|
‹‹‹ Előző hír Következő hír ››› Napló 2013. november 20
A Déli óceán mindenképpen a végletek és extrémitások hazája. Szombaton újabb jelentések jöttek más hajókról a széladatokat illetően. Ezek szerint a széllökések sebessége elérte a 70-120 csomós sebességet, ami kb. 130-210 km/h sebességnek felel meg. Szélműszer hiányában nem tudok más adatokra hagyatkozni, de hogy brutális volt, az biztos. Azt hittem soha nem lesz vége a viharnak. Vasárnapra virradóan azonban csökkent a szél és lassan lenyugodott a vihar. Akár idillinek is lehetne mondani az ilyen napot. A hosszú hullámzásban szépen lehetett szörfözni a hajóval, körülöttünk pedig madarak repkednek, nem kevesen. Épphogy nem csiripelnek.
Az eredeti 4800 mérföldből már csak 2100 van hátra vasárnap este. Ez még kb. 9-11 napot jelent tengeren. Ahogy írtam, a világ ezen része extrém időjárási viszonyiról méltán hírhedt. Vasárnap este már nyoma sem volt a csodálatos időnek. Helyette ismét erős szél (bár koránt sem olyan viharos, mint néhány nappal ezelőtt) és egymást követő zivatarok kísérték utunkat. Sajnos ez azt is jelentette az egyébként kellemetlen időjárás mellett, hogy a felhős ég miatt korom sötét volt. Mivel a szélirány nyugatias volt, ezért azzal a kevés vitorlával, amit fent tudtunk hagyni (belső orrvitorla és reffelt nagyvitorla) a szélnek közel hátszélben kellett vitorlázni. Ez a szélirány a legérzékenyebb és akár néhány fokos eltérésre vagy összeesnek a vitorlák, vagy pedig véletlenszerű perdülésben találja magát az ember. Ehhez hozzájönnek még a hullámok, amiket alig lát az ember a sötétben, és ezek után kormányozz! Nagyon kimerítő. Vasárnap éjszaka ráadásul az ágy váltótársam aludt végig az ágyunkban, mert előző nap konyhás volt. Ez azt jelentette, hogy nekem a felső ágyban kellett lepihennem. Azon felül, hogy alig tudtam feljutni a felső ágyba a hajó ellentétes dőlése miatt (képzeljük el, hogy egy kifelé dőlő kerítésen akarunk bemászni valahová), szinte semmit nem aludtam, mert állandóan attól tartottam, hogy legurulok. Sajnos pórul járt társaim alig tudnak mozogni a zúzódásoktól. Szóval hétfő reggelre elég kimerülten kezdtem a reggeli műszakot. Az óceán azonban kegyes volt hozzánk. Kellemes, nem erős, de elégséges széllel és ismételt napsütéssel ajándékozott meg bennünket. Ráadásul a szélirány megengedte, hogy a közepes spinakkerünket megreptessük, ami nem csak a hajó sebességének tett jót, de a dőlését is minimalizálta. Az igazán élvezetes idő egymás után csalogatta le rólam a ruha rétegeket. A végén már csak 2 réteg ruhában ültem a fedélzeten és élveztem ahogy a levetett rétegeket átjárja a szél és kiszárítja őket. Aki tudja milyen nedves, nyirkos ruhát felvenni, az érti miről beszélek. Persze a spinakker reptetés soha nem problémamentes. Most pl. a sott kötél került a hajó alá, amit alig tudtunk onnan kicibálni az iszonyatos közegellenállás miatt, amivel a hajó maga után cibálta a kötelet. Az ember nem is gondolná, milyen komoly közegellenállás van a vízben már ilyen (kb. 10 csomós) sebességnél is. Végül is sikerült az egyik oldalra áthúzni az összes kötelet (több mint 20 méter!), de valamit (valószínűleg a sebességmérőt) megsérthettünk a hajó alján, mert azóta egy erős kereplő, csörgő hang van a beltérben. Az éjszakai műszak igazi lélekápoló volt. Nem túl hidegben olyan holdfelkelténk volt, amilyet még nem láttam. Miután lenyugodott a nap, egy hatalmas vörös korong széle jelent meg a tenger horizontján és lassan, de szinte szemlátomást emelkedett ki a habokból. Sokáig vöröses maradt, és olyan fénnyel világított, mintha egy másik nap kelt volna fel. Kicsit olyan volt, mintha egy másik bolygón lennénk valami scifi filmben. Egyszer csak a csillogó vízfelületet habok zavarták meg. Egy delfin csapat szegődött nyomunkba és kísért bennünket egy darabon, ki-kiugorva a vízből levegőt venni. Az egész szürreálisan idilli volt az elmúlt napok pokla után. A nyugalmas éjszaka még egy dologra lehetőséget adott. Le tudtam menni a navigációs és média pulthoz és belekukkantottam a fedélzeti kamera felvételeibe. Igen, van fedélzeti kamera, ami akárcsak a Big Brother-ben, mindent rögzít, ami a fedélzeten történik. Ezeket a felvételeket tárolja a média számítógép, amit utána a szervező Clipper a versenyről készült filmben és reklám anyagokban felhasznál. Szóval visszakerestem a viharos napokat és nagy örömömre megtaláltam azokat a részeket, amikor a korábbi írásomban említett szörnyeteg hullámok csaptak át a hajón, mentőmellények sorát robbantva fel. Őszintén nagyon örültem neki, mert a pillanat hevében az embernek az utolsók között jut eszébe a kamera (őszintén szólva, valószínűleg kitépte volna a kezemből a vízözön), utólag viszont sajnáltam, hogy nem tudtam megörökíteni, mert elmondani úgysem lehet. Szóval sikerült megtalálni a felvételek között és igyekszem majd a honlapon közzé is tenni az érdeklődőknek. Ezt látni kell! Kedden tovább gyengült a szél. Újra eljött a spinakker ideje. Csak az zavart, hogy nem Ausztráliába tartottunk, hanem 60 fokra, észak-keletre. Egyébiránt a keddi napon igazi élvezetes vitorlázós idő volt. A ragyogó napsütésben élmény volt kormányozni, sőt némi karbantartásra is lehetőséget adott. A karbantartás részben kötélmunkát jelentett, mivel „önkéntes” segítője lettem a fedélzetmesternek. Mióta az általam mutatott technikával készített kötélvégek még mindig tartanak (szemben a korábbi sorozatos szakadásokkal), azóta nagy respekttel fogadják a javaslataimat és egyben számítanak a közreműködésemre.
