‹‹‹ Előző hír                                                                                                       Következő hír ›››

Napló 2014. március 02.

2014.03.04.

Péntek hajnalban továbbra is motorozva közelítettünk Hong Kong felé. Az éjszaka teljesen eseménytelenül telt, alig láttunk hajókat a környéken.
Talán az egyetlen említésre méltó esemény egy kisebb delfin csapat látogatása volt. A fluoreszkáló vízben zöldes csíkot húztak maguk után, és ahogy a felszínre jöttek levegőt venni, zölden izzó hullámokat csaptak fel maguk körül. Eddig mindig vitorlázás közben csodáltam meg a vízben fényt kibocsátó apró élőlények megzavart világát, most viszont motorozva haladtunk. Ennek volt egy elsőre furcsa hatása. Nevezetesen, a hajócsavar a vízben nagy levegő buborékokat kavar, amelyek némelyike több (tíz) méterrel a hajó mögött „robban fel”. Éjszaka, az ilyen vizekben ez olyan hatást kelt, mintha a hajó mögött apró, halvány villanásokat produkáló időzített bombák robbannának fel. Mint egy víz alatti tűzijáték. Hosszasan el tudtuk nézni a fényjátékot.

Reggel némileg ellentmondásos információkat kaptunk. Nevezetesen a szervező azt kéri, hogy olyan gyorsan érjünk Hong Kongba, amilyen gyorsan csak tudunk. A terv az, hogy a Clipper elnöke!!!, Sir Robin maga fogja a javításokat elvégezni, utána megtankolunk, és azonnal tovább indulunk Qingdao felé. Ez azt jelenti, hogy ha túl korán érünk oda, akkor azt kockáztatjuk, hogy szélcsendes időben kell a versenyre elindulnunk. Szóval, ha úgy tetszik, elkezdtük „szabotálni” a haladásunkat. Először is leállítottuk a motort. Ironikus módon utána gyorsabban haladtunk motor nélkül, mint előtte motorral, mert megerősödött a szél (annak ellenére, hogy az előrejelzés szélcsendes időt ígért). Új feladat: hogy tudjuk lelassítani a hajót? Nem mindennapi eljárás egy versenyen!? (OK, most versenyen kívül vagyunk.) Szóval, vicces módon a gyengülő szélben elkezdtük reffelni a nagyvitorlát, egészen addig, amíg 5-6 csomós sebességre lassultunk. Így haladtunk egész pénteken.

Mivel nem fogunk kiszállni Hong Kongban, arról próbáltuk Patrick-et meggyőzni, hogy legalább az Aberdeen öbölben lévő úszó étterem mólójánál álljunk meg, hogy ehessünk egyet Hong Kongban. Bár elmondása szerint ő is szeretné, nem tartja kivitelezhetőnek az ötletet, hisz a szervező azt akarja, hogy mielőbb tovább induljunk. Szerintem jó katona és nem fogja bevállalni a csapat kedvéért, hogy lebukjon. Úgyhogy, szerintem Hong Kong nem lesz más, mint egy röpke villanás az emlékünkben. Tulajdonképpen nem lenne ezzel semmi baj, ha egyből úgy kommunikálták volna, hogy bárhova is megyünk, nem lehet kiszállni, ja és apropó, épp Hong Kongnak hívják a helyet. De napokig nem jött további info (még arról sem, hogy hol fogunk kikötni), és mindenki azt kezdte hinni, sőt tervezgetni, hogy milyen jó lesz néhány nap Hong Kongban. Ezek után tényleg pofára esésként éli meg mindenki, hogy még a hajóról sem szállhatunk le.

Valahogy azért túltesszük magunkat rajta. Egyébiránt érdemes megemlíteni, hogy ahogy szombaton egyre közelebb kerültünk Hong Konghoz, 2 dolog szembetűnően megváltozott. Egyrészt halászhajók armadáját lehetett a vízen látni.
Tényleg, több tucat is volt egyszerre a közvetlen közelünkben, úgy kellett lavírozni közöttük. Nyilván mindegyik a maga napi haladagját akarta kifogni, de ennyi halász hajó láttán az a csoda, ha még van hal ezekben a vizekben.

