|
‹‹‹ Előző hír Következő hír ››› Napló 2014. május 1.
Mivel is telhetne az ember születésnapja a hajón, minthogy éppen hajószakácskodik. Persze nem szándékosan, de véletlen úgy alakult, hogy éppen rám került a sor hétfőn főzni, robotolni egész nap. Ebédre sült bab volt tört krumplival, vacsorára pedig olaszos sonkás, paradicsomos, tészta. Mivel a szülinapi tortámat már előző nap megsütötték (mégse nekem kelljen a sajátomat :)), ezért a desszertet ez alkalommal megúsztuk, nem kellett készíteni. Érdekes visszagondolni a verseny kezdetére, amikor ténylegesen reggeltől estig dolgozni kellett, hogy mindennel meglegyünk, most pedig tulajdonképpen ebédre elkészül a vacsora is és délután van szabad 2-3 órája a hajószakácsnak. Hiába, a rutin sokat segít. Az így adódott néhány órát jól tudtam használni, hogy a még nem rendezett fényképeket rendbe tegyem.
Úgy egyébként is, de most különösen hiányzott a család, akiknek körében általában az ilyen eseményeket ünnepeljük. Csak az vígasztal, hogy 75 nap múlva már Londonban leszünk, és újra szeretteimmel tölthetem az időt. Igazi trópusi hőség van a fedélzet felett és alatt egyaránt. Mindenhol kibírhatatlan az idő, de a nap ezenfelül égetően süt. Ezért is vártam amíg este lesz, hogy megfürödjek a hajó hátsó fedélzetén. Hónapok óta nem volt erre lehetőség, hogy a hajón fürödjünk, úgyhogy régi emlékeket csalt elő a frissen merített tengervízben való mosdás, zuhanyzás. Kellemes, frissítő volt és utána jót aludtam. Persze az éjszakát nem tudtam végig aludni, mert a műszakváltáskor felébresztettek. Miután kiderült, hogy éppen szakácsi megérdemelt alvásomat próbálom tölteni, békén hagytak, majd amikor már majdnem újra elszenderültem, visszajött friss csapattársam, hogy nagy elnézést kérjen amiért felkeltett. Szóval ezért felkeltett másodjára is… Kedd reggel a hőség miatt mégsem éreztem magam kipihentnek, úgyhogy igyekeztem a kormányhoz, remélve, hogy az majd felébreszt. Nos, a lagymatag szélben ugyan nagyon kell koncentrálni, hogy a legnagyobb spinakkert meg tudja az ember tölteni széllel, de nem túl lelkesítő a kormányzás. Alig néhány csomóval haladtunk előre, ráadásul nem is feltétlen a kívánt irányba. Még mindig 100 mérföld van hátra az első kapuig, amin át kell haladnunk, hogy valamilyen eredményt tudjon a szervező hirdetni. Szerintem visszafelé számolnak, azaz azt nézik, hogy mikor tudunk még mindig motorral Panamába érni időre, és addig hagynak bennünket itt kint lötyögni a tengeren. Ez még kb. 3 nap, becslésem szerint. Szerencsére a hangulat jó a hajón, az újonnan csatlakozott csapattagok sok energiát, frissességet adnak a már kissé megfáradt Földkerülő csapathoz, bár a hőséget ők is nehezen viselik. Kimondottan felkapott hely lett a vitorla tároló, aminek a kinyitott fedélzeti ablakán keresztül némi levegő jön be. Persze nem sok, de nagyságrenddel több, mint a hajó más részeiben. Bár már volt, hogy én is a vitorla tárolóban próbáltam aludni, többnyire megpróbálok az ágyamban aludni. Persze ez komoly kihívás, már csak azért is, mert a géptermi problémák miatt sokszor a pihenő műszakomban is kinyitják az ajtót, ahonnan úgy árad a hőség (igen, még melegebb mint a környezeti hőmérséklet), mintha éppen valamelyik vasmű olvasztó kemencéje mellett lennék. No, így próbálja az ember kipihenni magát … Minden alkalommal amikor felkelek, egy tócsát találok magam