|
‹‹‹ Előző hír Következő hír ››› Napló 2014. február 05.
Az érintetteken kívül persze mindenki nagy vigadalommal fogadta a történteket. Az ítélet végrehajtása után – tisztes távolságot tartva – mindnyájan gratuláltunk az új shellback tengerészeknek. Sajnos nem csak ők, de a fedélzet is gusztustalanul mocskos, zsíros, ételmaradékos és ragadós lett. Úgyhogy előkerült a tűzoltó tömlő, amit a motorra kapcsolva tengervízzel mostuk le a fedélzetet, no meg a szutykos felavatottakat. Szombat délután enyhe szellőben próbáltunk előre jutni. Olyan, mintha 2 külön verseny folyna, egy az északi útvonalat választó hajók (egyelőre ők állnak nyerésre) és egy másik a déli, parti útvonalon haladó hajók között. Vasárnap délelőtt változó erősségű, de általában gyenge észak-keleti szélben spinakkerrel haladtunk előre a célvonal felé. Sajnos még mindig kb. A másik kérdés, hogy mit fogunk a nem tervezett napokon enni. Ugyan rengeteg száraztésztánk van, de pl. liszt nincs elég, ezért porciózni kell majd a kenyeret. Ilyen, és ehhez hasonló megfontolásokra van szükség, mivel senki nem gondolta, hogy ilyen kevés és kedvezőtlen irányú szél fogad bennünket. Ez a kérdés már csak azért is foglalkoztatott, mert hétfőn konyhás voltam hajómérnök társammal egyetemben. Kistermetű vegyészmérnök srác (5 évvel idősebb mint én), szinte mindenben ellentéte vagyunk egymásnak, talán ezért egészítjük ki jól egymást. Jellemzően én csinálom a fő kaját, ő pedig a desszertet, no és mosogat is, amit egyáltalán nem bánok. Egyébként mindig általános megelégedés övezi munkánk eredményét, szeretik a főztünket. Most például leves és vajas kenyér volt ebédre. A kenyér az elmondott okok miatt (mármint liszt szűke) ki volt mérve, mindenkinek 2 szelet. A leves viszont a szokásos ízetlen és ehetetlen porleves helyett gombakrém leves volt, mindenki meglepetésére és megelégedésére. Csak a beszerző srác nézett gyanakodva, hogy honnan szedtük a gombát … Időközben hol lassabban, hol gyorsabban spinakkerrel haladtunk az észak- keleties változó szélben. Elhaladtunk a Sonsorol szigetek mellett. Egészen fantasztikus, két viszonylag kis sziget emelkedik ki az 5 km mély tengerből és szirtek kötik össze őket. Sűrűn borított növényzettel, legalábbis ezt látni távcsövön keresztül. Ez is olyan hely, ahová vissza kellene jönni. Apropó verseny. Azt hiszem írtam már, hogy mindig akkor teljesítettünk legjobban, amikor a saját versenyünket folytattuk. Amit valaki mást kezdtünk el figyelni és az „ő versenyüket” játszani, rögtön visszaestünk. Szóval hétfőn este további több mint 200 mérföld van hátra a befutóig, ami ezzel a tempóval több mint 2 nap…Érdekes, hogy a külvilág néha többet tud, mint mi magunk, mert az egyik levélben írták, hogy majd csak 17.-én indulunk tovább Szingapúrból, mi meg még mindig azt gondoltuk, hogy 16.-án, mint ahogy a legutóbbi információ szólt. Őszintén alig várom már, hogy elérjük azt a célvonalat és beindítsuk a motort. Kezd már elegem lenni a lötyögésből. Vannak persze kellemes órák éjszaka a fedélzeten. Vasárnap például, ahogy az újhold keskeny, vörösesen izzó sarlóját néztem, eszembe jutott, hogy ezt most a nap éppen Magyarország felett járva világítja meg. Hazagondoltam és honvágyam volt. Hiányzott az otthon, meg a családom. Nagyon. Pedig még hosszú út áll előttünk, nehéz, komoly szakaszokkal, mielőtt úgy tekintem, hogy már hazafelé megyünk…. A kedd friss szelet hozott ajándékba. Kora hajnaltól kezdve 8-10 csomós sebességgel szárnyaltunk a legnagyobb spinakkerünk alatt. Ez a szél ill. az