|
‹‹‹ Előző hír Következő hír ››› Napló 2013. november 24
Szóval, ahogy vártuk, csütörtök éjszaka elkezdett erősödni a szél. Először olyan koromsötét éjszaka volt, hogy még a kanadai kormányos társamat is megzavarta és össze-vissza kormányzott. A végén Ő maga kérte, hogy vegyem át tőle. Reggelre tovább erősödött a szél, de még mindig a legnagyobb spinakker alatt repültünk. 5 percre voltunk a tökéletes reggeltől, amikor bekövetkezett a borzalom. Egyik tapasztalatlan kollégám kormányzott, ami az egyébként ideális időben nem tűnt túl kockázatosnak. Minden rendben is ment és már csak 5 perc volt a műszakváltásig, amikor egy széllökés megbillentette a hajót, és az orrát a szél felé fordította. Erre a spinakker összeesett, majd a következő pillanatban szétrobbant. Alig tudtuk visszahalászni a hajóra a darabjait. El lehetett volna-e kerülni? Talán. Szóval, most már 2 spinakkerünk pihen a tárolóban, várva, hogy talán Ausztráliában újra életre keljenek. Nekünk viszont annyira kell a spinakker, mint egy falat kenyér, mert még több mint 1300 mérföld van hátra és várhatóan spinakkerre való, gyengülő szél lesz végig az út során. Még megvan a közepes spinakkerünk, de jelen helyzetben, érthetően, nagy féltéssel viseltetünk iránta. Patrick sem akar a gyengülő szélben spinakker nélkül várakozni a Déli Indiai Óceánon, ezért egy rövid megbeszélés keretében, az a döntés született, hogy mostantól csak a tapasztalt kormányosok vihetik a hajót. Sajnos ez azt jelenti, hogy a mi műszakunkban csak kanadai orvos társammal ketten vezethetünk. Ez azért megterhelő lesz a következő 5-6 napban. Kíváncsi is vagyok hogy fogjuk bírni. Egyébiránt nagy szükségünk van a spinakkerre, mert péntek reggel a pontozó kapun is áthaladtunk, úgyhogy nagyon fontos, hogy maximális sebességgel haladjunk. Péntekre virradó éjszaka talán az eddigi legrosszabb volt. Olyan sötét volt, hogy az orrunkig sem láttunk, viszont a sötétben folyamatosan alattomos hullámok támadtak bennünket oldalról. Következésképpen szinte lehetetlen volt a hajót egyenesben tartani, össze-vissza dobálta az orrát. Még szerencse, hogy egészen más szél fújt, mint ami az előrejelzésben volt, úgyhogy nem kellett még a spinakkerre is ügyelni. Az alap vitorlázattal haladtunk, csak éppen nem tudtunk irányba menni a hátszél miatt. Péntek reggel aztán tovább játszott velünk a természet. Az előrejelzés szerint éppen erősödő szélre készültünk fel és leszedtük a legnagyobb orrvitorlát amikor, szinte ezzel egy időben elállt a szél. Ilyenkor, ill. gyenge szélben a legrosszabb a hajó belsejében lenni, mert a hullámok kénye-kedve szerint dobálják össze vissza. Én éppen konyhaszolgálaton voltam (amit nem bántam a nyomorúságos idő miatt), de mint az órainga, úgy pattogtam a konyhában az egyik oldalról a másikra. Hol a testemmel, hol a vállammal, hol pedig a fejemmel „védtem” az ütődéseket. Főzni szinte lehetetlen volt. annyira hánykolódtunk, hogy többször is kilöttyent a sonkás alap a serpenyőből, egyszer annyira, hogy a gáztűzhelyen elkezdett lángolni. Azonnal riasztott a füstjelző, de kisebb pánik után megnyugodtak a kedélyek és tovább folytattuk a munkát. A konyhai munka egyébként nem lenne nehéz (eltekintve a lehetetlen és esetenként életveszélyes körülményektől), ha egységesen lehetne a stábnak főzni.
