|
‹‹‹ Előző hír Következő hír ››› Napló 2014. február 19.
Mint gondoltuk, Február 12.-én, szerdán értünk Szingapúrba. Ez kb. 1-1,5 nappal korábban volt, mint vártak bennünket, úgyhogy nem is volt mindenki jelen az érkezésünkkor. Pl. a fő szponzor hiányzott. No, de nem baj, mert jó volt megérkezni. Már a hajnali órákban jártunk, amikor a Szingapúrba behajózni váró rengeteg hajó között megközelítettük. Mivel a kikötőben csak egy tankoló móló volt, ezért meg kellett várnunk míg az előttünk tankoló GB feltölti a tartályait. A hajnali párában is jól ki lehetett venni a Szingapúr belvárosában magasodó irodaházakat, a város jelképévé vált Sands kaszinó és hotel komplexumot, no meg az óriáskereket. Tankolás után útlevél ellenőrzés, majd a szokásos jégbe hűtött sör következett. A sört megelőzte szponzorunk whisky-jének újabb kóstolása és ezzel együtt a csoportos fotózás. A whisky mellé itt is kijárt a skót duda zene, amit korrektül egy skót szoknyába öltözött, de minden bizonnyal ázsiai származású hölgy szolgáltatott. Egy ideig hezitált a csapat, hogy mindenki lelépjen-e vagy kezdjük el a takarítást, de mivel az alternatíva az volt, hogy vagy szerdán, vagy csütörtökön takarítunk, ezért inkább mindenki maradt. Ugyan nem volt sok takarítani való hátra, de ennek ellenére legtöbben csak lézengtek és várták, hogy elteljen az idő. Nekem sajnos a gépteremben volt jelenésem, mert a generátort kellett nagyszervizelni. Olajcsere, olajszűrőcsere, üzemanyagszűrő csere és egyéb ellenőrzések. Mivel a motor ezt megelőzően hosszú órákig ment, legalább 50 fok volt bent. Úgy szakadt rólam az izzadtság, hogy patakokban folyt le rajtam. Így, az egyenlítő környékén, nem egy jó hely, de talán majd a kínai télben jobb szolgálatot tesz a meleg gépterem. Apropó egyenlítő. A kikötőnket One 15 Marinának hívták, azért mert az egyenlítőtől északra, az északi szélesség 1 fok 15 percénél található Santosa sziget keleti csücskében. Erről még majd írok később. Szóval késő délután lett mire végeztünk a generátorral, de többre nem jutottunk, egyrészt mert a motor még mindig túl meleg volt, másrészt mert nem volt sem elég olaj a motor olajcseréjéhez, másrészt hiányoztak alkatrészek. A Clipper karbantartó konténerek ugyan már ott voltak a kikötőben, de a karbantartási vezető még repülőn ült, úton Londonból. Így hát nem volt mit tenni, mint elcuccoltunk az apartmanba, amit egyik társunk felesége foglalt. Sajnos a folyamatos időpont változtatások miatt csak az indulás előtti napig. Tulajdonképpen nem baj, mert az utolsó éjszakát gyakran a hajón érdemes tölteni, hogy ne reggel kelljen cuccolni és pakolni.
