‹‹‹ Előző hír                                                                                                       Következő hír ›››

Napló 2014. április 27.

2014.05.01.

Nem tudom miért, de az utóbbi napokban rettenetesen fáradt és álmos vagyok.
Talán a hirtelen hőmérséklet emelkedés az oka? Nem tudom, de pl.
csütörtökre virradóan többször is elaludtam az éjszakai műszakban. Utána meg beestem az ágyba és végig aludtam a csütörtök délelőttöt.

Igaz, ami igaz, hogy gyakorlatilag 2-3 nap leforgása alatt teljes nyárba érkeztünk. Legalábbis nappal, amikor süt a nap. Csütörtökön délután már mindenki csak rövidnadrágban és pólóban volt a fedélzeten. A nap komolyan égetett, úgyhogy sapka/kalap nélkül nem is lehetett kibírni. Ennek ellenére az éjszakák továbbra is csípős hidegek, mint nálunk otthon tavasszal. Pedig valahol Észak-Afrika magasságában járunk Mexikó partjainál. Még mindig a Kaliforniai félsziget (Baja California) mentén vitorlázunk Dél-Keletre.
Továbbra is kitartó hátszelünk van, ami ugyan gyengült az elmúlt napokhoz képest, de még mindig jól lehet a legnagyobb spinakkerünkkel haladni (9-10 csomós átlag)

A csütörtök reggeli órákban az első pontozó kapun is áthaladtunk. Ugyan ez nem jelentett számunkra extra pontokat, mert sajnos csak 6. hajóként léptük át a kapu képzeletbeli vonalát, de mégis egy fontos mérföldkő volt a versenyben. Az első potenciális célkapuig (előző bejegyzésemben említettem, hogy 4 potenciális célkapu van, attól függően, hogy meddig lesz szelünk) még további kb. 600 mérföld van hátra. Az előrejelzés szerint a szél is el fog állni néhány nap múlva, úgyhogy ha leállunk, akkor akár előre is hozhatják a verseny befutóját és motorral kell Panamába menni. No, de ezt majd meglátjuk.

A csütörtöki napot 2 dolog tette különlegessé. Az egyik, hogy walesi útitársunk születésnapját ünnepeltük. A szülinapi torta mellé mindig kap apróbb ajándékokat (pl. egy tábla csoki) az ünnepelt és egy mindenki által aláírt és személyes üzenetekkel tarkított szülinapi üdvözlő kártyát. Ez utóbbi olvasása könnyeket csalt a szemébe, amit nem gondoltam volna róla.
Néhány nap múlva az én születésnapom lesz, kíváncsi vagyok én hogy fogom megélni.

A másik különlegesség, hogy egyik nagy tengeri teknőst a másik után láttuk a hajó mellett elúszni. Ellenben a delfinekkel, amik ugyan a hajó mellett úsznak, de olyan gyorsak, hogy nem tudom őket lefényképezni, a teknősöket azért nem tudom lefényképezni, mert borzasztó lassúak és mire előszedem a fényképezőt, már el is hagytuk őket. Sajnos több olyan emlék is van, amit nem tudtam megörökíteni képen és csak az emlékeimben fog megmaradni.
A további napok taktikai kérdése, hogy maradunk-e a nyílt vízen, vagy inkább keletre megyünk a part közelébe, hogy ott elkapjuk a vízi- ill.
parti szelet. Egyelőre úgy tűnik, hogy minden hajó a nyílt vízen keresett jobb szelet, de a következő napokban szétszóródhat a mezőny. Szinte biztos vagyok benne, hogy a többséget fogjuk követni, mint eddig is. Ezért nem tudunk kitörni a középmezőnyből.