A konyhaszolgálat után ismét meg tudtam fürödni, újra vállalhatónak éreztem magam, bár ez itt mit sem számít. Van aki azóta nem fürdött, hogy elindultunk, mondván, hogy most már erre a néhány napra ami hátravan nem érdemes. Szombaton gyakorlatilag hátszélben perdülgettünk jobbra-balra, hogy célunk felé jussunk. Elég frusztráló, hogy nem tudunk egyenesen és gyorsabban haladni. A gyorsabb haladást segítené ugyan a megmaradt legkisebb spinakkerünk felhúzása, de a minden irányból érkező hullámok miatt annyira hánykolódik a hajó, hogy nem lenne hosszú életű. Úgyhogy várunk vele, hátha elül a hullámzás. Szombaton estére kb. 800 mérföld maradt a versenyből. Lopakodó módban haladunk előre (azaz egy napig nem közlik a helyzetünket a külvilággal, ill. a többi hajóval), de valószínűleg az lesz a meglepetés a végén, hogy milyen keveset jutottunk előre. Attól eltekintve, hogy hidegebb van, most kicsit hasonló az időjárás, mint a doldrums vége felé, mert most is zivatarok között lavírozva haladunk előre. Egyik szivárvány a másik után tűnik fel illetve el. Mindenesetre Ausztrália kezd kézzel fogható távolságnak tűnni, így megkezdődtek az előkészületek a megérkezésre. Ez egyrészt a szokásos kikötői program tervezését jelenti, azaz annak megszervezését, hogy ki-mit fog csinálni miután megérkeztünk. Sajnos a 2 rongyos spinakkerünk miatt a szokásostól is több feladat lesz. Másrészt viszont fel kell készülni a speciális vizsgálatra, ami szükséges az Ausztráliába való belépéshez. Jön majd egy vizsgáló csapat, akik még a több hetes szemetes zsákokat is átnézik, hogy nem viszünk-e be az országba olyan szennyezett élelmiszert, ami új betegséget vagy más veszélyt jelentene. Ennek megfelelően át kell nézni minden kaját a hajón és amit nem lehet bevinni, azt vagy meg kell enni, vagy kidobni. Szóval nagytakarítás folyik. Ránk is fér, mert kezdett káosz eluralkodni a készletekben. El lehet képzelni azt a konyhát, amit 20 ember használ, egészen különböző elvárásokkal ill. szokásokkal a higiénia és rend területén. Én magam már 3-szor raktam rendet a konyhában, de feladtam, többet nem fogok. Minden alkalommal, amikor visszamegyek, olyan kupleráj van, hogy elképesztő. Ha otthon is így élnek az emberek, akkor elszomorító lehet a lakásuk. Szerencsére vasárnapra kedvezőbbre fordult a szél, úgyhogy végre célra tudtunk tartani. Sajnos továbbra is akkora hullámokkal küzdünk, hogy spinakkert reptetni nem lehet. Van amikor egyébként fél óráig szinte egyenesen lehet haladni, aztán jön egy brutális hullám délről (valószínűleg valami Déli óceáni borzalom menekülő maradéka) és úgy megdobja a hajót, hogy teljes súlyommal kell ellenkormányoznom. Komoly erőpróba a kormányt jobbra-balra tekergetni, és ennek ellenére van amikor a teljesen eltekert kormány mellett sem történik semmi hosszú másodpercekig. Olyan ez, mintha jeges úton vezetnénk kocsit. Látjuk, hogy jön a kanyar, megnyomjuk a féket, halljuk, hogy működik az ABS, eltekerjük a kormányt…, és mégsem történik semmi, nem fordul a kocsi. Idegőrlő másodpercek. Aztán a végén, nagyon lassan elkezd fordulni a hajótest. Ekkor fellélegezhet a kormányos. A hullámok a dobáláson felül igazi kellemetlen fürdő meglepetést tudnak okozni. Pl. vasárnap délben, néhány perccel a műszakváltás előtt, szépen sorban ültünk a hajó alacsonyabb (széllel szemben lévő) oldalán, hogy utat biztosítsunk az éppen műszakba jövő kollégáinknak. Éppen arra gondoltam, hogy milyen szépen megszáradtak a cuccaim és a csizmámat is le tudtam takarítani a sótól. Ekkor jött egy brutális hullám délről, ami úgy beterítette az egész hajót, hogy teljesen eláztunk. Mi ráadásul pont szemben ültünk a hullámmal, úgyhogy szemből kaptuk a meglepetést, arcunkban és a már széttárt dzsekinkbe. Persze az ember kínjában csak nevet az egészen, mert ez már a sokadik eset. Vasárnap délre már csak kb. 600 mérföld maradt hátra Albany-ig. Várhatóan valamikor kedd este érkezünk.
|
Nagyutazás
Bacsó Tibor és Ádám a föld körül – szelek szárnyán
  |
Szerdán délután a skipper és a műszakvezetők kupaktanácsot tartottak, értékelték a várható időjárást, azzal a céllal, hogy kialakítsák a megfelelő útvonal és vitorla stratégiát a következő napokra. Ez egy teljesen új elem a hajó működésében, mert eddig ezeket a döntéseket Patrick, a skipper hozta meg. Minekutána elbizonytalanodhatott az eddigi stratégiájában, valószínű a felelősség megosztása miatt osztja meg ezeket a döntéseket a műszakvezetőivel. Nyilván, a mostani verseny szempontjából ez már késő, de ha a megbeszélések maradnak, akkor ez egy pozitív változás mind a hajó irányításában, mind pedig a tanulási lehetőségekben.
Apropó sütemény és vanília krém. Ezekhez kell tej. Eddig hosszú élettartamú dobozos tejet használtunk, amit a hajófenékben tároltunk. Sajnos a hajófenékben, mint korábban írtam, mindig van víz. A tejes dobozok pedig nem teljesen vízállóak, egy idő után átnedvesednek. Sajnos erre a sorsra jutott a tejkészlet vége is. Átszivárgott a dobozon a tengervíz és iszonyú szagú és ízű, gyakorlatilag ihatatlan lett. Ami a legmeglepőbb számomra, hogy egyesek számára ez nem probléma. Gond nélkül isszák a kávéjukhoz és eszik vele a müzlit. Teljesen érthetetlen, hogy hogyan lehet néhány ember kulináris elvárás szintje ennyire alacsony. Ettől már csak azt értem kevésbé, hogy hogy tud valaki konyhásként ilyet feltálalni. Mi mindenesetre tejporból készített tejet használtunk, ami meglepően jó és iható volt, úgyhogy végre reggel ismét tejet tudtam inni.