Éjszaka újra felhős időben kellett spinakkert reptetni, úgyhogy megint kimerülten rogytam az ágyba. Ennek eredményeként, most először nem vettem észre az ébresztőt, és csak arra ébredtem, hogy már a másik műszak vetkőzik a hajóban. Nem volt jó érzés. Egyrészt mert rohanvást kellett magamra kapni a cuccaimat, másrészt mert jómagam mindig az elsők között vagyok a fedélzeten és nem szeretem, ha valaki késve érkezik. A bónusz idő szerdán is folytatódott. Ugyan volt délelőtt egy kis eső, de hamar elállt és szikrázó napsütésben, egyre erősödő szélben repültünk tovább. Igazán idilli vitorlázás volt. Alig lehet elhinni, hogy néhány napja még a poklok poklát éltük át ezen az óceánon. Érdekes, hogy mennyire megváltoztatja az ember viszonyítási rendszerét egy-egy sokkoló élmény. Korábban a 30 csomó körüli szélsebesség komoly, erős szélnek számított. Most, miután megtapasztaltuk milyen ennek duplájában, vagy még többen vitorlázni, már csak normál üzemmódként vesszük tudomásul, hogy a következő nap várhatóan ilyen erős szelünk lesz. Egyébiránt örülhetünk neki, mert kb. ekkor fogunk a pontozó kapuk között haladni. Mi a pontozó kapu (scoring gate)? Nos, a szervező, hogy még izgalmasabbá tegye a versenyt, két hosszúsági kör között versenyt hirdetett (verseny a versenyben). Azok a hajók, akik leggyorsabban teljesítik a távot, külön pontokat kapnak (függetlenül, hogy éppen hol állnak a versenyben és mikor érnek a kapuk közötti távhoz. Minekutána szerdán a 9. helyen állunk a mezőnyben (véleményem szerint a rossz kezdeti stratégia miatt, hogy túl délre mentünk), ezért a pontozó kapu egy újabb esélyt ad nekünk némi pontszerzésre. Még 1500 mérföld Ausztrália!
|
Nagyutazás
Bacsó Tibor és Ádám a föld körül – szelek szárnyán
  |
Sajnos a nagy és kiszámíthatatlan hullámok miatt nem tudunk spinakkert felhúzni, bár a közel hátszél ideális szöget adna neki. E helyett a stabilabb és kevésbé érzékeny alap vitorlázatot cserélgetjük egyre nagyobbra a gyengülő szélben. Az ilyen idő némi karbantartásra is lehetőséget ad, úgyhogy néhány elkopott kötelet javítottunk, cseréltünk, ill. egyéb viharkárokat is próbáltunk helyrehozni. Pl. elvesztettünk 2 mentőpatkót, megsérült a mentőbója és a GPS vevő is elmozdult a helyéről.
Ugyanakkor némi személyes karbantartásra, nevezetesen csizma mosásra is volt idő. A Dubarry bőr csizmák meglehetősen átitatódnak a viharos időben tengervízzel. Viszont amikor szárazabb időben kezd megszikkadni, akkor a bőrbe jutott só kezd kiülni a felületére és az egész csizma fehér színű lesz, ill. a bőrben maradó só miatt kérgessé, keménnyé válik. Szóval rendszeresen át kell mosni édesvízzel és kioldani belőle a sót. A ragyogó időben hamar száradtak a lábbelik és többször is meg tudtam mosni. Nekem némi megelégedést ad, amikor tiszta, rendes a felszerelésem, különösen összehasonlítva a többiekével, akiknek csillog a só a csizmáján.
