|
‹‹‹ Előző hír Következő hír ››› Napló 2013. október 15.
Szombaton a dél körüli órákban kifutottunk Rióból, hogy Dél-Afrika felé vegyük utunkat. Még néhány tiszteletkört tettünk a város előtt és 14:00-kor (helyi idő szerint) elrajtolt a 3. versenyszakasz. Kellemes, szeles időben, éles szélben haladtunk el a híres Copacabana és Ipanema Beach-ek előtt, ahol újabb fotókat készítettek a mezőnyről. Innen délnek vettük utunkat és kb. 2 nap múlva fordulunk keletnek, Fokváros felé. Miért nem egyenesen megyünk célunkhoz? Megpróbálom összefoglalni.
Nos ezért megyünk mindannyian (értsd minden hajó) délre, hogy utána kelet felé kényelmesebb és gyorsabb utunk legyen. Egyelőre azonban 20-30 csomós éles szélben haladunk, ami elég nehezen elviselhetővé teszi a haladást. Erről egyébként újonnan csatlakozott csapattársaim tudnának mesélni, akik kivétel nélkül kitaccsoltak az első napon. Van köztük olyan, aki vasárnap délig fel sem jött a fedélzetre, olyan rosszul volt (pedig a fedélzeten könnyebb elviselni a hánykolódást). A hánykolódáson túlmenően időnként hatalmas hullámok csapnak át a fedélzeten, amik mindent visznek magukkal, ami az utukba kerül, beleértve az embereket is. Ezért nagyon fontos, hogy aki a fedélzeten tartózkodik, az kikösse magát a mentőkötelével. Ez szinte lehetetlenné teszi a mozgást a fedélzeten, mert állandóan ki- és be kell kapcsolgatni a különböző biztonságos helyekre, hogy tartson. Így minden sokszor annyi időbe kerül, mintha a szárazföldön csinálnánk. De nem is sok kedve van az embernek mozogni, hanem megpróbálja magát kitámasztani valami fix ponthoz, csigához, csörlőhöz, és ücsörögve várja (esetenként akár szunyókálva is) mit hoz a sors. Én továbbra is elsősorban kormányzok, ami – ha lehet így fogalmazni – egy magasabb kasztnak számít a hajón. Ez alatt azt értem, hogy aki nem tud/akar kormányozni, az pl. többet jár a hajófenékbe vizet merni. Ezzel szemben kormányozni rendkívül kimerítő ilyen időben. Van amikor 1 óra után alig várom a váltás. Sajnos, úgy néz ki, hogy ez a helyzet, mármint az éles szélben haladás, még több napig így fog maradni, ugyanis egy magasnyomású légköri rendszer körül vezet az utunk, és az útirányunkkal együtt a szél iránya is változik, követ bennünket. Egyetlen vigaszunk van, hogy jól haladunk, több mint 11 csomós átlagsebességgel. Ha ez így maradna, akkor több nappal a tervezett idő előtt érnénk Fokvárosba, de hát biztos lesz változás az időjárásban. Szóval a társaság kicsit elgyötört, viszont a hajó nagyobb gondjait javították (teljes javítást Fokvárosban kapunk). Van működőképes vízkészítőnk, kicserélték a belső első merevítőt és kaptunk néhány csigát az elromlottak helyett. Úgyhogy most teljes vitorlázattal szárnyalunk előre. A jelenlegi helyzetünket nehéz megmondani, mert csak akkor derül ki, hogy hogy is állunk, amikor minden hajó ráfordul a célunkra mutató irányra. Vasárnap este kicsit enyhült a szél, ezért újra teljesen felhúztuk az addig 2. reff fokozatúra csökkentett nagyvitorlánkat, ami egész éjjel így is maradt. Egyébiránt unalmas éjszaka volt, többször sikerült elbóbiskolnom, ami csak néhány percre, hozott menekülést, mert hol arra ébredtem, hogy csúszok lefelé a fedélzetről és meg kell kapaszkodni, vagy éppen egy hatalmas hullám csapódik a hátamnak és ömlik végig rajtunk és a hajón.
