‹‹‹ Előző hír Következő hír ››› Napló 2013. december 06.
Kedd reggel, a rajt reggele, mindig izgalommal teli. A szokásos izgalmakat az is fokozta, hogy kiderült egyik társam, akinek a lábát csúnyán összetörte egy rátekeredett kötél, nem jön velünk. Egyébként is kevesen vagyunk, összesen 16 + 1 szkipper, de így csak 15+1 a létszám. Ez azt jelenti, hogy egy műszakban kb. 8 ember van. Ha ebből leszámoljuk a konyhást, a kormányost és a műszakvezetőt, akkor marad 4-5 ember, aki munkára fogható – elméletben. Miért elméletben, mindjárt leírom, de mindenesetre kevesen vagyunk és mindenkire jobban kell számítani. A rajtot most is megelőzte a csinnadrattás kifutás a kikötőből, a hajók parádézása a kikötő előtt libasorban, sőt még 3 kis repülő is elhúzott felettünk, emelve az esemény színvonalát. A rajt Middleton Beach előtt volt, látványos rajt bójákkal, hogy a hajóknak erősen dőlve, széllel szemben kelljen takkolgatni. Ilyenkor mindenki igyekszik – nyilván – a legrövidebb úton eljutni a következő bójáig, de van amikor a szél nyomása lefújja a hajókat a tervezett útról, és nem, vagy éppen, hogy elférnek a bója mellett. Nekünk is kb. 1 méter volt a bója és a hajó között, de még belefért. Sajnos a mögöttünk lévő 2 másik hajó kevésbé volt szerencsés.
A két sérült hajónak természetesen vissza kellett térni a kikötőbe, hogy a szervező eldöntse mehetnek-e tovább és felmérje a kárt. Bármit megjavítani Albany-ban nem reális elvárás, de legalább tudnak gondoskodni róla, hogy Sydney-ben legyen alkatrész. Persze kérdés, hogy időben megérkezik-e ahhoz, hogy a hajók a Sydney-Hobart versenyen részt vehessenek. Nagy botrány lenne, ha valakinek ki kellene maradni! A visszatért hajók közül a GB indult előbb útjára, de a parthoz közel halad. Lehet, hogy nem tartották már biztonságosnak a Déli óceáni tengeri útra. Igazából nem tudjuk egész pontosan a részleteket. Szerencsétlen vétlen PSP vagy másfél nappal és több mint 300 mérföld hátránnyal indulhatott csak útjára. Nem irigylem őket. Elképzelni sem jó, hogy milyen letolást kaphatott a GB szkippere. Különösen úgy, hogy előtte mennyire sztárolták, most egy pillanat alatt zuhant a mennyekből a pokolba. Még az is lehet, hogy kirúgják. Meglátjuk. Ami minket illett, mi biztonságban futottunk ki az öbölből, egyenesen neki a tarajos hullámokkal védekező óceánnak. Ilyenkor, mármint amikor széllel és hullámokkal szemben küzdünk, bizony elég ugrabugrálós a haladás. Valami érdekes oknál fogva, minden elindulásunk ilyen volt idáig. No ez az amit nem bír az új legénység! Az 5 új tagból 4 kibukott. De olyan szinten, hogy No, akkor egy kis matek. A 8 ill. 7 fős váltásból kiesik 2-2 fő, mínusz kormányos, konyhás, műszakvezető. Igen, marad 2-3 ember. Ennyi emberrel még csak-csak meg lehet egy reffelést csinálni, de vitorla cserét már nem. Szerda este is így alakult. Ezt csak azért bántam leginkább, mert kanadai kormányos társam konyhán segédkezett és én maradtam kormányozni. Délután 6 óra kormányzás után mentálisan és fizikailag is teljesen ki voltam merülve és nagyon hiányzott volna az alvás. Sajnos nem tudtam eleget aludni, mert másnap hajnalban nekem kellett felvenni a konyhaszolgálatot. Ilyenkor nálam a kimerültség elsősorban migrénes fejfájást okoz. Ez nem maradt el most sem,
A legyengült szélben persze megint mindent elkövetünk, hogy előre haladjunk, úgyhogy előkerülnek a spinakkerek. Sajnos nincs nagy sikerünk velük. Először a felhúzó kötél akadt bele a szálingba, úgyhogy még fel sem tudtuk húzni, máris le kellett szedni a nagy vásznat. Sajnos ilyenkor nem lehet csak le- és felhúzni, mert ezeket a spinakkereket össze kell tekerni minden egyes felhúzás előtt. Szóval le a hajóba, minden megtelik fehér vászonnal. Kezdődik a tekerősdi-összekötősdi, persze mindez megint műszakváltáskor, ami eszi az alvásidőt. Újabb próbálkozás a spinakkerrel: ez sem lett hosszú életű. Miután megkóstolta milyen a Déli óceánon repülni, talán hidegnek találta, összehúzta magát. Azaz összetekeredett. Szerencsére nem az előmerevítőkre, hanem csak úgy saját magában összegabalyodott. Újra le, és a szokásos sztori. Ismétlés a tudás anyja. Időközben áthaladtunk a pontozó kapun is. Negyediknek. Ez persze pontot nem jelent, de tanulságot igen. Ugyanis az első 2 hajóról elhitette Patrick velünk, hogy biztosan nem fognak a pontozó kapunk áthaladni, úgyhogy gyerünk, próbáljuk meg, most van esély. Mit ad isten, egyszer csak ott volt a OneDLL és a Derry is a pontozó kapunál. Előttünk. Ez van. Igazából csak azért bosszantó kicsit, mert a pontozó kapukat szándékosan kicsit a verseny útvonalából kiesően helyezik el, hogy némi áldozatot kelljen hozni a rajtuk való áthaladásért. Úgyhogy mi is sokkal délebbre jöttünk, mint kellett volna, és most keletre tartunk Tasmánia déli csücskéhez. Talán 3 napra lehetünk, mielőtt északra fordulunk Sydney felé. Úgy kb. 1 hét van még hátra ebből a versenyből.
|