előrejelzés, hogy 15 csomó körüli, kedvező irányú szelünk lesz, visszaadta a reményt, hogy talán egy napon belül célba érünk. Nyilván más hajókon is hasonlóan gondolkodnak. Pl. a velünk szoros versenyt folytató OneDLL reggel még lassabban, de utána következetesen gyorsabban vitorlázott. Siettek a célba. Igen idegölő, amikor viszonylag közel egymáshoz, halad 2 teljesen egyforma hajó, és hol az egyik gyorsabb, hol a másik, gyakorlatilag ugyanazzal a vitorlázattal. A nagy kérdés továbbra is az, hogy mi történik az északi útvonalat választó hajókkal, mikor és milyen szelet kapnak. Ettől függ, hogy a 4-5 helyért, vagy az 1-2 helyért küzdünk. Érdekes és izgalmas színfolt volt, amikor a horizonton feltűnt egy halászhajóhoz hasonló valami. Mivel kalóz veszélyes vizeken közlekedünk, ilyenkor mindig van egy kis izgalom a fedélzeten. Néhány nappal ezelőtt például egy kisméretű teherhajó jött felénk, majd elfordult, majd újra felénk fordult, stb. Ezt megcsinálta vagy 4-szer, 5-ször, míg végül elfordult és eltávolodott tőlünk. Nos, az előbb említett halászhajóról 2 viszonylag gyorsan mozgó, leginkább jetski-re emlékeztető kis motoros jött felénk. Megkerültek bennünket, majd elkezdtek követni. Elég bizonytalan volt, hogy mit is akarnak tőlünk, mígnem elértünk az anyahajójukig. Azért nevezem anyahajónak, mert további számos kis motoros csónak volt hozzákötve és láthatóan többen laktak a hajón. Egyből a Vizivilág (Waterworld) című híres film jutott az eszembe. Apropó nyílt víz. Míg tőlünk délre Indonézia szigetvilága marad lassan hátra, addig északra a Fülöp szigetek terülnek el. A célvonalunk e két ország két közel fekvő szigete, Mindanao (Fülöp szigetek) és a Marore szigetek között van.
Egy szó mint száz, túl korán abbahagytuk a versenyt és túl későn láttuk meg a lehetőséget a pozíciónk javítására. Végül is majdnem pontosan kedd éjszaka 11:00-kor haladtunk át a célvonalon. 5. helyezettként. Amit áthaladtunk a célvonalon, olyan volt, mintha elvágták volna a szelet. Szóval szerdán már motorral haladunk a Celebes tengeren Borneó északi csücske felé. További 500 mérföld van hátra a töltőállomásig (mivel az üzemanyag nem elég végig Szingapúrig).
|
Nagyutazás
Bacsó Tibor és Ádám a föld körül – szelek szárnyán
  |
Ahogy ígérte, szombaton délben ellátogatott hozzánk Neptun, minden tengerek királya. A látogatás fő célja az volt, hogy ítélőszéke előtt megvizsgálja és, ha bűnösnek találtatnak, elítélje, ill. megfelelő büntetés mellett a pollywog-okat „keményhátú” (shellback) tengerésszé fogadja. A mi hajónkon csak 3 olyan utas volt, aki korábban nem kelt át hajóval az egyenlítőn, szóval, ők voltak a látogatás fő érintettjei. Neptunt egyik társunk képviselte fehér parókában, szakállal és a királyi öltözetnek megfelelő tógában (amit a Sydney to Hobart verseny zászlajából alkottak), és hát az elmaradhatatlan koronával. Az egy percig sem volt kérdéses, hogy az érintett személyek bűnösnek találtatnak-e. Az egyetlen nyitott pont a büntetés volt. Valami iszonyatos, mosléknak és csapnivaló löttyöt sikerült összerakni előző napi zöldséglevesből, maradék főtt tésztából, olajból, fűszerekből, és még ki nem tudja miből. A büntetés azonnali végrehajtásra került, miáltal is Neptun lába elé kellett térdelniük és zokszó nélkül elviselni, hogy az előbb leírt kotyvalék a fejükön és testükön végig folyva megtisztítsa őket bűneiktől. A biztonság kedvéért Neptun még jól be is masszírozta a moslékot a hajukba. Mivel mindhárom elítélt nő volt, többé- kevésbé hosszú hajjal, volt mibe belemasszírozni.
