‹‹‹ Előző hír Következő hír ›››
Napló 2013. október 12.
2013.10.13.
Legutóbb ott hagytam abba, hogy megszabadultam a hajóról és bejelentkeztem egy hotelbe. El kellett szabadulnom a kikötőből, hogy kicsit nyugalmam legyen, minden tekintetben. Volt aki a hajón maradt (akár költség, akár más megfontolásból), de ilyenkor minden apróbb munkával azt találják meg aki ott van és tulajdonképpen nincs nyugta az embernek.
A szervező előre figyelmeztetett bennünket, hogy Rió nem a világ legbiztonságosabb városa és ha megtámadnak bennünket, akkor ellenállás nélkül adjunk oda mindent amink van. Ennyi „kedvcsináló” után vágtunk neki szállodát keresni. Ügyeltünk, hogy ne menjünk aluljáróba, de erre nem is volt szükség, mert itt a közlekedési szabályokat „indikatívnak” tekintik. Pl. mindenki ott megy át az úttesten, ahol kedve tartja, de észnél kell lenni, mert a járművek is gondolkodás nélkül hajtanak tőgázzal át a piroson.
Igazi amerikai mintájú utak vannak, pl. 2x6 sávos sugárút, dugóval. Az üzleti negyed, ahol a hotelünk volt, elég jellegtelen. Magas irodaházak, többségük valamilyen állami vagy katonai hivatalnak ad otthont. A tájékozódást az segíti, hogy lépten nyomon közéjük ékelődik valamilyen gyarmati korabeli, koloniális épület. Igazi vegyes felvágott, mármint építészetileg. A különböző stílusok pedig olyan közel vannak egymáshoz, hogy olyan, mintha az egész egy egységes, eklektikus alkotás lenne. Nagyon ellentmondásos, nagyon elütő, mégis valamiért egységes.
Úton a hotel felé pénzhez kellett jutnunk, mert sok helyen nem fogadnak el kártyát fizetéskor. A készpénz olyannyira preferált, hogy bizonyos boltokban az ár mellett van egy – kb. 10%-kal kevesebb „készpénzes ár”. Sajnos a verseny szervezője nem jó hírekkel fogadott bennünket. Elmondta, hogy elsősorban 3 nemzetközi bankhálózatban fogadják el a kártyáinkat, de ezek közül 2-ben már visszaéltek az ott használt kártyákkal és lemásolták azokat. Engem már a gondolattól is a frász kerülgetett, hogy mi lesz, ha lemásolják a kártyát, mert a pótláshoz ténylegesen otthon, mármint Mo.-on kell tartózkodni. Távolról nem nagyon lehet megoldani, és nem tudom hogy élnék kártya nélkül egy évig.Mindenesetre egy helyi bankban próbálkozva sikerült helyi pénzhez, Real-hoz jutni, ami most kb. 100 Ft-ba kerül, tehát könnyű vele számolni.
A hotelben azt vettem észre magamon, hogy elhátrálok az emberektől meg a recepciós pulttól. Tulajdonképpen akkor jöttem rá, hogy tudat alatt próbálom az általam nem érzett, de mégis elgondolt szagomat leplezni, amit az elmúlt néhány nap fürdés mentes állapota eredményezhetett. Tényleg nem érzetem, de a liftben már kimondottan kellemetlenül éreztem magam, mert meg voltam győződve, hogy biztos büdös vagyok (bár ezt liftes útitársaim nem igazolták vissza). A szobába érve első dolgom volt, hogy meleg zuhanyt vegyek, és igazából ekkor derült ki, hogy mennyire igazam volt …
Mivel a csütörtök bizonyult szabadnak mindenki számára, ezért erre a napra befizettünk egy szervezett városnézésre, de a szerda szabad volt. Tulajdonképpen az egész szerda délelőtt elment azzal, hogy utolérjem magam elmaradt adminisztráció és email feldolgozással (igazából nem is lettem meg vele), és délután elmentem a híres tengerpartokra sétálni. Velem tartott mérnök társam Paul is. Ő egyébként szimbolikusan a lehető legtávolabb akart lenni a hajótól, ezért az Ipanema beach legtávolabbi hoteljei egyikében szállt meg. Nem csodálom, hogy elege volt a hajóból, mert szerencsétlent „előléptették” stop over menedzsernek, ami annyit tesz, hogy neki kellett megszervezni a partot érést követő munkákat. Ezt 20 fáradt emberrel, akik mind más-más irányba menekülnének a hajóról nem könnyű …
Szóval séta az Ipanemán. Őszintén szólva nem tett rám akkora benyomást, mint vártam. Az egész kicsit viseltes, kopott, fáradt hatást kelt. Ami nem csoda, figyelembe véve, hogy a tengerpartot a hotelsortól elválasztó 2x4 sávos út mellet sorakozó épületek kb. fele romos állapotban van.
