót is és teljesen kimossuk, mielőtt visszarakunk mindent.
Ezzel tulajdonképpen el is ment a hétfő. Este volt a nyertesek díjátadója, majd hamisítatlan brazil barbeque vacsora. Kiváló volt a kaja, amit caipirinha kísért le. A szakadó eső ellenére jól éreztük magunkat. Sajnos tudtuk, hogy még egy kemény nap vár ránk kedden, amikor is karbantartás volt a programban.
Én, mint hajómérnök, a gépszobában töltöttem a nap nagy részét. Motor és generátor ellenőrzés, olajcsere, üzemanyagszűrő csere, a generátor töltőjének javítása a szerelőkkel, vízkészítő javítás és szűrő csere, …. Volt mit csinálni. Reggel 7:00-kor elkezdtem, mert mielőbb be akartam fejezni, hogy el tudjak szabadulni a hajóról. El kell menni ahhoz, hogy az ember pihenhessen egy kicsit, ugyanis, függetlenül, hogy a saját feladatomat megcsináltam-e, ha a hajón vagyok, mindig megtalál valami munka.
Szóval kedd délután befejeztem a karbantartást és egy közeli hotelben kerestem nyugalmat. Van 3 napom Rióra! Benyomásaimról a következő tudósításban!
‹‹‹ Előző hír Következő hír ›››
