|
‹‹‹ Előző hír Következő hír ››› Napló 2014. január 14.
Viszlát Ausztrália! Legalábbis remélem, hogy visszajövök még erre az engem megragadó, élhető és baráti kontinensre. A föld legrégebbi kontinensére. Az eddigi utunk során mindenhol azt éreztem, hogy tulajdonképpen, bár sűrű volt a program, volt elég idő arra, hogy a helyről, a környezetről, az emberekről legalább egy első benyomást szerezzek. Most éreztem először, hogy maradtam volna még, mert csak a felszínét kapargattuk meg annak a csodavilágnak, amit Kelet-Ausztráliában talál az ember. Pontosabban az itteni Arany Parton (Gold Coast). Így nevezik a Sydney-től több száz kilométerre északra eső partszakaszt, ami méltán kapta ezt a nevet. Tulajdonképpen ki is próbáltam milyen lehet itt élni (egy kicsit), mert az egyik helyi lakosú csapattársam befogadott bennünket (engem és egy másik társunkat). Ez azt jelenti, hogy nem szállodában, hanem az ő házukban kaptunk kosztot és kvártélyt. Nem is akármilyen körülmények között. Konkrétan a Brisbane folyó kiszélesedő torkolatában lévő öböl partján van a házuk. A teraszról a végtelen óceánt lehet látni, no meg az embereket, akik kutyát sétáltatnak a parton (itt óriási divatja van a kutya tartásnak, szinte mindenkinek van kutyája), vagy éppen a napi futásukon, kocogásukon dolgoznak. Meggyőződésem, hogy sehol máshol ennyi futó embert nem lehet az utcán látni, mint Ausztráliában. Egymást érik a helyi közösségek, vagy éppen városok által szervezett futások, versenyek, stb.
Megdöbbentő, hogy mennyire nem fontos egyeseknek a saját idejük! Mikor a hajó farán a vízből a fedélzetre cibáltuk a szétrobbant spinakkert, akkor azt hittem, hogy cafatokban van. Valójában csak 2 darabra volt szakadva a közepén, keresztbe. Kb. 6 órája próbálták a két részt összeragasztani néhányan, de nagyon lassan haladtak vele, még mindig nem fejezték be az egyik oldalt sem, mikor mi is odamentünk, akik addig takarítottak.
Házigazdáink elmondása szerint, Los Angeles után ez a világon a második legnagyobb kiterjedésű település lakos/kiterjedés szempontjából. Nem tudom, de az látszik, hogy akár órákon keresztül is kell autózni ahhoz, hogy egyik végéből a másikba érjünk. Minél többet láttam belőle, annál szimpatikusabb volt a hely. De itt még nem volt vége. Délután vissza kellett menni az ausztráliai útlevél ellenőrzésre és hivatalos kijelentkezésre, majd este következett a díjátadó ill. a következő szakaszra vonatkozó eligazítás. Sajnos most nem jutottunk fel a dobogóra, de sok minden kiderült a Szingapúrig tartó szakaszról. Például az, hogy a szakasz 2 részre lesz osztva, mert valahol a közepén van egy olyan tengerszakasz (legalább 300-400 mérföld), ahol várhatóan egy csöppszél sem lesz, és így motorral kell áthaladni. Az is kiderült, hogy ciklonveszélyes (itt így nevezik a hurrikánt) az utunk egy része, ezért a Clipper központból folyamatosan figyelik a ciklonveszélyt, és ha úgy adódna, akkor elterelnék a hajókat, hogy elkerüljük az esetleges ciklonokat. Megtudtuk, hogy az út második fele, kalóztámadásoknak kitett vizeken halad keresztül, ezért külön eljárásokat kell követni, ha kalózveszélyes vizeken haladunk (kikapcsolni az AIS rendszert, nem használni az árboc tetején lévő lámpákat, uniformist viselni a fedélzeten, stb.). Remélem nem lesz rá szükség.
Pedig pont most kellene valami nagyot alakítani, mert ezt a versenyt a mi névadó szponzorunkról, Old Pulteney kupának nevezték el. Úgyhogy, ha valamikor, hát akkor most elsőnek kellene Szingapúrba érni! Nos, a terv az volt, hogy a reggeli indulást követően gyakorló vitorlázással (pl. vízből mentést gyakoroltunk) jutunk ki a Brisbane öbölből a nyílt tengerre, ahol Le Mans rajttal indul az új versenyszakasz. Sajnos indulás után vettük észre, hogy a bal oldali kormánynál, ahol az új csapágyak nem illeszkedtek és csak javított csapágyakat tudtak visszarakni, ömlik be a víz. Jobban, mint előtte. Sok időt elvesztegettünk a szemrevételezéssel, hibafeltárással, vízkimeréssel és a javítás elkezdésével. Persze nem lehet javítani, mert ahhoz újra ki kellene venni a kormánylapátokat, úgyhogy a hibaelhárítás azt jelenti, hogy gumiból próbálunk egy olyan „szoknyát” ragasztani a kormánylapát tengelye köré, ami engedi azt elfordulni, de megállítja, vagy lecsökkenti a vízbeömlést. Ugyan megoldani a problémát nem tudtuk, de ahhoz elég időt elvacakoltunk, hogy elkéssünk a rajtról. Kedvünkért 40 perccel eltolták a rajtidőt, de még arról is elkéstünk, úgyhogy néhány száz méter hátránnyal indultunk. A rajteljárás szerint megadott vitorlával kellett haladnunk az első 10 percig, majd mindenki olyan vitorlát húzott, amilyet akar. Mi is rögtön a legnagyobbra cseréltük a közepes orrvitorlánkat és repültünk előre északnak a kedvező szélben. Gyönyörű naplemente kísért bennünket, míg meg nem érkeztünk a csillagos éjszakába. Élvezet volt kormányozni, bár nagyon fáradt voltam. Mindig az vagyok, amikor vissza kell állni a műszakos rendre. Több mint 4000 mérföld után fogunk, várhatóan február 9.-e körül megérkezni Szingapúrba. Bár túl vagyunk az első négy szakaszon, számításaim szerint csak Szingapúrban fogunk a teljes verseny felénél tartani. Pedig addig is sok van hátra, hát még utána.