A másik említésre érdemes dolog a hőmérséklet és a látási viszonyok szinte élesen elvágható megváltozása. A kellemes, nappal meleg, éjszaka sem hideg időjárást felváltotta a csípős hideg éjszaka (ahogy Hong Konghoz közeledtünk). Egyre-másra kerültek elő a hosszúnadrágok és egyik réteg a másik után került fel az emberekre, beleértve a meleg aláöltözetet és a vízálló viharruházatot. Ahogy a part közelébe értünk, a korábban tiszta időt és a jó látási viszonyokat párás, ködös idő váltotta fel. Ez nyilván nappal majd kitisztul valamennyire, de a leszálló légáramlatok és a páradús meleg tengeri levegő partok közelében való lehűlése szinte garantálja a víz felett kialakuló ködöt.

Szombaton egyébként konyhaszolgálaton voltam egy fiatalabb kollégámmal.
Bevallom őszintén, nem élveztem annyira, mint korábban, mert sem az elkötelezettség, sem a kitartás nem volt erőssége a srácnak (talán lusta volt?). De persze ennek ellenére minden rendben ment, csak nehezebb volt és több munka, mint amit egyébként másokkal már megszoktam. Ebédre sajtos makaróni volt, majd vacsorára stir fry csirke satay tésztával.
A konyhaszolgálat mellett közben elkezdett azon járni az agyam, hogy hogy szervezzem a munkát Qingdao-ban, ugyanis kiderült, hogy most az én feladatom lesz a kikötői munkák irányítása a hajón. Mindig így van ez, mármint, hogy egy kijelölt ember próbálja összeszervezni a szükséges takarítási és karbantartási munkákat, csak hát nem most számítottam rá.
Korábban Patrick-kel egyeztetve abban maradtunk, hogy majd San Francisco-ban csinálom (aminek örültem, mert ott már nem lesz olyan farkasordító hideg), de most Patrick arra kért, hogy itt csináljam. Igazából mindegy, hogy hol kerül rám a sor. A lényeg, hogy letudjam az én részemet. Legalább San Francisco-ban taláni kicsit több időm lesz pihenni.

Megpróbálom új megközelítéssel szervezni a munkát. Az eddigi szemlélet az volt, hogy kinek-kinek megmondták, hogy mikor kell a hajón lenni és ez alatt az idő alatt kellet valamit csinálni. Ha nem lett kész, akkor is jó volt, mert majd aki másnap megy, az megcsinálja. (Ez persze a hajómérnöki feladatokra nem vonatkozott, az ugyanis mindig kettőnkre, de leginkább rám
maradt.) Ez nyilván senkit sem arra motivált, hogy elszakítsa a hámot.
Egyesek kimondottan szemérmetlenül húzták az időt, hogy véletlen se csináljanak semmit. Most megpróbálom a feladatokat emberekhez allokálni, és ki-ki maga dönti el, hogy mennyi időt tölt el, csak legyen befejezve.
Kíváncsi vagyok, hogy – a nem ehhez szokott társaságnál – fog-e működni, a számomra természetes munkarend.

Mivel konyhaszolgálaton voltunk, ezért kijárt volna nekem egy teljes éjszakai pihenés. Azonban pont akkor értünk a világ egyik legforgalmasabb hajózási folyosójához, amikor le akartam volna feküdni. Persze nem tudtam.
Érdekelt, hogy milyen a víz felől megközelíteni Hong Kongot. Hajók minden felől. Ilyenkor érdekes és érdemes nézni a navigációs szoftveren a kereskedelmi hajók AIS jelzéseit (kis háromszögek, amik a térképen mozognak minden irányban. Ugyancsak érdemes nézni a radar képernyőjét, ami az AIS-szel nem rendelkező kisebb hajókat (pl. halászhajókat) is mutatja. Az ilyen, hajózási szempontból zsúfolt helyeken hajózási útvonalakat jelölnek ki. Olyan, mintha autópálya sávok lennének a vízen. Persze, ezek csak a térképen látszanak, de a nagyobb teherhajókon van navigációs szoftver. A vitorlások, ezzel szemben, nem közlekedhetnek ezekben a hajózási folyosókban, úgyhogy csak a lehető legrövidebb úton (sokszor előre kijelölt
helyen) keresztezhetik ezeket. Ilyenkor igazán ügyelni kell, hogy elkerüljük az ütközést, mert némelyik nagy hajó komoly sebességgel közlekedik az „autópályán”.

