|
‹‹‹ Előző hír Következő hír ››› Napló 2013. november 12
Még 3700 mérföld van következő célunkig, Albany-ig. Ez kb. annyi, mint a 2. szakasz volt Rió és Fokváros között. Mindenkiben felcsillant a remény, hogy talán 2 hét alatt most is odaérhetünk. Nem tudom, de ehhez az kellene, hogy megállás nélkül, folyamatos 10 csomó feletti sebességgel haladjunk. Ez tulajdonképpen nem lehetetlen, de el kell kerüljük a szélcsendeket, mint amiben vasárnap reggel ültünk. Arra ébredtem a reggeli műszak előtt, hogy szélcsendben hánykolódik a hajó, ill. a hajó tele van tömve spinakkerrel. Ez utóbbinak az volt az oka, hogy a szélcsend előtt sikerült a spinakkert a másik műszaknak újra feltekerni a belső előmerevítőre (mint ami az első szakaszon történt velünk Rió felé haladva). Okulva az ott történtekből, nevezetesen, hogy a 2 napig fennhagyott spinakker gyakorlatilag kilazította a belső előmerevítőt, pánikszerűen leszedték a vitorlát, de közben sikerült elszakítani. A vitorla karbantartókra egy egész éjszakás műszak várt, hogy megjavítsák. Ilyenkor először speciális szövet anyagú ragasztót tesznek a szakadás helyére, majd azt többször átvarrják a vitorlavarrógéppel. Sikerült befejezniük, úgyhogy újra várjuk a megfelelő szelet. Kárpótlásul a vitorlavarrásért, átaludhatták a délelőttöt, ami jó üzlet volt nekik, hiszen 4 óra plusz munka helyett 6 óra plusz alvást kaptak.
Mivel viszonylag könnyen kormányozható körülmények voltak, mindenkinek sikerült kipróbálni a szörfözést egy 40 tonnás hajóval. Ez mindenkinek széles mosolyt csalt az arcára! Aki éppen nem kormányzott, az a rengeteg, bennünket követő madárban gyönyörködhetett. Közülük is az albatroszok a leglenyűgözőbbek. Gigantikus szárnyfesztávval siklanak. Engem a gyönyörködés mellett roppant idegesítenek, mert egyszerűen képtelen vagyok elkapni őket egy elfogadható fényképre! Egyébként a nap fénypontját a szkipperünk, Patrick születésnapja jelentette. Egyéb ajándékok mellett Ő is megkapta az eldobható borsó konzervet és egy speciális édes chilis flakont. Ez utóbbit azért, mert különös ismertető jele, hogy minden kajára ezt a szószt rakja, így mindennek ugyanolyan íze van az ő étrendjében. Hétfőn konyhás voltam. Gyakorlatilag lehetetlen körülmények között kell ellátni 22 embert. Képzeljük el, hogy a konyhában vagyunk és éppen hagymát pucolunk egy éles késsel, miközben valaki az egész konyhát váratlanul néhány méterrel arrébb dobja és közben jobbra-balra billegeti. Ilyen körülmények között dolgozni egész nap teljesen kimeríti az embert. Ráadásul nemcsak az éles kés, de mondjuk forró víz és lángok is fenyegetik az embert minden oldalról. Azon gondolkoztam, hogy lenne-e a világon olyan biztosító, aki – látva egy napot a konyhában – hajlandó lenne biztosítást kötni. Szerintem nem. A nap folyamán egyébként többször előfordult, hogy az előkészített alapanyagok (pl. répa, alma, stb.) egyszerűen elrepültek a munkaasztalról. Az én idegességem jelentette egyébként a legkisebb problémát. Úgy tűnik ránk jár a rúd a spinakkerekkel. Éppen az ebédet készítettük elő, amikor elhangzott a rettegett „Mindenki a fedélzetre!” kiáltás. Az ok egy ismételten elszállt és vízben a hajó után vonszolt spinakker volt. Mint kiderült, egyszerűen elszakadt a felhúzó kötele. Lassan kezdtek az éppen alvásból felzavart kollégáim felkászálódni a fedélzetre, amikor rájuk esett a nagyvitorla. Mint utóbb kiderült, ennek is elszakadt a felhúzó kötele. Ez óriási galibát okozott, mert a hajó gyakorlatilag irányíthatatlanná vált vitorla nélkül. Úgyhogy elsődleges prioritásként vitorlát kellet húzni, hogy mozgásba kerüljön a hajó és irányíthatóvá váljon. Felhúztuk a belső orrvitorlát, majd a baum tartó kötelet (dirk) átkötöttük a nagyvitorlára felhúzónak. Mindezek után már lehetett a vízben vonszolt spinakkerrel is foglalkozni. Mire a fedélzetre került már több darabban volt, olyan szakadásokkal (több mint 100 méternyi), amit a hajón javíthatatlannak minősítettek. Talán Ausztráliában, a kikötőben tudnak vele valamit kezdeni. Az egész katasztrófatörténet több mint 2 óráig tartott és időnként meglehetősen riasztó volt hallani, ahogy az emberek kiabálnak egymásnak. Eleinte csak a skipper hangját lehetett hallani ahogy utasításokat oszt (éppen ő volt a kormánynál, mikor ez történt), majd amikor egyik szerencsétlenség után jött a másik, akkor egyre kevésbé az ő, hanem inkább az egymásnak ordító csapattársak hangja jött le a konyhába. No, ez volt a legfélelmetesebb. Volt egy olyan érzésem, hogy a történtek kicsit túlnőttek rajta. Mindeközben megpróbáltam tovább folytatni az ebéd készítést, mert tudtam, hogy ha a dolgok rendeződnek, akkor az emberek fáradtan és fázva fognak özönleni a konyhába és mind kaját akarnak. Jól gondoltam. Szerencsére az olasz pesztós tészta készen ált a rohamra.
