|
‹‹‹ Előző hír Következő hír ››› Napló 2014. március 20.
A vasárnap ismét az indulás, valami új felfedezésének izgalmát hozta.
Egész vasárnap éjszaka motoroztunk, abban a tudatban, hogy hétfő reggel indul a verseny. Természetesen Le Mans típusú versenyindításról lehet szó ilyen körülmények között, mint ahogy eddig is történt már néhányszor. Nos, hétfő reggelre olyan köd szállt le, hogy az orrunkig sem láttunk (tényleg alig lehetett a hajó orráig ellátni), nemhogy a hajók egymást látták volna. Mint ahogy ilyenkor lenni szokott, a mezőny szétszóródott, és így hétfőn nap vége felé le kellett lassítanunk, hogy bevárjuk a hátul maradtakat. Kedd reggelre annyira felszállt a pára, hogy az egymásmellé sorakozó hajók legalább látótávolságon belül voltak, így végre újra versenyezhettünk. A rajt viszonylag jól sikerült, de utána keletre vettük az irányt. A navigációs szoftvert, ill. az azon lévő szélelőrejelzést nézve én inkább délnek indultam volna, mert egyenesen egy anticiklon közepe felé tartottunk. Nem volt nehéz megjósolni, hogy ha így haladunk, akkor órákig szélcsendben fogunk üldögélni. De a rajt izgalmában senki nem akart erre gondolni, különösen azért, mert nem sokkal a rajt után kiváló spinakkeres idő kerekedett. Fel is röppent a legnagyobb Code 1 spinakkerünk a hajó orrára és 12-15 csomó közötti sebességgel repültünk előre, Japán déli csücske felé. Qingdao-tól Japánig egyébként uszkve 600 mérföld a távolság, és ebből 240-et tettünk meg az igazi rajt előtt. Itt már elhagyjuk a kínai Sárga tengert és Korea dél-nyugati csücskénél járunk. Nemsokára a Koreai szoros déli széléhez érünk. Igen, egy másik szoros. Előre aggódok, hogy milyen lesz ott az idő, különösen a hullámzás. Bár, ahol mi fogunk hajózni, ott már nem olyan sekély a víz, mint mondjuk legutóbb a Taiwani szorosnál volt. Ott mindössze 40 méter mélység, vagy attól is sekélyebb vizek voltak, ahol a nyílt víz felől érkező hullámok (és persze a szél további korbácsoló Hétfő estére el is értük az a szélcsendes területet, amit igazán el kellett volna kerülnünk. De úgy látszik nem csak mi feledkeztünk bele az indulás eufóriájába, mert szinte az összes hajó látótávolságban lötyögött mellettünk. A spinakker egy ideig ott lógott a hajó orrán, várva, hogy csak-csak megjön a frissülés, de nem jött. Úgyhogy leszedtük, elcsomagoltuk jobb időkre. A szélcsendben egyetlen dolgot tudtunk tenni, a hajó orrát abba az irányba tartani, ahová menni szeretnénk, de a haladási (pontosabban A rutin mellett mindig érdekes változást és dinamikát hoznak az új csapattagok. Annak ellenére, hogy a menetrendszerinti tengeribetegség (értsd hányás) mind a 4 újonnan csatlakozott társunkat elkapta, azt kell mondjam, hogy a csapat jobb mint előtte (ez valószínűleg inkább a távozókat minősíti, mint az új társainkat). Mindenki máshogy próbálja túlélni a hullámzás által kiváltott zavarodottságot és a velejáró WC-re járást. Fontos is, hogy milyen a társaság, mert ezen a tenger részen nem nagyon van más szórakozásunk, persze a vitorlázáson túlmenően. Nem nagyon látunk állatokat sem a levegőben, sem a vízben. Gondolom a madarak a hideg miatt vannak távol (vagy nem?), de a vízben kell, hogy legyen élet, mert még mindig rendszeresen látunk halászhajókat. Sajnos a hajón viszont nem kívánatos élet jelek mutatkoztak, egy