|
‹‹‹ Előző hír Következő hír ››› Napló 2014. január 16.
Kezd elviselhetetlenné válni a hőség! Persze azért mindig történik valami, hogy az ember ne nagyon unatkozzon. Én pl. konyhaszolgálatos voltam hétfőn, ami lehetőséget adott egy hosszabb alvásra, no meg az elmaradt blogírások bepótlására. Sajnos az alvás egyre nehezebb, mondhatni lehetetlen a pokoli hőségben. A fedélzeten éget a szinte függőlegesen beeső nap (ez azért fontos, mert szinte semmi sem ad árnyékot, csak a legtöbbünk fején lévő napvédő kalap karimája). A fedélzet alatt pedig szaunához hasonló a helyzet: amint lemerészkedik az ember, azonnal dézsa számra szakad róla a verejték. Lehet választani: sülni szeretnénk, vagy főni.
Az egyedüli felüdülést a záporok hozzák. Az első szakasz egyenlítő körüli hősége jutott eszembe, ahol egy idő után szinte vadásztuk a záporokat, zivatarokat. Itt is jól esik elázni, lehülni. Sajnos az eddigi záporok mind nagyon rövidek voltak ahhoz, hogy egy valamirevaló zuhanyzás szóba jöhessen, de ahogy elérjük a monszunokat, gondolom ez majd változik. Egyébiránt a verseny eddigi legjobb sebességét futják a hajók a Korál tengeren, ebben a kiadós szélben. A mi átlagsebességünk közel 11 csomó, és a legutóbbi 24 órában több mint 280 mérföldet tettünk meg. Mivel közel félszélben haladunk, ezért az élet sem lehetetlenedett el teljesen, eltekintve az előbb már említett hőségtől. Az élbolyban haladó hajók közé tartozunk, hol 3., hol 4. helyen haladva. Remélem ki tudunk egy dobogót küzdeni, bár a létszámhiányos csapat még hátrány lehet, ha olyan területre érünk, ahol komolyabb vitorla cserékre lesz szükség. Apropó csapat. Érdekes megfigyelni azt a dinamikát, amit az új emberek fedélzetre kerülése okoz. Sok mindent újra el kell magyarázni, hiszen vagy sohasem tudták, vagy elfelejtették a tréning óta. Legyen az egy csomó megkötése, vagy akár a WC használata. Mindig van valaki aki komoly tengeri betegségben szenved, akár napokig. (Csak az én megjegyzésem, hogy nem egyszer szimulálnak, mert így ki lehet maradni a műszakokból és erre hamar rájönnek.) Érdekes módon mindig változik is valami apróság. Most például, nem utolsó sorban a napos, kellemes időnek, egyenletes szélnek és mérsékelt hullámzásnak köszönhetően, mindenki lelkes kormányos. Ez lényegesen kisebb terhet ró rám, tudok a műszak alatt is pihenni, ugyanakkor sokszor bosszant, hogy úgy haladunk mint valami nagy tengeri kígyó, a hajó a feje és az utánunk hagyott nyomvonal mutatja, hogy milyen kanyargósan billegünk előre. Ez nyilván sokkal hosszabb utat jelent és felemészti a nehezen megszerzett pozíciónkat. Persze lehet jóindulatúan tanácsokat adni, de nem mindenki egyformán fogadja jó szívvel és nem mindenki akar jobban kormányozni. Van aki egyszerűen „csak” a maga részét akarja, mondván, hogy neki is jár, mint bárki másnak. Tulajdonképpen igaza van, csak hát így nehéz versenyezni. Persze a nap nem csak versenyzésből, hanem sok minden „háztartási tevékenységből” is áll. Mint korábban már írtam, minden órában LOG-ot kell vezetni, amiben le kell írni a hajó helyét, haladási irányát, sebességét, vitorláit, stb. Ugyancsak rendszeresen kell a hajófenékben lévő vizet üríteni. Ezzel kapcsolatban jó hír, hogy sikerült egy gumiszoknyával lezárni és minimálisra csökkenteni a hajó baloldali kormánylapát tengelye mellett beömlő vizet. Ideje volt, mert félóránként 100 liter körüli víz szivárgott a hajó hátuljába. Persze számos más helyen is szivárog a hajó, pl. a fedélzeten, úgyhogy minden alkalommal, amikor egy hullám csap át a hajón, valahol jön be a víz. Ezeket is időről időre ellenőrizni kell és kimerni a hajófenékből. Szerdán még 250 mérföld van hátra a pontozó kapuig. Ez a szokásos módon az első 3 áthaladónak jelent pontot. Most annyiban más a kapu, hogy mindenkinek kötelező áthaladni rajta. Így próbálja a szervező elérni, hogy nagyjából hasonló útvonalon haladjanak a hajók az Indonéz szigetek között.
Apropó unalom. Nos, ennek aztán végképp vége van, mert a hajó GPS rendszere felmondta szolgálatot. Ez azt jelenti, hogy a kormányos állásban semmilyen elektronikus adat nem áll rendelkezésre a valós irányról, sebességünkről, a következő úvonal ponttól való távolságról… egyszóval semmi. Ami maradt az a jó öreg kompasz és az árboc tetején lévő széljelző. Ez persze még nehezebbé teszi a kormányzást, különösen a spinakker reptetést. Ahhoz már hozzászoktunk, hogy gyakorlatilag Fokváros óta nincs szélműszerünk, de azért a többi információ fontos volt. Lehet, hogy ennek a hiányához is hozzá szokunk? Még jó, hogy van szextáns is a hajón… A tengervíz hőmérséklete 30 fok fölé kúszott. Életnek nem sok jelét látjuk, eltekintve attól az egy madártól (nagy tengeri sirály volt, ha jól láttuk a sötétben), ami megpróbált a hajó árbocán landolni csütörtökre virradó éjjel. Minden módon megpróbáltuk elkergetni, mert egy ilyen landolás a széljelzőnkbe kerülhetett volna, ami a jelen körülmények között az utolsó információink egyikét szolgáltatja. Sikerült egy lámpával távol tartani. Csütörtök reggelre már csak 50 mérföldre vagyunk a pontozó kaputól és még mindig a 4. helyen. Viszont éjszaka olyan jól haladtunk, hogy szinte karnyújtásnyira van az előttünk lévő hajó (2,5 mérföldre), úgyhogy nem lehetetlen behozni. Hajrá!
|
Nagyutazás
Bacsó Tibor és Ádám a föld körül – szelek szárnyán
  |
A saját izzadtságban megfővést csökkentendő, még Brisbane-ben vásároltunk mérnöktársammal (és házigazdánk helyismeretével) 5 db. nagyteljesítményű ventillátort. Nem volt könnyű, mert a hajó elektromos rendszere 24 V-os, és jellemzően kamionokban használnak ilyen ventillátorokat. Mivel nem mindennapi de azonnali igényünk volt, ezért az 5 ventilátor 3 féle lett.
Szerda estére gyengült a szél és elérkezett az idő, hogy „sárkányt eregessünk”. Így mondja az angol, amikor spinakkert húznak fel a hajó orrára. Először a legkisebb spinakkerrel próbálkoztunk, de mire eljött a csütörtök hajnal, már a legnagyobb dagadt a hajón. Persze közben a középső is megjárta a maga fel-le útját. Ez egyben azt is jelentette, hogy vége volt a „mindenki kormányoz” jó világnak, és megint rám maradt a kormány.