Az egész esti alvás után érdekes módon fáradtabban ébredtem, mint a szokásos műszakrendes esetben. Nem nagyon kívánkoztam a fedélzetre, de itt volt az idő. Fent a Déli óceán gyakorlatilag teljes menüt kínált. Erős, 35 csomó feletti hideg szél, 50-60 csomós széllökések, hatalmas (6-8 méteres) hullámok. Éppen én kormányoztam, amikor – nem tudom honnan – jött egy toronymagas hullám, ami úgy söpört át a hajón, hogy alig tudtam a kormánynál maradni. Egyébként az időjárás rendkívül kiszámíthatatlan, Úgy jönnek mennek a frontok, mint a metróállomáson az emberek. Egyik pillanatban még épp hogy látszik a készülődő zivatar, majd alig pár perc múlva megnyílik az ég és szakad az áldás. No nem akármilyen csendes esőre kell gondolni. Kedd reggel például először jég esett, majd jeges eső. Mindezt persze olyan szél kísérte, hogy a jégverés praktikusan vízszintesen „esett”, és olyan erővel csapódott az ember arcába, hogy minden jégdarab tűszúrás szerűen fájt. Aki nem kormányzott vagy nem a hajó aljában volt, az igyekezett háttal a szélnek átvészelni a vihart, de sajnos a kormánynál nem lehetett elfordulni, könyörtelenül csapódtak be a kis lövedékek az arcomba és esetenként a szemembe. Ugyan a lábbelim és a kesztyűm megszáradt az előző napos konyhaszolgálat alatt, de ez csak néhány percig adott jó érzést, az első átcsapó hullámig. A hideg lábammal sajnos nem tudok mit csinálni, de a kezemre kipróbálok egy új megoldást. Találtam a hajón egy vastag ipari gumikesztyűt. Ezt eddig festésre használták, de mivel rá tudom húzni az egyébként nem vízálló kesztyűmre, ezért remélem ez lesz a megoldás beázás ellen. Némileg megnyugtat, hogy eddig senki nem talált ténylegesen vízhatlan megoldást.
Most látom, hogy eddig mennyire el voltunk kényeztetve az időjárás által. Néha eszembe jut, hogy ha van pokol, akkor annak ilyen lehet a legrosszabb szeglete. Ráadásul mindezt hetekig kibírni nem kis megpróbáltatás.
|
Nagyutazás
Bacsó Tibor és Ádám a föld körül – szelek szárnyán
  |
Sajnos a szélcsenddel nem tudtunk mit kezdeni, kivártuk, míg a mögöttünk lévő front utolér bennünket és elkezd repíteni. Élveztem a reggeli műszakot.
Estére curry készült, gyümölcs salátával és muffinnal. Engem is meglepett milyen finomra sikeredett. A legnagyobb sajnálatomra továbbra is olyan cudar idő volt, hogy fürdésről szó sem lehetett, mert ide-oda dobálódzott (gyakorlatilag faltól-falig) az ember a WC-ben (ami egyben a fürdő helyiség is). Tulajdonképpen annyira fáradt voltam, hogy nem is bántam, beestem az ágyba és elaludtam. Mivel a hőmérséklet tovább csökkent, kénytelen voltam a hálózsákom bélését is elővenni. Áldom aki kitalálta ezt a Gauss hálózsákot, mert fantasztikusan kényelmes és meleg. Még azt sem bánom, hogy kész művészet feltekerni, mert hatalmas és csúszós külső anyaga miatt úgy siklik ki az ember keze közül, mint az angolna. Miért kell feltekerni? Mert egy ágyban két ember alszik. Az ellentétes műszakból. Tehát amikor felkelek, akkor össze kell csomagoljam a cuccomat, hogy a váltótársam le tudja rakni a saját hálózsákját és aludjon.
Kedden még 3200 mérföld van hátra célunkig és a 7. helyen haladunk. Mi vagyunk a legdélebbi hajó, mi hajózunk legmélyebben a Déli óceánba. A történtek után talán még óvatosabbak vagyunk a vitorla választással, nyilván ez is okozza, hogy nem az élen vagyunk. Személy szerint nem bánom, mert nem veszélytelen a környezet és néhány hajón már történt baleset. Két hajónak is vissza kellett fordulni Afrika felé, hogy Port Elizabeth-ben partra tegye a sérültjeit. Nálunk csak néhány ember esett ki az ágyából a hullámzás okozta dobálózástól, de mind megúszta kisebb-nagyobb zúzódásokkal.
