‹‹‹ Előző hír                                                                                                       Következő hír ›››

Napló 2014. április 5.

2014.04.07.

Hétfőn és kedden is gyengélkedtem. Persze csináltam a műszakos teendőket, csak gyengének éreztem magam és sokkal jobban kimerültem, mint általában.
Mindazonáltal úgy tűnik, hogy nem lesz komolyabb bajom és lábon ki tudom hordani a fertőzést. Ahhoz képest, hogy hajómérnök társam több mint egy hetet töltött betegen a fedélzet alatt, ez nem rossz.

A vitorla korlátozások (se spinakker, se pillangózás) ellenére remekül haladunk. Félszeles időnk van (kb. 90 fokról, oldalról kapjuk a szelet), amiben a fehér vitorlák nagyon jól repítik a hajónkat. Ez ideális a szörfözésre is, ugyanis ilyenkor a valós szél felől, azaz kb. 120-140 fokról jönnek a hullámok. Persze az erősödő szélben (kb. 30-35 csomós
befúvások) kell némi idő, mire a hullámok kialakulnak, de ez pár órán belül megtörténik. Ilyenkor a fél-hátulról érkező hullám megemeli a hajó farát és az ember úgy érzi a kormányállásnál, mintha egy sötét, de hófödte tarajos hullámzó sí lesikló pálya tetején lenne és megállíthatatlanul elkezdene lefelé csúszni. Eközben mindkét oldalon olyan erővel veri fel a vizet, mintha az porhó lenne, és a pára beterít mindent. A szörfözésben igazán két különféle élvezet is van: az egyik a csúcssebesség, amit el lehet érni, a másik pedig magának a szörfözésnek a hossza. Mindkettő nagyon élvezetes.
Pl. kedden délelőtt 20,4 csomó volt a csúcsom, ami elmarad az abszolút, közel 27 csomós élménytől, de ez is nagyon gyorsnak tűnik. Ha pedig elég hosszú a hullám, akkor, akár a hawaii-i szörfösök, szinte vég nélkül csúszik az ember lefelé a mögötte folyamatosan tornyosuló hullámról.
Elképesztő jó érzés, ahogy vibrál a hajó a talpam alatt, a kormány pedig a kezemben.

Az idő sokat javult, mert a ciklon elkanyarodott északnak, és most az észak Csendes óceáni magasnyomású anticiklon északi peremén vitorlázunk. Ugyan gyakran felhős az ég, de néha-néha ki-kisüt a nap és felmelegíti az ember testét, de a lelkét biztosan. Elég hideg van, de elviselhető, mert a szél nem szemből fúj, hanem oldalról.

Az előző bejegyzésemben leírt hibák mellett a többi hajón történt események is állandó beszédtémát képeznek nálunk. Több hajón is volt olyan, aki átesett a korláton, gondolom az imbolygásnak köszönhetően. Legtöbb esetben be volt kapcsolva a mentőzsinórjuk (az angol kifejezés „lifeline”, mint életmentő kötél ebben a helyzetben szó szerint értendő), úgyhogy csak vissza kellett rángatni őket a fedélzetre. Viszont egy esetben igazi vízből mentés volt a feladat. A Derry nevű hajóról esett az egyik srác a vízbe, akit történetesen jól ismerek, úgyhogy nagyon megérintett a vele történt baleset. Nappal az orrfedélzeten volt és NEM volt bekapcsolva a mentőzsinórja! Vízbeesett. Úgy igazából, hogy a nagy hullámokban szinte azonnal eltűnt a szem elől. Ilyen esetre van ugyan egy jelző bója a hajó hátulján, ami – mint neve is mutatja – egy bója, rajta hosszú teleszkópos rúdon élénk színű zászló. Sajnos több probléma is van vele. Egyrészt a kis zászlócskát a végén még menet közben le szokta cibálni, tépni a szél. A hosszú teleszkópos rudat össze szokták csukni, hogy ne törje el a viharos szél a hajón. Végül pedig, azért, hogy a hullámok ne mossák el a bóját a hajó hátuljáról, alaposan le szokták kötözni. Mindezek ismeretében nem meglepő, hogy nem tudták időben bedobni a jelző bóját és elvesztették a vízbeesett szerencsétlent. A 12 fokos vízben az életben maradás esélyei igen csekélye 20-30 perc után. Ugyan a hajó amint tudott visszafordult és elkezdték szisztematikusan keresni, de mivel a hullámzásban és az erős szélben el is sodródott a vízbe esett a GPS pozíciótól amit megjelöltek, ezért közel 90 percet!!! vett igénybe, mire – csodával határos módon – megtalálták és visszacibálták a fedélzetre. Végzetesen ki volt hűlve és valószínűleg csak az tartotta életben ennyi ideig, hogy un. drysuit, tehát vízhatlanul záró kezeslábas volt rajta, ami lelassította a lehűlési folyamatot. Normál felszerelésben, mint amiben legtöbben vagyunk (egy ilyen drysuit kisebb vagyonba, sok! százezer forintba kerül), semmi esélye nem lett volna a túlélésre.