Hazafelé menet a folyó másik oldalán haladtunk, ahonnan jól rá lehetett látni arra éttermi negyedre, ahol a régi épületeket megtartva, több száz méter hosszan egymást érik az legkülönbözőbb éttermek. Az apartmanba visszaérve fáradtan rogytunk össze, de még nem lehetett aludni, mert az időeltolódás miatt éjfél körül lehetett hazatelefonálni és beszélgetni a családdal. Másnap, csütörtökön a hajónak a közelébe sem mentünk, helyette világosban próbáltam néhány nevezetes helyszínt megmutatni társaimnak. Először is elmentünk egy elektronikai boltba (több emeleten csak ilyen boltok vannak), ahol órát és fényképezőt akartak venni. Azt mondtam nekik, hogy amit itt nem kapnak, az nem is létezik. Legnagyobb meglepetésemre, nem találtak olyan fényképezőgép modellt, amit kerestek. Ebben az esetben viszont tudtam, hogy létezik, (mivel olyat akartak venni mint az enyém), csak úgy látszik, hogy a gyártó ezt a modellt nem forgalmazza ezen a piacon. Mivel órát sem vettek, ezért dolgunk végezetlenül távoztunk. Pontosabban én vettem egy nagy kapacitású külső lemezt, mert mióta a laptopomon a billentyűzet elkezdte megadni magát, azóta tartok tőle, hogy egy napon a laptop is csütörtököt mond. Úgyhogy inkább rendszeresen lementem az egészet. Az elektronikától megcsömörlöttünk, úgyhogy irány Little India. Ez az itt élő (jelentős számú) indiaiak fő kulturális és társasági központja. Csak később értettem meg, hogy azért voltak kihaltak az utcák, mert a legtöbb itteni indiai vendégmunkás, és hét közben dolgoznak. Mikor feleségemmel itt voltunk, akkor annyian voltak, hogy alig lehetett az úton közlekedni, de akkor hétvége volt. Mindenesetre betértünk egy helyi étterembe, ahol pálmalevélen szolgálták fel a ház specialitását. Jó fogás, nem kell utána mosogatni …
A péntek az el-amerikanizálódott kultúrákban különleges napnak számított, ugyanis Valentin nap volt. Ausztrál csapattársunk velünk tartózkodó felesége ragaszkodott hozzá, hogy elmenjünk Szingapúr kihagyhatatlan programjai közé tartozó Raffles Hotel délutáni teájára (nem tudom hogy fordítanánk a High Tea-t magyarra, ha valaki tudja, szívesen veszem a javaslatot). A hotel tényleg patinás, még a gyarmati időkből származó épületben van. Ahogy belép az ember, szinte időutazáson vesz részt, mintha kiszakadna a mai Szingapúr felhőkarcolós világából és visszamenne az időben 100 évet. A hotel épület, a berendezés, az alkalmazottak ruházata és viselkedése, mind-mind a luxus legfelsőbb kategóriáját képviseli. A tea nem csak teát jelent, hanem egy büfé asztalról kifogyhatatlanul lehet hordani a helyi dim-sum (különböző töltelékekkel kifőzött tészta) válogatott ízelítőit, gyümölcsöt, süteményt, ill. az asztalra is raknak 3 egymás fölötti tányérba szendvicseket, édes és sós süteményeket, és szinte mellesleg teát is felszolgálnak. Mindehhez élő hárfazene teremti meg a hangulatot. Maga a megtestesült elitség az egész. Részben teljesen felesleges, de nagyon kellemes. Egyszer mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki. A teázás nyugalma után a közeli híres Bugis Village piacára mentünk, hogy a nyüzsgésben szétnézzünk mit lehet kapni esetenként hihetetlenül olcsón. Van itt minden a karórától a babaruháig. Könnyen belefárad az ember. Én már alig vártam, hogy hazaérjünk és kicsit pihenni tudjak. Az igazság az, hogy kevesebbet tudtam aludni mint a hajón a műszakos beosztásban, úgyhogy kezdek kimerülni. A szombat a hajókarbantartás jegyében telt, ugyanis a motorra is nagykarbantartás várt. Sajnos hajómérnök társamnak itt volt a felesége látogatóban (nem ez sajnos, hanem hogy Ő nem jött segíteni), ezért az egészet nekem kellett csinálni. Késő este lett mire végeztem, mert még néhány csörlőt is javítanom kellett, amihez csak most kaptunk alkatrészt.