Mindennapos használatban vannak a viharruházatok, ugyanis ezek védenek meg bennünket a ránk szakadó ill. alattunk a fedélzeten végig folyó víztől. Bár a szervező is adott nekünk egy garnitúra ruhát, de én az otthonról hozott Marine Pool cuccokat használom, amit egyelőre nagyon jól működnek és nem engedik be a vizet. Bár fura érzés, amikor az emberre ráömlik a hideg tengervíz, mert olyan, mintha belül is végig folyna a ruhán. Pedig nem, csak a hidegebb hőmérsékletet érezni át a Gore Tex anyagon. A hajón belül közlekedni valóságos utazástervezést igényel. Ezzel viccelődünk is egymással: „Hová lesz a következő utad?”. Ugyanis roppant átgondoltan, csak faltól-falig, kapaszkodótól-kapaszkodóig lehet közlekedni, és nagyon meg kell fontolni hová lép az ember, mert nagy valószínűséggel meg fog csúszni és csak a következő fal állítja meg. Sajnos erre úgy tűnik, még mindig várni kell, ugyanis egy dél-atlanti magasnyomású rendszert vitorlázunk éppen körbe és próbálunk a front előtt maradni. Ez viszont azt jelenti, hogy ahogy mi fordulunk keletnek, úgy fordul a szél is velünk, és marad a szélirány. Az egyetlen izgalmat keddre virradóan az okozta, hogy a nagyvitorla 2-es reff kötele rágabalyodott az egyik csörlőre. Ez azt jelenti, hogy amikor csörlőzzük a kötelet, akkor valahogy a kötél szabad vége a feszített oldal alá akadt és beszorult. Ilyenkor a kötelet nem lehet sem meglazítani, sem pedig levenni a csörlőről. Sajnos az ilyen esetek egy része késsel végződik, mármint le kel vágni a kötelet a csörlőről. Ez részben sokba kerül, mert igen drágák ezek a kötelek amiket használunk a hajókon, másrészt akár veszélyhelyzethez is vezethet. Szerencsére, mintegy 1 órás bűvészkedéssel – érts itt a kötél hol a kötél – sikerült annyira lelazítani, hogy le tudtuk szedni a csörlőről. Továbbra is jól haladunk, a kedd reggeli hivatalos jelentés szerint 4.
|
Nagyutazás
Bacsó Tibor és Ádám a föld körül – szelek szárnyán
  |
Kb. Fokváros szélességi körétől északra jellemzően magas nyomású légköri rendszerek vannak, míg attól délre alacsony nyomásúak. A Coriolis hatás miatt (tulajdonképpen az energia megmaradás elvének meteorológiai hatása) a déli féltekén az alacsony nyomású rendszerek az óramutató járásának megfelelően, míg a magas nyomásúak azzal ellentétesen forognak, örvénylenek. Ennek a két sávnak a találkozásánál pedig erős és többnyire megbízható nyugat-keleti szél fúj. Ennek kellene repítsen bennünket Fokvárosba.
Itt kell megjegyezzem, hogy új ruhákat kellett bevonni az öltözködésbe. A rengeteg fedélzeti víz miatt most már nem lehet cipőben lenni, helyette csizma kell. Egyelőre kiválóan működnek a Dubarry csizmák. Eltérően a szárazföldi szokásoktól, ahol vagy a hideg miatt, vagy – számomra érthetetlenül – nyáron divatból hordanak az emberek csizmát, itt elsősorban a víz elleni védekezésből. Fantasztikus cucc, mert annak ellenére, hogy valódi bőr, teljesen vízhatlan. A lábam és a cipő közé Sealskinz zoknik kerülnek, amik olyan kívül-belül merinói gyapjú zoknik, amikben a külső és a belső réteg között van egy vízzáró, de lélegző membrán. Mondhatnám a technika csodája. Kényelmes, nem büdösödik és elsősorban szárazon tartja az ember lábát. Azt találom csak érdekesnek, hogy senki más nem csinál ilyeneket, csak a Sealskinz.