Ugyan párás volt a levegő, de jól ki lehetett venni Hong Kong fényeit.
No, nem a képeslapokról ismert felhőkarcolók sokaságát. Délről érkeztünk, és Hong Kong sok területéből a Hong Kong sziget déli részét láthattuk. Ezt inkább lakóingatlanok jellemzik és persze rengeteg a zöld. Kicsit azt juttatta eszembe, mint amikor Rióba érkeztünk. Ott is igen tagolt partszakaszon, kisebb-nagyobb dombok, a legkülönbözőbb szigeteken és öblökben rengeteg zöld felületet láttunk. Hong Kongban is, bár kevesen gondolnák, az összterület kb. 90 százaléka nemzeti park kategóriába esik.

Persze nem erről az oldaláról ismerik, hanem inkább ázsiai üzleti központként. Ebből viszont mi semmit nem láttunk, mert egy Deep Water Bay nevű öbölbe érkeztünk, amiben egy inkább kisebb hajókat tároló kikötő pontonjára kötöttünk ki. Másik 3 Clipper hajó is volt már ott. Annak ellenére, hogy azt mondták, hogy nem lehet leszállni a hajóról, mindenkinek első dolga volt, hogy leugrott és elrohant körbenézni. A kikötő teljesen kihalt volt, csak kisebb (laser és kalóz típusú) hajók hada volt a parton, ill. néhány vitorlás bójához kötve az öbölben. Egyetlen éjjeli őrt találtunk, aki viszont heves gesztikulációval próbált bennünket visszaterelni a pontonra. (Gondolom azért, mert hivatalosan nem voltunk beléptetve Hong Kongba. Annyit azért elárult, hogy reggel 7:00-től működnek a zuhanyzók.

A szomszéd hajóról mondta valaki, hogy van ingyenes wifi, úgyhogy az éjszakai küldetés abból állt, hogy olyan közel kerüljünk az éjjeli őr ellenére a kikötő épületéhez, hogy legyen wifi a telefonon. Ugyan nehézségekkel, de sikerült felhívni a feleségemet és a fiamat. Az a néhány perces beszélgetés, és persze egyáltalán, hogy hallottam a hangjukat megérte, hogy itt kikötöttünk. Persze ekkor már helyi idő szerint hajnal fél 2 volt. Fáradtan rogytam ágyba, de nem jól aludtam, mert hideg, nyirkos idő volt és még nem bontottam ki a hálózsákomat az elmúlt hetek izzasztó klímája után.

Reggel elsőként rohantam a zuhanyzóba és hosszan élveztem a meleg vizet.
Miután visszamentem a hajóra, kiderült, hogy - annak ellenére, hogy a szervező azt mondta, hogy azért nem lehet a hajóról leszállni, mert nem jelentkezünk be Hong Kongba -, és ezzel egy időben kijelentkezünk.
Persze ez nem sokat segített rajtunk, mert a rövid idő alatt, míg a hajót javították(tuk), úgysem tudtunk sehova elmenni. Volt ugyan egy étterem a kikötőben, de ott csak klub tagokat szolgáltak ki. Miért?