csótány személyében. Pont én vettem észre. Persze vége lett a párának, de ezek általában nem járnak egyedül. Apropó hideg. Talán hétfőn volt a leghidegebb (érzésünk) az egész eddigi utazásunk során. Szinte szibériai hideg volt, alig győztük a rétegeket magunkra pakolni. Persze a vízhőmérséklet is jól mutatja, hogy hűl a levegő, mert 8 fokig süllyedt. Persze a hideg érzésünket jelentősen rontotta a szél, ami átfújt a ruhák résein. Mondjuk, én nem panaszkodom, mert tényleg nagyon jó a Marine Pool viharruházatom. Víznek, szélnek, hidegnek is ellenáll. Mindenki irigyli, mert legtöbben a szponzori cuccokban vannak, ami messze nem bizonyul olyan jónak, mint az én felszerelésem. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a Déli óceánon 4 fokot mutatott a vízhőmérő.) Ezzel éles kontrasztban van, hogy szerda délelőtt
Csütörtök reggel aztán elértük a felkelő nap országát, Japánt. Az időzítés tökéletes lett volna, hisz ténylegesen napfelkeltére értünk oda, de a sűrű köd miatt alig néhány percre bukkant fel a szigetország déli csücske. Különleges ponthoz érkeztünk utazásunk során: egyrészt több mint 30,000!
|
Nagyutazás
Bacsó Tibor és Ádám a föld körül – szelek szárnyán
  |
A hosszú beszédek után startpisztoly eldördülése jelezte az új szakasz kezdetét. Visszavonultunk a hajóra és megadott sorrendben elindultunk. A kikötő bejáratánál minden elhaladó hajót színes tűzijáték és ünneplő tömegek üdvrivalgása és integetése búcsúztatott. Mivel nem nagyon fújt a szél, ezért elindult egy spekuláció, hogy nem is indítják el a versenyt, hanem csak kicsit kijjebb, ahol már értékelhető szél van. Én nagyon valószínűtlennek tartottam, hogy Kína vitorlás fővárosából úgy távoznánk, hogy nincs vitorlás verseny rajt. Persze, hogy volt. Volt rajtvonal, volt versenyindítás és minden hajó szépen elkezdett takkolgatni a viszonylag gyenge szélben. No nem sokáig tartott az „álrajt”, mert alig jutottunk látótávolságon kívülre, jött a telefon a szervezőtől, hogy a gyenge szél miatt lefújják ezt a rajtot és motorral kell a következő rajtvonalig előre haladni. Igazán nem bánom, mert jobb így, mintha 1 napig csak egyhelyben lötyögnénk a tömérdek halászhajó között, de mégis vicces, hogy indulást szimuláltunk, majd minden lefújva és motorral próbálunk kijutni a szélcsendből. Ez csak egyetlen dolgot bizonyít, hogy a szervezőnek komoly elkötelezettsége van San Francisco-ban, hogy a tervezett időre odaér a flotta.
Visszatérve a vitorlázáshoz, egész szerda és csütörtökre virradó éjszaka a remény és a frusztráció kettősségének jegyében telt. Hol jó kis 10 csomó körüli szelünk volt, hol pedig teljes szélcsend. Ez ismétlődött jó ég tudja hányszor. A végén már csak fásultan vettük tudomásul a kis frissülést, tudván, hogy 10-20 percen belül vége lesz és ismét szélcsendben lötyögünk egy darabig. Kis izgalmat hozott az éjszakában, hogy 2 kis madár szemelt ki bennünket pihenőhelyül. A „bennünket” alatt mind a hajót, mind pedig az embereket kell érteni, ugyanis nem egyszer szálltak fejünkre, hátunkra, hogy megpihenjenek. Nyilvánvaló költöző madarak voltak, villás farkuk miatt fecskéknek kategorizáltam őket (valójában is nagyon hasonlóak voltak a mi füsti fecskéinkhez). Nyilván fáradtak és éhesek lehettek, hisz nem sok repülő rovar van a Kelet-kínai tenger felett.