Pénteken aztán úgy is lett, ahogy gondoltam. Mivel péntekre virradóan két hajó is másik csapásra perdült át a mellettünk haladókból, megjósolható volt, hogy mi is irányt váltunk és délnek fordulunk. Péntek reggel tettük ezt, egybekötve a legnagyobb spinakkerünk lecserélésével a közepes társára.
Tulajdonképpen egyiknek sem volt értelme, mármint sem az irányváltásnak, hiszen így 60 fokkal eltértünk a kitűzött célunktól, sem pedig a nagy spinakker lecserélésének, mert a szél egyre csak csökkent. Mondtam is, hogy vissza kellene térni a nagy spinakkerre ill. visszaperdülni az eredeti irányra. Ez utóbbit, mármint a korábbi csapásra való visszatérést sikerült is elérnem, de csak fél óra késéssel. Nehogy nekem legyen igazam :)

A közepes spinakker sajnos egy fél napig, péntek délutánig fennmaradt, mondván,hogy szélerősödést várunk. Hogy erre miből következtetett szkipperünk az rejtély marad, mert semmi nem utalt szél erősödésre az előrejelzésben. Biztos megérzés volt. Téves, mert a szél bizony nem jött, sőt tovább csökkent, úgyhogy estefelé végre visszakerült a nagy spinakker a helyére. Persze ez a mi pihenőműszakunk alatt történt. Ilyenkor, mint korábban is írtam, nem lehet aludni, biztosan felébred az ember a zajra meg a körülötte nyüzsgő emberekre. Most is így történt. Csodával határos módon viszont már kevésbé éreztem magam fáradtnak, mint korábban. Lehet, hogy elmúlik a tavaszi fáradtságom?

A tavasz is hamar véget ér, mert szinte egyik napról a másikra rekkenő hőségbe csöppentünk, azaz vitorláztunk. Napközben szinte elviselhetetlen, fürdőruhás hőség van. Menetrend szerint égnek le a frissen csatlakozott versenyzők, annak ellenére, hogy napvédő krém tonnáit kenik magukra. Ez egyéb iránt elég gusztustalanul a mentőmellényükre is ragad és beivódik bele. Ez is az oka, hogy a verseny kezdete óta ragaszkodok az első mentőmellényhez, amit megkaptam. Vannak közöttünk olyanok is, akik viszont bármit tesznek, csak két színben tudnak pompázni: fehérben és rózsaszínben.
Ilyen típusok a skótok (vörös haj, fehér bőr, jellemzően szeplőkkel) ill.
az angolszász fehérbőrű típus (szőke, esetenként barna, kék szemű). Van belőlük a hajón és menthetetlenek. A legkisebb napsütésre olyan rózsaszínűek lesznek, mint egy kismalac. Persze ezek sztereotípiák, de a mi hajónkon kivétel nélkül működnek.

Újra bekapcsoltuk a hajó belsejében a beszerelt ventillátorokat. Persze csak tovább nő az egyébként sem elhanyagolható zaj, de legalább megmozdul a levegő. Szerintem nem soká át kell térnem az úszógatyás viseletre.
Szombatra virradóan gyönyörű csillagfényes éjszakában, szinte zavartalanul sima tengeren vitorláztunk. Igazán élvezet volt, eltekintve az éjszakai műszaktól. Még a 19:00-23:00 közötti műszak el is megy, mert nem annyira álmos az ember és némi zenével ki lehet ébren bírni, de a hajnal 03:00 órás kezdet gyilkos. Ilyenkor senkinek sincs már kedve semmihez, se beszélgetni, se zenét hallgatni,… A kormányzás még csak-csak ébren tartja az embert, de utána, legalábbis én, menthetetlenül elbóbiskolok a fedélzeten ücsörögve.
Már az éjszaka sem csípős hideg, egy rövidnadrágban és egy vékony dzsekiben ki lehet bírni.