alatt, fejtől bokáig. A géptermi problémák alatt arra utaltam, hogy a generátorunk vízszivárgását nem tudtuk megszüntetni, mert a hőcserélő repedését nem tudtuk orvosolni. Szerdára virradó éjszaka különösen nehéz volt. Két éjszakai műszakunk volt, és mint lenni szokott, a második rendkívül nehéz volt. Többször is elbóbiskoltam, csak a kormányzás közben ébredtem fel. Még a csillagokhoz sem volt most kedvem. A gyenge szél szerdán is folytatódott. Ez nem csak azért bosszantó, mert lassan haladunk, hanem azért is mert teljes bizonytalanságban tartja a verseny várható végét. Nem tudjuk, hogy a 2. kapu után lefújják, vagy hagynak bennünket a 3. kapuig elvergődni. Ez utóbbi komoly kihívás lenne, mert még vagy 500 mérföldre van tőlünk. Talán nem írtam, de még kedden áthaladtunk az Acapulco-nál felállított első kapun és csütörtökre virradó éjszaka várhatóan a 2. kapu is meglesz. Szerdán egyébként egész nap próbáltam valahogy árnyékba menekülni az égető napsütés elől. Kicsit meg van égve a hátam, ezért fel kellett vegyek egy UV álló hosszú ujjú pólót, de ez persze további kellemetlen fokokat és további izzadtságot adott az egyébként is elviselhetetlen időjáráshoz. Itt nem lehet nyerni … És még belegondolni is borzasztó, hogy további kb. 1500 mérföldet megyünk még délnek, Panamáig. Mi lesz ott? Hány fok? Annyi előnye azért van a viszonylag lassú (kb. 6 csomó, ami ezekkel a hajókkal lassúnak számít, habár az Adrián és a Balatonon 6 csomónak már nagyon örülünk), hátszeles vitorlázásnak, nevezetesen, hogy élhető a környezet. Vízszintes a hajó, nem nagyon dobálják a hullámok, nem kell félni, hogy az ember kiesik az ágyból, lecsúszik a WC-ről, stb. De az ember már csak ilyen, soha nem vagyunk elégedettek. Csütörtökre virradóan elment a szél. Minden kreativitásunkra szükség volt, hogy mozgásban tartsuk a hajót. No meg persze, hogy a megfelelő irányba mozogjon. Annyi szél sem volt időnként, hogy az – egyébként pille könnyű anyagból készült – nagy spinakkert megtöltse. Csüggedten lógott a hajó oldalán és velünk együtt várta a frissítő szelet. A legfurább az egészben az volt, hogy körülöttünk, a látóhatáron több irányban is villámlott, tehát egyértelmű helyi zivatar, vihar jeleit láttuk, de ahol mi voltunk ott szinte teljes szélcsend volt.
Továbbra is próbálok a fedélzeten árnyékba menekülni, mert a hátam meg van égve és kicsit fáj is. Ehhez jó szolgálatot tesz a bimini a kormányállás felett. Ezzel az időjárással, no meg a biminivel kicsit el is homályosul a „verseny érzés”, inkább olyan mintha egy könnyed „cruising”, élmény vitorlázáson lennénk. A szembe (éles) szeles vitorlázás egy kicsit elviselhetőbbé teszi a fedélzeti hőmérsékletet, mert több a szélmozgás és erősebbnek érezni a látszólagos szelet. Gondolatban már sokan Panamában járnak és koktélokról ábrándoznak. Pedig Panamáig még több mint 1300 mérföld van hátra. Londonig pedig 72 nap!
|
Nagyutazás
Bacsó Tibor és Ádám a föld körül – szelek szárnyán
  |
Elképesztő mennyiségű digitális kép van, sok-sok ezer. Ha nem tartok lépést ezek rendszerezésével, akkor valószínűleg soha nem kerül rá sor.
Kicsit később, hajnal felé megjött az enyhe, északi szél. Eleinte megpróbáltuk a spinakkert megtölteni vele, de nem tudtunk a megfelelő irányba menni, úgyhogy beáldoztuk nagy orrvitorlánkat. Helyette visszakerültek a fehér vitorlák a hajóra: a nagy Yankee 1 és a Staysail.
