|
‹‹‹ Előző hír Következő hír ››› Napló 2013. szeptember 21.
Az elmúlt napok spinakkeres „örömvitorlázásának” vége. Valóban olyan körülmények voltak, amiket ideálisnak lehet nevezni a vitorlázásban. Ennek meg is van az eredménye, és mostanra felére csökkent a vezető hajó és közöttünk lévő távolság. Ez még mindig kb. 150 tengeri mérföld, de mi ez a korábbi 370 mérföldhöz képest? Sajnos mostanra megváltozott a szélirány és össze kellett a nagy spinakkert csomagolni. Most az első orrvitorlával és a nagyvitorlával haladunk. Sajnos továbbra is hiányos „fegyverzettel”, mert a lelazult belső előmerevítőre nem merjük felhúzni a belső orrvitorlát. Mindazonáltal így is 8-10 csomóval haladunk és folyamatosan csökken a távolság az élboly és közöttünk, mert ők kicsit dél-nyugatabbra vannak, ahol, úgy tűnik, kevesebb a szél. Már-már unalmasnak is lehetne nevezni a napokat, mivel mostanában nem történt semmi „katasztrófa”. Úgyhogy inkább a kormánynál töltöm az időt, hogy ne unatkozzak. Úgy tűnik, hogy értékes az a képesség, ha valaki egy hajóval irányra tud kormányozni és legnagyobb meglepetésemre ez legtöbbeknek nem nagyon megy. Így hát senki nem bánja, ha nehezebb körülmények között (pl. éjszaka, gyenge szélben, erős szélben, …) többet vagyok a kormánynál, mint mások.
Az éjszaka csak hőmérsékletben hoz némi enyhülést, de azt is csak a fedélzeten érezni. A hajó belsejében olyan meleg van, hogy alig lehet aludni. Nem is mindig sikerül. Van amikor a fedélzeten fekszünk és a csillagokat bámuljuk, mert aludni nem lehet. Ez történt tegnap este is, amikor egyszer csak egy repülőhal suhant el közvetlen az arcom előtt és beleütközött a mellettem ülőbe. Szegény a fedélzeten landolt, méretes példány volt. Hamar visszajuttattuk a tengerbe. Az éjszakát az is érdekesebbé teszi, hogy jönnek-mennek a zivatarok és mi próbáljuk kikerülni őket és lavírozni közöttük. Eddig viszonylag jól elkerültük a nagyobb légköri háborúkat. Egyébként, ahogy közeledünk a Doldrums-hoz (az egyenlítő környéki északi és déli légköz közötti zónát nevezik így, más néven ITCZ – Inter Tropical Convergence Zone), egyre kritikusabb kérdés, hogy hol kelünk át rajta. Ugyan már napok óta figyeljük az előrejelzéseket; azt keressük, hogy hol a legkeskenyebb ez a szélmentes sáv és hol lehet egy kis szél, ami a hajót mozgásban tartva átvihet bennünket a déli félteke szélrendszerébe. A helyzet praktikusan minden nap változik és még tendenciát sem lehet találni benne, tehát nehéz kiszámítani, hogy hol lenne jó lenni, mire odaérünk (értsd lehetetlen). Valójában szerencse kérdése, hogy mennyi idő alatt jutunk majd át rajta. Ez egyébként jó hír is lehet a flotta végén haladóknak (mint pl. mi :)), mert beérjük a többieket. Sajnos az esélyeink korlátozottak az után is, mert 1 vitorlával kevesebbet tudunk használni mint a többiek. A technikai problémák közül a legaggasztóbb a vízkészítő szivárgása. Sajnos egyre jobban folyik. Ez nem csak azért gond, mert sűrűn kell több vödör vizet kimerni a hajófenékből, hanem mert a vízkészítõ kapacitása is jelentősen lecsökkent a szivárgással arányosan. Egyelőre az emberek nem nagyon fogják fel, hogy még kb. 2 hétig kell kibírni a tengeren édesvízzel mire Rióba érünk. Rengeteg édesvizet használnuk. A hajón 2 db víztartály van és naponta kiürítünk egyet. Nem sok a tartalék, ha a vízkészítõ beadja a kulcsot. Folytatjuk utunkat, amit mostantól a „légy készen mindenre” jellemez. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi vitorla konfiguráció mellett a fedélzetre készítettük a „szélkereső” vitorlát, amit szélcsendben ill. nagyon gyenge szélben használunk ill. a viharvitorlát is. Történjen bármi, mi készen állunk …
|
Nagyutazás
Bacsó Tibor és Ádám a föld körül – szelek szárnyán
  |
A nappalok kezdenek elviselhetetlenül melegek lenni. A hajó belsejében (a szabálytalanul kinyitott kis ablakok ellenére) kibírhatatlan a hőség és áll a levegő. Az ember hamarabb leizzad mint egy szaunában, csak itt nincs dézsa amibe bele lehet utána mászni. Többen a hajó farában vett vödrös tengervizes hűsítővel próbálkoznak, de ez is csak addig segít, míg az ember magára önti a vizet. Utána minden marad a régi. A fedélzeten kicsit jobban jár a levegõ, de annyira magas a páratartalma, hogy az ember bőre is és ruhája is folyamatosan nyirkos, ragadós, és egyszerűen nem tud megszáradni.