|
Nagyutazás
Bacsó Tibor és Ádám a föld körül – szelek szárnyán
  |
De megint ugorjunk vissza megérkezésünk napjára. Szerda reggel érkeztünk meg. Nem volt nagyon sok időnk ünnepelni, mert még ki kellett takarítani a hajót, mielőtt kiemelték volna. Igen, újra liftre, ill. bakra került a hajónk, mert a kormány problémákat a következő hosszabb szakasz előtt orvosolni kellett. Konkrétan, mint már írtam korábban, szivárgott a kormánymű, és a beömlő víz mennyisége kezdett aggasztó lenni. Kb. 4 óránk volt takarításra, ami tulajdonképpen elég lehetett volna, de ehhez normálisan meg kellett volna szervezni a munkát, ami még senkinek sem sikerült. Minden kikötőben van egy kinevezett csapattag (Patrick, a szkipperünk szokta felkérni), aki az adott megállóban elvégzendő feladatokért felelős (azt hiszem rám San Francisco-ban kerül sor). Nos, Brisbane-ben saját magát nevezte ki Patrick. Hát ő sem a szervezési képességei miatt van itt. Fejetlenség, egymás akadályozása, várakozás a másikra, … Nyilván némileg szakmai ártalom, de engem mindig bosszant, viszont nem nagyon tudom a Clipper-es működést befolyásolni, inkább igazodni kell hozzá. Szóval nagyjából kitakarítottuk a hajót és vissza is dobáltunk mindent amit kellett a fedélzetről (pl. félig leellenőrzött mentőmellényeket), hogy el lehessen menni a helyi hajós műhelybe (a kikötő szomszédságában volt), ahol kiemelték és felbakolták a hajót, hogy szétszereljék a kormánylapátot. Mivel ekkor már nem lehetett a hajón dolgozni, ezért csak a szétszakadt spinakkerük megjavítása adott munkalehetőséget.
Este kiderült, hogy a hajójavító műhely engedélyezte, hogy 3 ember a hajón dolgozzon, úgyhogy csütörtök karbantartó nappá minősült. Tulajdonképpen nagyon sok mindent megcsináltunk, többet is mint terveztük, de a szokásos Clipperes vacakolás és fél-információk miatt korántsem annyit, mint lehetett volna.Tulajdonképpen megcsináltuk az összes motorkarbantartást ami hajómérnöki kötelességünkből adódott, sőt azon felül fedélzetmesteri, hajófestői és még kitudja milyen feladatokat is ránk dobáltak, amiket – ugyan nem terveztünk – de el kellett végezni. Sajnos a legfontosabb, mármint a kormány javítása csak fél sikerrel járt. A jobboldali kormánylapátnál ki tudták cserélni az összetörött csapágyakat újakra, a másik oldalon azonban nem. Ugyanis kiderült, hogy az egyik (baloldali) kormánylapát tengely csapágyai nem központosak, a fedélzeten lévő csatlakozási pont 2,5 centivel el van csúszva a hajótest alján lévőhöz képest, és az új csapágyak nem illeszkednek. Úgyhogy a régit kellett javítani és abból összetákolni a hajót, hogy csütörtök este vissza tudják vízre raki. Késő estig dolgoztunk, hogy mindent el tudjunk végezni ami ki volt ránk róva, mert a következő 2 napot ki akartuk venni szabadnapnak.
Pénteken késői kelés és reggeli után bekocsikáztunk a városba, Brisbane-be.
A tájékoztatót buli követte, amin viszont nem maradtunk végig, mert házigazdánk mindenképpen el akart vinni bennünket tengerparti lakásukba is. Éjfél elmúlt, mire odaértünk, és csak másnap reggel értettem meg miért is ragaszkodott hozzá, hogy ha csak pár órára is, de elmenjünk vele.
Vasárnap reggel indulás. Kiderült, hogy még eggyel kevesebben, összesen 14 -en leszünk a hajón, mert egyik társunk (aki előző héten a vízbe esett) úgy érezte, hogy nincs biztonságban a hajón és, hogy nem akar tovább vitorlázni Patrick-kel, a szkipperünkkel. Sajnos ez rossz hír, mert egy belevaló, erős srác volt, aki hiányozni fog a hajóról. Egyik olvasóm kérdezte, hogy mennyi a minimális létszám, amivel el lehet egy ilyen hajót biztonsággal vinni.