A parton állandóan fúj a szél, de mindig vannak napozók, és a lányok kizárólag tangában …
Ipanema beach egyébként állítólag egy gyönyörű lányról kapta a nevét, akihez dalt is írtak és még ma is él San Paoloban, bár már nagymama korú (kicsit a part is annak tűnt).
Az Ipanema mellett van a Copacabana beach. Ez is több kilométer hosszú, finom homokos tengerpart, de korántsem az az idill, amit az ember elképzel. Itt is romos házak, széles út a part mellett, nem kék a víz (hanem zöld),… szóval láttam már szebbet. Ezt nem nagyképűségből mondom, csak sokkal jobbat vártam. Egy helyi hamburger után visszametróztam a hotelbe és tovább szortíroztam a dolgaimat. A metrón nagyon pozitív élmény volt, hogy amikor egy jegyet próbáltam venni (nem egy bonyolult feladat), és a pult túloldalán ülő hölgy sehogy sem értette a lassan artikulált 3 szót, akkor azonnal odaugrott egy angolul beszélő helyi lakos, egy járókelő, és készségesen segített, önként. Az ilyen élmények nagyon megmaradnak az emberben és mélyebb nyomot hagynak, mint a sztorik a kirabolt emberekről. Egyébként érdekes módon soha nem éreztem magam fenyegetetten, ugyanolyan biztonságérzetem volt, mint otthon.
Este elmentünk a csapattal egy helyi étterembe, ahol óriási adag stake-ek és megszámlálhatatlan Caipirinha mellett éreztük jól magunkat. Vacsora után visszasétáltunk a hotelbe. kb. 1 órás séta volt, többnyire üres utcákon, csak sátras tüntetőkkel találkoztunk, de teljes biztonságban éreztük magunkat. Mondom ezt annak ellenére, hogy előző nap felrobbantottak valami járművet egy katonai vagy kormány épület előtt. De hát ilyen jobb helyeken, akár kis hazámban is történhetett volna …
A csütörtök a buszos városnézéssel telt el. Először felmentünk a riói szimbolikus Krisztus szoborhoz. Annyit sikerült kideríteni az idegenvezetőnktől, hogy ez is, akárcsak a New York-i szabadságszobor, francia ajándék volt, még a II. világháború előtt. Ez a világ második legmagasabb Krisztus szobra. Már eljutni sem egyszerű, mert igen rossz minőségű úton kell felmenni a több mint 700 m-re magasodó csúcsra, majd további lépcsők után ér fel az ember a szoborhoz. Lenyűgöző a maga egyszerűségében. Nem könnyű egyébként fényképet csinálni, mert egyrészt rengetegen vannak, másrészt nagyon magas, úgyhogy sokan földön, háton fekve próbálják belepréselni a kamera látóterébe. A kilátás és a panoráma lélegzetelállító. Az egész környék olyan, mintha egy hatalmas zöld abroszt jól összegyűrtek volna. Végeláthatatlan sokasága a domboknak, hegyeknek. Felülről is jól látni, hogy a dombok lábánál vannak a „konszolidált” részek, lakónegyedek, szállodák és iroda épületek, míg a a dombokra felfelé egy egész más rendszer, a favelák rendszere. Ezek praktikusan nyomornegyedek, ahol a drogok, a bűnözés, a fegyverek mindennaposak. Mindenkit, még a helyieket is óva intenek attól, hogy ide bemenjenek, mert a legkevesebb, hogy kifosztják őket. 1-2 helyen engednek Favela túrákat szervezni, de erre sajnos már nem jutott időnk.
A Krisztus szobor után elmentünk a Lapa negyedbe, ami egyrészt a legrégebbi kerülete Riónak, másrészt ide járnak az emberek esténként a híres szambát táncolni. Itt vannak azok a szamba iskolák, amelyek a Riói karneválon felvonulnak.