Ez is mutatja, hogy milyen veszélyes sport a vitorlázás ilyen körülmények között. Az eset óta még kiemeltebb figyelmet kapott, hogy mindenki be legyen kötve, éjjel-nappal a fedélzeten.

Kedd és szerda éjszaka talán a leghidegebbek közé tartoztak, amit eddig tapasztaltunk a verseny során. Bár a vízhőfok csak 11-12 fokos, és a szél sem az arcunkba, hanem oldalról fúj,a hideg mégis a csontunkig hatol. A védekezésben elértem a fizikai és logikai korlátokat. 7 réteg ruha van a felső testemen. Ettől többet fizikailag nem tudok a vihardzsekim alá gyömöszölni, ill. több ruhában már nem tudnék kellő képpen mozogni a hajón.
Ha kormányzok, akkor még elviselhető is a hideg, de amikor csak ücsörgök és várok a következő soromra, rendkívül átjár a hideg. Szerencsére nem annyira nedves az idő, ugyanis továbbra is a nagy kiterjedésű észak Csendes óceáni anticiklon peremén haladunk. Megpróbáljuk az 1020 hPa isobar vonalat követni. Ezért nincs csapadék. Az óceán sem annyira hullámzik, ezért csak néha-néha csap fel egy-egy hullám. Persze ez utóbbi mindig a legrosszabb pillanatban. Pl. szerdán a fedélzeten élveztem, hogy a rövid napsütés kicsit átmelegít, A ruhám ujját és a nadrágom alját is felgyűrtem, hogy kicsit száradjanak a szélben. Már szinte száraz volt, és készültem, hogy rendesen lezárjam a csizmámon ill. a csuklómon a nyílásokat, amikor jött egy hullám, és a felcsapódó víztől újra ugyanolyan vizes lett a ruhám, mint előtte volt. Tipikus.

Mivel az ágyam pont a lejárat mellett van, ezért talán ez a leghidegebb hálóhely a hajón. Most először fázott a lábam a hálózsákomban, pedig meleg gyapjú zokniban, selyem hálózsákbetétben és 2 rétegű, rendkívül vastag zsákban alszok.

Mivel a hátralévő távolság lecsökkent 2000 mérföld alá, elindult a spekuláció (inkább álmodozás), hogy mikorra fogunk megérkezni. Őszintén engem már nem nagyon izgat. Megtanultam abból, hogy eddig soha nem értünk oda a tervezett időre, hogy nem érdemes beleélni magamat egy korai érkezésbe, mert mindig közbejön valami. Legtöbbször megfordult a szél és szinte mindig szembeszélben küzdöttük az utolsó napokat a kikötő felé.
Remélem most nem ez lesz, de akármi más is közbejöhet.

A távolságot illetően mindig azt szoktam magamban játszani, hogy visszafelé megyünk az időben,mintha a mérföldek évszámok lennének. Szerdán átéltük a teljes XX. századot (visszafelé), és 1 nap múlva már a középkorban vagyunk.
Alig várom Krisztus születését!

Csütörtökre virradóan ismét sötét éjszakában kellett denevérként kormányozni. Ahogy az ember a kompaszt nézi, szinte teljesen elveszíti az orientációját és a 3 dimenziós mozgásban nem igazán érzi, hogy mennyit fordul a hajó orra egy-egy kormánymozdulatra, vagy éppen egy hullám lökésének eredményeként. Ilyenkor legtöbben a kompaszt kezdik el „kergetni”, aminek az az eredménye, hogy a hajó egy egyre nagyobb kilengéseket produkáló táncba kezd. Ezt elkerülendő nekem sokat segít, ha időről időre felnézek és a sötét éjszakában a (tulajdonképpen nem látható) horizontot bámulom. Ilyenkor valami olyan érzésem van, mintha mégis látnék valamit (pedig kizárt a sötétben) és jobban érzem a hajó billegését ill. fordulását.