Estére a kikötőben volt jelenésünk a díjátadón. Sajnos mi nem voltunk a dobogón, de a többieket megillette a tisztelet, hogy ott legyünk. Utána sör, kaja és irány haza. Éjszakai telefonálás, majd rövid alvás. Ez a minden esti standard program. Ugyan az apartmanhoz tartozik uszoda, wellness központ, kondi terem, de erre még nem jutott az időnkből … Hétfőn a közeli China Town-ban sétáltam. Egyedül, mert egyik társam felesége ezen a napon utazott haza, úgyhogy készülödtek, másik társam pedig a hajóra volt beosztva, szponzori vitorlázásra. Erre most nem kellett menjek. Egyébként jó buli, már voltam pár ilyenen Fokvárosban és Sydney- ben. A kedd reggel a készülődés, pakolás jegyében telt el mindannyiónknak, mert délben el kellett hagyni a szállást. Mentünk pakolni a hajóra. Miután a cuccaimat elpakoltam a már megszokott helyekre, visszamentem a Sentosa sziget bejáratánál lévő nagy bevásárló központba, Vivo City-be, utoljára körbenézni. Ez alkalommal mérnök társam is velem tartott, mert az ő felesége is hazarepült előző nap. Ettünk egy jó Thai kaját, majd irány vissza a kikötő. Azt gondoltam érdekes lesz felfedezni a szigetet lábon, úgyhogy elkezdtem sétálni. Van egy külön erre épített gyalogos híd, ami kellemes séta, de miután az ember átér a szigetre, nem könnyű megtalálni a gyalogos utat a különböző szórakoztató parkok között. Van itt Universal Studios, Vízi vidámpark, meg minden amit el lehet képzelni. Végre lejutottam a tengerpartra a beach-ekhez és elindultam keletre a parton, hogy majdcsak elérek a kikötőhöz. Egyre kihaltabb partszakaszok mellett vezetett az ösvény, mire egy zárt kerítés vágta el az utam. Ez a Sentosa Cove, belépés csak itteni lakosoknak. Nagyon bosszantott, ugyanis néhány száz méterre voltam a kikötőtől, de más úton nem lehetett megkerülni a kerítést, mert a „lakótelepet” sűrű trópusi dzsungel vette körül. Szóval, visszatérve a Cove-hoz, vissza kellett gyalogoljak és fogni egy taxit, hogy vigyen el a kikötőbe … Esti vacsora, hazatelefonálás, majd rövid alvás. Február 19.-én reggel ébresztő, mert kb. 2500 mérföld van előttünk Kínáig, de várhatóan végig széllel szembe haladva, és az út végére
|
Nagyutazás
Bacsó Tibor és Ádám a föld körül – szelek szárnyán
  |
Az apartman a szingapúri éjszakai élet központja, a Clark Quey szomszédságában volt. Megérkezésünk után gyorsan berendezkedtünk és elfogyasztottuk a vacsorát, amit társunk felesége készített nekünk, ugyanis, ha már lefoglalta a szállást, akkor el is jött Szingapúrba :).
Mivel ketten közülünk még nem voltak a Marina Bay-nél, ezért újra elmentünk. A bevásárló központban való rövid bámészkodás után a többiek felmentek a Sands tetejére megnézni a medencét és inni egy koktélt a bárban. Én már voltam fent korábban, úgyhogy inkább lent maradtam a hotel egyik légkondicionált bárjában, ott ittam egy koktélt és megvártam a többieket. Miután újra találkoztunk, elmentünk a hotel mögött lévő új botanikus kertbe, a Gardens by Marina Bay-be. Ez a legfuturisztikusabb kert amit valaha láttam, de nekem nagyon tetszik. Több emelet magas, acél csövekből készített fák vannak a központjában, amiket igazi, élő növényekkel futtatnak be, de azért jól látszik az acél keret. Érdekes találkozása az életnek az élettelen acéllal. Az acél fák koronájának magasságában van egy függőhíd is, ahonnan kiváló kilátás nyílik az egész kertre és annak környezetére. Sajnos a kert szélén lévő 2 üvegkupolára, amiben különböző, itt nem honos növények vannak, már nem volt idő, mert sietnünk kellett a 20:00-kor kezdődő lézer show-ra. Ez a kb. 15 perces show minden este műsoron van, mindig százak nézik. Én annak ellenére, hogy már harmadjára láttam, lenyűgözőnek találtam és mindig meghatódok rajta.
Vasárnap újabb nagyobb sétára készültünk, mert elmentünk a Szingapúri Botanikus kertbe. Mármint a régibe, aminek a közepén van egyik kedvenc helyem, az Orchidea Kert. Imádom elnézegetni a különböző nemesített orchideákat. Gyönyörűnek találom a pompás színüket és a változatos, már-már hihetetlen alakokat.