Miért? Mert láttuk, hogy valaki más is ezt teszi nem messze tőlünk. Mi lett az eredménye? Lelassultunk, persze. Rá néhány órára persze újra a Code 1 játszotta a főszerepet, de ekkorra már távolságot vesztettünk. Nem tudom miért, de mindig ez a forgatókönyv. Valami miatt Patrick bepánikol vagy megijed, és túl sokat figyel másokra, hogy azok mit csinálnak és el kezdjük követni őket. Ez van. Ígértem, hogy erről írok majd egyszer, meg is fogom tenni, ha eléggé frusztrált leszek attól, hogy mennyire a szkipperek versenye ez, szemben azzal, hogy a mi versenyünk lenne. No, nem kell félreérteni, mi mindannyian (majdnem mindannyian) kivesszük a részünket a versenyből, de személy szerint sokkal többet gondoltam, hogy a csapat határoz meg (pl. útvonaltervezés, stratégia, vitorlázat, stb.), szemben azzal, amit mondjuk most Partick irányít. Persze, hogy csapattagnak és nem szkippernek jöttünk ide, de én mégis többet akartam az egészhez hozzátenni.
Kedden számos spinakker csere után – gyakorlatilag mindhárom spinakker megjárta a hajó orrát – a legkisebb spinakker állapodott meg a befutót megelőzően. Véleményem szerint azért is, mert a csapat, beleértve a szkippert is, feladta a harcot az előttünk futó hajók ellen. Mindenki azt gondolta, hogy a hátralévő 4-5 órában már nem lehet mit tenni a több mérföldes hátránnyal. Pedig a vitorlázásban a versenynek nincs vége, amíg nem értük el a befutót (gondolom több más sportra igaz ez). Szóval, mondhatnám kényelmesen, biztonsági játékot játszva, de jó tempóban (11 csomó körül!!) közeledtünk a célvonalhoz. Éjszaka 10-11 óra között vártuk a célba érésünket. Én éppen az esti 8 órás LOG kitöltését fejeztem be és a számítógép képernyőjén néztem a térképet, amikor feltűnt az AIS rendszerben az északról érkező Quingdao hajó. Ők voltak a verseny akkori állása szerinti egyik dobogó várományosak. Ami érdekes volt, hogy a sebesség adatok szerint lelassultak, sőt az előttünk haladó OneDLL is lelassult, 5-6 csomó körüli sebességgel haladtak csak a cél felé. Ez megcsillantotta a reményt, hogy talán még behozhatóak, ha tudjuk tartani a sebesség különbséget. Be is vetettük a legnagyobb spinakkerünket. Volt még kb. 20 mérföld hátra. Szerintem jó döntés volt, csak túl későn. Ugyanis, mint korábban már írtam, egy ilyen vitorlacsere időigényes feladata (még ha egyre rutinosabbak vagyunk is benne). Egy spinakker csere meg pláne az, mert – legalábbis mi – nem szoktuk egyből az egyik spinakkert a másikra cserélni, hanem előbb felhúzzuk az orrvitorlát a spinakker elé, ennek a szélárnyékában, védelmében leszedjük a fent lévő spinakkert, majd felhúzzuk az újat és végül az orrvitorlát ismét a fedélzetre eresztjük. (Van mód a spinakkerek egymás mögötti cseréjére, de a szkipperünk ezt nem szereti, mert bonyolultabb és kockázatosabb, hogy valamelyik spinakker