Visszatérve a javításra, most értettük meg mi is történt a többi hajóval.
Praktikusan, az előre merevítő sodrony alján lévő veret (kb. 3 cm átmérőjű acélrudat képzeljünk el), egyszerűen eltört. Úgy tűnik, hogy tervezési hiba. Ugyan a mi hajónkon semmi gond nem volt vele, de a biztonság kedvéért kicserélték. Nos ezt a nem szerény acélrudat egy kötéllel helyettesítette a szervező cég elnöke. Igen, ez ugyan az a Sir Robon Knox-Johnston, aki először kerülte meg szólóban, megállás nélkül a földet vitorlással. Több mint 70 éves kora ellenére igen aktív életet él. Visszatérve a kötélhez, nem kell aggódni, speciális Dynema kötélről van szó, aminek a szakító szilárdsága jobb, mint az acélé. Szóval megkérték a hajómérnököket (azaz engem és társamat), hogy lazítsuk le a hajó hátra merevítőjét, majd vegyük le az előre merevítő alsó csatlakozóját. Ezt fogja Robin kicserélni Dynema-ra. A néhány perces munka legkritikusabb része, hogy milyen feszesre tudjuk húzni az előre merevítőt, mielőtt visszafeszítjük a hátra merevítőket. Ehhez a dynema kötél szabad végét a legnagyobb csörlőre tettük és elkezdtem tekerni. Sir Robin meg csak folyton mondta, hogy feszesebbre, feszesebbre. Egyszer csak felnézek a csigára (egyébként az orrvitorla sott kötél fordító csigája, a legnagyobb a hajón) amin keresztül vezették a kötelet és látom, hogy elmozdult a helyéről. Ha nem veszem észre, akkor valószínűleg leszakad, és a sok tonnányi feszültség, ami kötélben volt, ki tudja milyen kért okozott volna. Őszintén szólva kissé aggaszt, hogy a legnagyobb csigát, egyedül hajtva a csörlőt, sikerült elmozdítani a hajó fedélzetén. Szkipperünk nem aggódik miatta, de mérnök társam annál inkább, mert pont az alatt van az ágya. Mivel a csiga megmozdult, ezért valószínűleg megszűnt a rögzítő csavarok vízzárása, úgyhogy várhatóan be fog ázni az ágya. Nagyon nem örült a történteknek és a várható csöpögő víznek az ágyán. Patrick mindenesetre nem engedte, hogy levegyük és újra kiszigeteljük a csiga alatt, mert sietett tankolni a közeli Aberdeen öbölbe. Persze a lelazított merevítőket újra vissza kellett feszíteni.

Mivel egész délelőtt dolgoztunk, nekünk nem volt időnk az e-mail-jeinket megnézni, mint a többieknek, úgyhogy azt javasoltam, hogy csak a minimális létszám menjen tankolni, a többiek meg maradjanak a kikötőben, hogy addig is tudjanak e-mailezni. (Ugyanis a határellenőrzés még nem készült el és az útleveleinkért mindenképpen vissza kellett jönni a kikötőbe.) Átment az ötlet, úgyhogy laptoppal a hónom alatt leszálltam (persze többed magammal) és igyekeztem wifi közelbe kerülni. A gond csak az volt, hogy ezzel mások is úgy voltak, úgyhogy olyan csapnivalóan lassú volt a wifi, hogy feladtam.
Majd Qingdao-ban rendezem a lemaradásaimat.

Míg vártunk a hajóra, hogy visszaérjen, összeismerkedtünk egy lelkes vitorlázóval, aki történetesen klub tag volt, és meghívott bennünket egy Gunner-re, mint helyi italra. Nagyon jól esett a jéghideg, gyömbéres és néhány csepp Angostura sziruptól kesernyés ital.

Persze a hajónk késve érkezett vissza a tankolásból, de tulajdonképpen mindegy is, hogy mikor, mert a rajtvonalhoz úgyis motorozni kell. Közel 100 mérföldet. Úgyhogy, hevenyészett számítás szerint, valamikor (helyi idő
szerint) hétfőn hajnalban fogunk elkezdeni versenyezni. Több mint 1000 mérföld van előttünk (ez igen rövid verseny táv a korábbiakhoz képest), de ami inkább kihívás lesz, hogy jobbára szembeszélben és sokkal hidegebb idő felé.

Már most is felvettem az aláöltözetet, mint alsó réteget, de több további rétegre lesz szükségem, ahogy az északi 22. szélességi foktól a 36.-ig megyünk. Várható érkezésünk kb. 10 nap múlva.

‹‹‹ Előző hír                                                                                                            Következő hír ›››