Közvetlen a Lapa szomszédságában van a helyi katedrális, ami lenyűgöző építmény. Talán kicsit az új-zélandi parlamentre hasonlít a méhkas formájával, de nem igazán láttam még ehhez foghatót. Több ezer ember befogadására alkalmas és a belső teret 4 akkora ólomüveg alkotás uralja, amekkorát még nem láttam.
Bőséges ebéd után még végig vittek bennünket a beach-ek mellett. Még jó, hogy előző nap elmentem ide sétálni, mert csak végig buszoztunk mellettük. Zárásként elmentünk Rió másik emblematikus pontjára, a cukorsüveg hegyre. Ez valójában 2 hegy egymás mellett, mint a teve púpok. Felvonó visz fel és innen is fantasztikus a kilátás a környékre. Érdekes érzés volt felülről látni a befutó vonalat, ahol néhány napja ide érkeztünk. Mintha hetekkel ezelőtt lett volna.
Estére szerettem volna elmenni egy helyi foci meccsre. Nem mintha nagy rajongó lennék, de hát mégis csak a foci mekkájában vagyunk. Sajnos már nem volt jegy, úgyhogy be kellett érni egy újabb stake-es vacsorával a szálloda mellett.
Nagy örömömre megkaptam a mosásra leadott pólóimat is a szállodában, épségben. Sajnos több cuccom is „speciális”, ezért nem mertem mosodába leadni, hanem magam mostam ki a szállodai szobában. Ilyenek pl. a merinói gyapjú aláöltözékek, vagy a Sealskinz zoknik. Ez utóbbiak fantasztikusak, mert kívül belül gyapjú, de középen van egy lélegző membrán, ami nem engedi át a vizet, tehát nem lesz az ember lába vizes, még ha be is csorog a lábbelibe a víz. Nos, ha ezeket valaki szokásos módon megcsavarja és elszakad a membrán, akkor dobhatom ki. Nem akartam kockáztatni.
Pénteken vissza kellett mennem a hajóra, mert szombat reggel indulás, úgyhogy kijelentkeztem a szállodából és visszapakoltam a hajóra. Még el akartam menni a Lapa negyedbe egyet sétálni és kicsit vásárolni (pl. szappant, magnézium tablettát, stb.), de mihelyt megjelentem a hajón, rögtön megtaláltak feladatokkal. Pl. ki kellet ismét cserélnem a szűrőt a vízkészítőben, mert amikor javították, be kellett indítani, hogy jól működik-e, de sajnos a koszos kikötői víztől a szűrő is koszos és büdös lett.
Csak később délután tudtam elszabadulni, hogy sétáljak egy utolsót. A Lapa, mint ahogy írtam a legrégebbi kerülete Riónak, amit részben a koloniális építészetéről, másrészt az épületek lepukkant állapotáról lehet megállapítani. A színkavalkád és az emberek kavalkádja mégis pezsgő, élettel teli érzést sugároz. Ami legszimpatikusabb volt, hogy itt a buszsofőrök a fékre lépnek, amikor meglátnak valakit a busz felé rohanni és integetni. Nem úgy mint otthon, ahol inkább a gázba taposnak bele, néha elégedett mosollyal az arcukon. Biztos, hogy el kell veszítenünk az emberséget a jóléttel? Vagy éppen ellenkezőleg, az elkeseredés szüli némi elégtételt keresve a sorstól? Nem tudom, de jó látni, hogy van még ahol figyelnek egymásra az emberek.
Annyira tetszett Lapa nyüzsgése, hogy estére is visszamentünk ide vacsorázni. Mindenkinek ajánlom a Rió Scenarium nevű helyet. Olyan, mintha egy múzeumban, vagy méginkább régiség kereskedésben ülne az ember, miközben kiváló kaját és italokat szolgálnak fel. Méltó befejezése volt a Riói élménynek.
Szombaton kezdődik a 3. verseny. Újra átkelünk az Atlanti óceánon, ezúttal a déli féltekén. Minden bizonnyal hűvösebb és vizesebb élmény lesz, mint az előző verseny. Remélhetőleg szelesebb is. Tudósítok róla.
‹‹‹ Előző hír Következő hír ›››