A hideg idő tovább folytatódik és a fedélzeten sem sok a munka ami felmelegítene, mert ugyanazzal a vitorlázattal haladunk már 3.napja. A szél erőssége és iránya is többé-kevésbé állandó, ezért még vitorlát sem nagyon kell állítgatni. Csak az irányt kell a kormányosnak tartani.

Csütörtök délelőtt már csak 1600 mérföld van San Franciscoig!

Kaja fronton kezdjük felélni a készleteket. Az édességek és sütemények már rég elfogytak. Sajnos ettől fontosabb, hogy só sincs, mert valami balszerencse miatt a só készlet beesett a WC-be és ott szennyeződött. Ami megmaradt, az talán a mindennap sütött kenyérbe elég, de lehet, hogy abba sem. Elfogyott a tojás és a margarin, úgyhogy már süteményt sem tudunk sütni. A liszt készletek is a végét járják, de talán kitart megérkezésig.
Elfogyott az utolsó hagyma is, az egyéb zöldségekről vagy gyümölcsről nem is beszélve, aminek már régen vége van. Mindez tulajdonképpen erősen beszűkíti a hajószakács kreativitását, és egyre egyszerűbb és furcsább kaják vannak. Szerda este például stir fry csirke lett volna keleti tésztával. A tésztát csak ki kellett főzni, de a stir fry csirkéhez már nem volt szósz csak paradicsompüré, ezért a keleti tésztát olaszos szósszal ettük. Tulajdonképpen szinte mindegy is, hogy mit raknak elénk, mert ebben a hidegben annyira lehűlünk a fedélzeten, hogy bármit megennénk ami meleg.
Emlékszem, hogy még a tréningen mondták, hogy a hajón a jó kajának csak 2 kritériuma van: sok legyen és meleg. Én még nem osztom ezt a nézetet, ezért próbálok mindig valami ízleteset főzni hajószakácsként. Mindazonáltal sokszor elgondolkodom megéri-e, amikor mások csak összecsapják a kaját és úgy szolgálják fel, hogy se íze se bűze. Aztán mindig meggyőzöm magam, hogy nem éri feladni, nem miattuk, hanem azon kevés ember miatt aki hasonlóan gondolkodik (és dolgozik) mint én, no meg magam miatt.

Pénteken utolért bennünket egy hidegfront. Mint említettem korábban, eddig egy anticiklon északi peremén vitorláztunk, ami stabilan az óceán fölött parkolt le. Nos, a most érkezett ciklon viszont elkezdte ezt a magas nyomású légköri képződményt préselni keletre. Olyan ez, mintha egy lufit kezdenénk el nyomni a két tenyerünk között. Az anticiklon az amerikai kontinens nyugati partja és a ciklon közé szorult és elkezdett préselődni.
Ez azt is jelenti, hogy az izobár vonalak elkezdtek sűrűsödni, ami pedig a szél erősödését jelenti automatikusan. Sajnos a ciklon csapadékot is hozott magával és péntek is és szombat is elég vizesen telt az állandóan megálló és újra esni kezdő eső miatt. De nem ez a legrosszabb változás. Az új szél déliessé, dél-keletiessé fordult, ami sajnos azt jelentette, hogy éles szélben kell haladnunk, ami persze a hajó dőlését is automatikusan maga után vonja. Az eddigi délnyugati hullámokat (amiken kiválóan
szörfölgettünk) délkeletiek váltják fel, amin elég „göröngyösen” tudunk csak előre haladni. Sajnos a cél előtti utolsó néhány nap már-már hagyomány szerint küzdelmes. Mindig szél és hullámok ellen kellett harcolni, mikor a kikötő közelébe érünk.

Persze a kikötő mint olyan még messze van, de a szombaton még hátralévő
1100 mérföld már valahogy megfogható távolságnak tűnik a kezdeti sok ezer után. Érdekes, hogy még mindig nem látjuk életnek jelét körülöttünk. Néha- néha felbukkan egy-egy albatrosz és megerőltetés nélkül, méltóságteljesen vitorlázik az erős szélben, de ez minden. Se halak, se delfinek, se bálnák.
De még az ember létezésére utaló hajó sincs. Japán partjai óta nem láttunk egy kereskedelmi hajót sem. Nyilván kiesik ez a rész a hajózási útvonalakból. Mondtuk is egymásnak, hogy, ha nem kapnánk emaileket, akkor olyan érzés lenne, mintha mi lennénk egyedül a Földön.

Hacsak nem kerülünk valami komoly szélcsendbe, akkor 5 nap múlva San Franciscoban vagyunk!

‹‹‹ Előző hír                                                                                                            Következő hír ›››