Lehet, hogy ez vonzza a repülőhalakat? Véget nem érő támadásuk most már mindenki ellen irányul. Egyre-másra csapódnak be a fedélzeten ülőkbe, hogy utána a fedélzeten csapkodva nagy riadalmat keltsenek. Továbbra is csak egy-két bátor ember marad, aki hajlandó megfogni őket és visszadobni a tengerbe, hogy utána tetőtől-talpig meg kelljen mosakodnia. Az egész fedélzet iszonyatos büdös tud lenni egy-egy ilyen halacskától. Nem is értem minek van gusztusa rájuk vadászni. Állítólag kiváló tonhal eleség.
Sajnos, hajómérnöki minőségemben is mindig van mit csinálni. Most például az akkumulátor töltőkkel van valami, mert nem úgy töltenek, mint korábban, szinte állandóan járatni kell a generátort. Láttuk, hogy a Clipper szerelői valamit bütyköltek rajta San Francisco-ban, de nem tudjuk mit. Nem mondták.
Úgyhogy most e-mailen keresztül próbáljuk megbeszélni, hogy mit állíthattak el. Ezen felül, lehet, hogy azért, hogy állandóan mennie kell, a generátorból is elkezdett szivárogni a víz. Nem örülök neki, mert kint is rekkenő a hőség, nemhogy a gépteremben.

Még mindig hátravan vagy 2 nap az Acapulco-nál lévő első kapuig. Onnan még talán további 1-2 napra van a második kapu, amit talán még abszolválni tudunk, de utána aztán végképp szélcsendet jósol az előrejelzés, úgyhogy továbbra is igen valószínű a motoros befutó Panamába.

Vasárnapra virradóan ismét gyönyörű, zavartalan, csillagfényes éjszakánk volt. A gyengélkedő szélben továbbra is a legnagyobb spinakkerünket próbáltuk életben tartani a hajó orrán. A sima, alig hullámzó vízen ez nem okozott nagy gondot. Ilyenkor, hogy a kormányos is jól láthassa a bőszeles vitorlát, a hajó árbocán lévő motoros menetfénnyel megvilágítjuk a nagy fehér vásznat. Ugyan a motor nem megy, de mivel senki nincs a környéken (mármint másik hajó), ezért ezzel nem okozunk félreértést. Gondolom ez az oka, mármint a hatalmas fényfolt a víz felett, hogy tintahalak tömege rakétázik fel a fedélzetre. A „tömege”szó szerint értendő, mert kb. 50 darabot kellett visszadobálni a fedélzetről a tengerre. Többen mondták,hogy gyűjtsük össze őket reggelire, de senki nem vette a fáradtságot. Én speciál még megfogni sem szeretném őket, nem, hogy megenni. Gumiszerű, rugalmas, nyálkás teremtmények, bár egyesek szerint, ha nem sütik őket túl, akkor nem rágósak. Ha valaki egyszer tényleg megcsinálja őket kajára, ígérem arról beszámolok. Ha már a tengeri kajánál tartunk, állítólag az egyik hajón sikerült egy nagy halat, talán tonhalat fogniuk, A skipper blogban be is számoltak erről, de mivel ez nem igazán „verseny szerű”, ezért a szervező szerkesztősége törölte az erről szóló részt a szkipper írásából. Úgy látszik a cenzúra nem csak nálam működik :)

Éjszaka, amikor nem kormányoztam, felvittem egy csillagászati könyvet a fedélzetre és szisztematikusan elkezdtem végignézni a csillagképeket.
Elképesztően érdekes, ahogy a csillagok elkezdenek összeállni különböző alakzatokká. Talán még ennél is érdekesebbek a történetek, amik a különböző alakzatokhoz kapcsolódnak. Szinte a teljes ókori mitológia megelevenedik az ember szeme előtt. Nagyon élvezem. Nem utolsó sorban ébren tart az éjszakai műszak alatt.

Vasárnap napközben olyan meleg volt, hogy az úszógatyán kívül gyakorlatilag nem tudtam mást viselni. Sajnos a nap ellen egy időre fel kell venni valami pólót, de ebbe csak beleizzad az ember. Arra is ügyelni kell, hogy melyik póló UV szűrős és melyik nem. Többen próbálnak mindenféle ruhadarabbal sőt még pléddel is (a fehérbőrűek) védekezni a nap ellen, de ennek ellenére leégtek, mert a ruhadarabok nem voltak UV szűrősek. Többen is vörösek mint a rák, pedig kereskedelmi mennyiségű napvédő krémet kennek magukra. Én továbbra sem adtam fel az elvemet, mármint, hogy nem kenem magam. Egyelőre működik.

