|
‹‹‹ Előző hír Következő hír ››› Napló 2013. november 06
Még utolsó simítások vártak ránk a hajón, úgy Clipper módra. Mindig van valami, amit éppen csak indulás előtt vágnak hozzánk, hogy ezt még meg kell csinálni. Már senkit nem lep meg. Én még utoljára indulás előtt kitöröltem a dízelt a gépteremből. Valami rejtélyes oknál fogva mindig megjelenik valahonnan dízel a padlón. Végig néztük az összes üzemanyag vezetéket, de sehol nincs szivárgás. Ugyanakkor a falat burkoló hangszigetelő szivacs teljesen át van itatva dízellel, lehet, hogy csak ebből szivárog? Még csináltak egy búcsú fényképet a csapatról, kijelentkeztek bennünket a határőrségen, majd jött az áldás. Megjelent egy pap, aki – katolikus szertartás szerint – megáldotta a flottát, mindenkit a hajókon, sőt azok hozzátartozóit is. Külön kihangsúlyozta, hogy ez az áldás hatásos vallási hovatartozásra tekintet nélkül. A rajt előtt még szokásos vitorlás felvonulást tartottunk, hogy szebbnél szebb fényképeket készíthessenek a hajókról a festői Táblahegy előtt. Ideális időnk volt. 14:30-kor jött a rajt. Sajnos elszúrtuk, mert sikerült beragadni egy beggelésbe néhány másodperccel a rajt előtt. Nem baj, nem hiszem, hogy ezen fog múlni.
Az ok megint hasonló, mint Rióból Fokvárosba menet. Megpróbálunk a 40 fok körüli, nyugatról keletre fújó uralkodó irányú szél zónába jutni. Itt találkoznak az ettől északra elhelyezkedő indiai óceáni magas nyomású, ill. Sajnos éjszaka volt, amikor a Jóreménység foka előtt elhaladtunk, így nem tudtam lefényképezni, pedig ez volt a szándékom. Kedd reggel egyre gyengülő szélben takkolgatunk délre, nagyon szép (túl szép, értsd szélcsendes) időben. Szerencséjük van az új srácoknak, mert eddig egyikőjük sem lett tengeri beteg. Sajnos ismételten meg kell állapítanom, hogy most is szükségem van néhány napra, hogy átálljak a műszakos beosztásra. Nem igazán lelem a helyem, álmos vagyok, fáj a fejem, de már nem tudok aludni … Azt remélem, hogy még Kedd délután tovább folytatódott a gyenge szeles idő, de kárpótlásként bálnákkal (távolról láttuk őket), delfinekkel és az első általam is látott albatrosszal ajándékozott meg bennünket az Indiai óceán. A delfinek mindig feldobják a hangulatomat, ahogy játszanak a hajó körül (lehet nekik ez nem játék, de innen annak látszik). Sajnos az albatrosz tüntetően ücsörgött a vizen, nem akart repülni, pedig állítólag 3-3,5 m is van a szárnyfesztávolsága. Így is hatalmas, hattyú nagyságú, szép fehér madár volt. Remélem többet is látunk majd reptében. Sirályok persze többen is követik a hajót, lenyűgöző reptükkel. Magasról csapnak le és közvetlenül a víz és a hullámok felett siklanak mozdulatlan szárnyakkal tova. Az éjszakai műszak, mint mindig, gyilkosan fárasztó volt. Mivel fordult a szél, felkerült a legkisebb és legviharállóbb spinakker, a Code 3. Szerdára virradóan gyorsan csökkenő barométer nyomásértékeket mértünk, ami azt jelezte, hogy gyorsan közeledő alacsony nyomású front tart felénk.
Vitorla a vízben, „mindenki a fedélzetre”! Szerencsére sikerült a magunk után húzott vitorlát kimenteni. Közben azért volt még egy kisebb dráma. A hajóval megpróbált a skipper perdülni (szélnek háttal átfordulni), de valaki elengedte a nagyvitorla sott kötelet, és a több mint féltonnás baum kicsapódott merőlegesen a hajó oldalára. Kisebbfajta csoda, hogy nem történt nagyobb baj. Szerencsére a spinakker is javítható. Addig is a legkisebb Yankee orrvitorlával és kurtított nagyvitorlával haladunk bőszélben. Egyébiránt – talán most először – a saját utunkat járjuk. Szinte mindenki elkezdett dél-keleti irányba fordulni miután Afrika partjait elhagytuk. Mi viszont továbbra is délre haladunk. Ennek elsősorban az az oka, hogy Afrika déli csücskénél, az Agulhas foknál halad el észak-keletről dél-nyugatnak tartva az Agulhas áramlat, majd a kontinenstől délre körkörösen örvénylik.
|
Nagyutazás
Bacsó Tibor és Ádám a föld körül – szelek szárnyán
  |
Nyári napsütéssel köszöntött bennünket a Fokvárosi hétfő reggel. A hajón ébredtem és társaim már nyüzsögtek körülöttem. Azok, akik az utolsó éjszakát is szállodában töltötték, hatalmas – elsősorban mosott ruhás – csomagokkal költöztek vissza átmeneti szállásukra. Itt jegyzem meg, hogy nálunk viszonylag rugalmas a súlykorlátozás, ami szerint mindenki 20 kg-nyi csomagot hozhat magával. Míg egyes hajókon most mérték a pontonon a különböző csomagokat, addig nálunk még erre nem volt példa- Gondolom ennek jórészt az is az oka, hogy a skipperünk – többek között – egy biciklit is cipel magával, ami masszívan túllépné a súlyhatárt. Apropó bicikli, az egyik reggel Fokvárosban, hogy-hogy nem, a bicikli az árboc tetején lógott az egyik kötélen. Ki tette oda? Örök rejtély marad.
A flotta egyik része annyira meg volt ijedve a Táblahegy szélárnyékától, hogy messze elkerülték és spinakkerrel próbáltak a hosszabb utat behozni.
Ahogy vártuk, jött is a vihar. Eleinte 30 csomó körüli értékeket mutatott a szélmérő, majd a számok 60-ig is felugrottak. Ekkor láttam a skipperünk arcán, hogy aggódik, mondta is, hogy készüljünk leszedni a spinakkert.