A fedélzet alatt egyenesen elviselhetetlen a hőmérséklet. Aludni szinte lehetetlen a szauna hőfokú ágyakban. Ha valaki mégis megpróbálja, rövid idő alatt egy tócsában fekszik, a saját izzadtságában. A kis ventillátorok sem segítenek már. Az ember nem tudja hol a rosszabb: a fedélzeten, ahol égető a nap, de van némi szél mozgás, vagy a hajó belsejében, árnyékban, de levegő nélkül.

Apropó légmozgás. Sajnos vasárnap olyan gyengécske volt a szél, hogy komoly erőfeszítésbe került a hajót mozgásban tartani. Sajnos korábbi becslésem az akapulkói kapu távolságáról optimistának bizonyult. Ha ez így megy tovább, nem hogy 2 nap, de sokkal több kell, hogy elérjük. Pedig tényleg mindent megpróbálunk, egymás után cserélgetjük a vitorlákat, mármint a nagy és a közepes spinakkert, hogy hátha valamelyikkel gyorsabban haladunk, de csak elfoglaltságok ad, sebességet nem nagyon. A legnagyobb spinakker elvileg több szelet fog be, de nem lehet élesen vitorlázni vele, míg a közepes ugyan kisebb, de „laposabb”, úgyhogy jobb szögben lehet vele vitorlázni, így a menetszelünk, ami hozzáadódik a látszólagos szélhez, kicsit segít előre jutni. Kihozzuk a helyzetből amit lehet, mert többszőr is gyorsabban haladtunk, mint a szél sebessége. Ez azt jelenti, hogy pl. 5 csomós szélben
6-7 csomóval vitorláztunk. Jó, nem? De ez kevés, több szél kell, ellenkező esetben itt fogunk egy hét múlva is lötyögni.

Sajnos a hajómérnöki fronton nincsenek jó hírek. Úgy tűnik,hogy a generátor hőcserélőjén van valami repedés, amin szinte spriccel a másodlagos hűtővíz, a tengervíz. Ki kellene cserélni a hőcserélőt, de persze nincs tartalék a fedélzeten, úgyhogy nem javítható. Ez annál inkább bosszantó, hogy más hajókon már fordult ilyen elő, de semmiféle információcsere, tanulás nincs a hajók között. Sajnos erről már írtam korábban, hogy a szervező nem egy különösebben „szervezett” szervezet, és nincs semmilyen visszacsatolás, vagy tanulási görbe beépítve a folyamatokba. Pontosabban nincsenek üzleti folyamatok, minden ad hoc módon folyik, úgyhogy mindenkinek el kell követni ugyanazokat a hibákat, nem lehet másokéból tanulni. Ebben a helyzetben nincs más választásunk, mint az elsődleges hajómotort járatni, hogy töltse az akkumulátorokat. Persze üresben, hisz továbbra is vitorlázunk. Sajnos ez nem csak zajosabb, és több hőt termel, de több üzemanyagot is fogyaszt, úgyhogy hatótávolságunk, amit motorral meg tudunk tenni, jobban csökken, mint terveztük.

A szervező terve az volt, hogy valahol Costa Rica-ban fogunk megtankolni, ha motoroznunk kell, de szerintem nem marad elég üzemanyagunk addig eljutni. Gondolom, pár napon belül kiderül, hisz még mindig több mint 300 mérföld van hátra az első kapuig!

Hétfőn ismét én leszek a hajószakács, sőt egy évvel idősebb is leszek, de erről a következő bejegyzésben.

‹‹‹ Előző hír                                                                                                            Következő hír ›››