‹‹‹ Előző hír                                                                                                       Következő hír ›››

Napló 2014. április 19.

2014.04.21.

Legutóbbi bejegyzésem végén remélt pénteki Golden Gate bridge randevú péntekre virradóan pillanatok alatt elillant, ugyanis ezeket a sorokat péntek délután írom, több mint 30 mérföldre az áhított helytől.
Szélcsendben. Valószínűleg ez lesz a leghosszabb 30 mérföld, amit valaha megteszünk.

Még csütörtök éjfél körül, amikor a kormánynál álltam, élt bennem a remény.
Kiválóan haladtunk az északias félszélben, néha még egy-egy rövidebb szörfölés is megadatott jutalomként. Aztán jött a pofáraesés, amikor nagyon rövid idő alatt visszaesett a szél, majd szinte teljesen elállt. Péntek reggel csak ringatóztunk egy nagy lavórban (így nevezik a vitorlások a szélcsendes, sima víztükröt). Ugyan felhúztuk a legnagyobb spinakkerünket, hátha ezzel kihalászunk egy kis szelet, de nem sok sikerrel. Az egész péntek reggeli 6 órás műszak alatt összesen haladtunk 8 mérföldet előre.
Péntek délre annyira elállt a szél, hogy még a spinakkert is le kellett szedni, és csak vártuk a megváltást.

Mindeközben a reggel beindított motor duruzsolása csak tovább hergelte türelmetlenségem, és szinte hívott, hogy csak adj gázt és máris ott lehetünk. Persze csak viccelek, de a motor tényleg járt. Miért? Nos, ez a frusztráció is péntek reggel esett a fejemre, amikor kiderült, hogy a néhány órával korábban beindított generátor leállt, hibajelzéssel. Megint a vízellátásával volt gond, de most nem volt eltörve az impeller.
Gyakorlatilag az egész vízellátó rendszert leteszteltük a hajóba bejövő szeleptől a generátor kipufogó rendszeréig. Nem találtunk hibát, de mégsem akart elindulni. Nem akarja a kis szivattyúja továbbítani a tengervizet a hűtőrendszerbe. Pedig önállóan minden működik, nincs dugulás, … Egyszerűen kifutottunk az ötletekből, miközben órákat töltöttem el a gépteremben hajnalban. Mivel közben az akkumulátorok merültek, ezért be kellett indítani a motort, hogy töltse az aksikat.

Mindeközben egyértelmű jeleket tapasztalunk, hogy szárazföld közelében járunk. Élet jeleit látjuk, halljuk. Pl. egész éjszaka a San Francisco-i parti őrség szövegelését lehetett hallani a rádión, bár hajót csak egyet láttunk, azt is távol.

Körülöttünk olyan, mintha egy vízi állatkertben járnánk. Bálnák (azt hiszem púpos bálnák-humpback whales) több csapatban is kerülgettek bennünket, néhányuk igen látványosan mutogatta hatalmas farokuszonyát! Több csapat delfin is meglátogatott bennünket, ki-ki ugrálva a vízből. Némelyikük egészen közel jött hozzánk, oda-vissza úszkáltak a hajó körül. Csak az az idegesítő, hogy szinte képtelenség lefényképezni őket, mert mire az ember megnyomja a gombot, egyszerűen eltűnnek. A delfinek között több fókát is észrevettünk, gyönyörű világosbarna bundában voltak, majd sötétebb színű oroszlánfókák (azt hiszem azok voltak) egy egész csapata úszott el mellettünk. Hatalmas madarak is köröznek körülöttünk. Olyanok mintha óriási sirályok lennének, de sötétbarna színűk van. Nem albatroszok, az biztos.
Érdekelne, hogy milyen madarak, mert megközelítő méretűek. Szóval, az unalmas órákat ilyen események rövidítik meg némileg.

Péntek délben Patrick kérte, hogy mindenki adjon visszajelzést a mögöttünk lévő versenyről (még ha technikailag nem is ért véget). Szokás szerint teljesen hasztalan volt az egész, mert egyrészt igazából nem érdekli, hogy kinek mi a véleménye, másrészt meg mindenki csak kedveskedik és próbál valami szépet mondani a jó hangulat érdekében. Amit persze megértek, hiszen az angolszász kultúra tényleg alapvetően konfliktuskerülő, ugyanakkor ez az oka, hogy egyszerűen nem képes a csapat fejlődni. Nincs érdemi visszacsatolás és tanulási lehetőség. Ez az oka, hogy semmit nem fejlődünk és mindig az utolsó harmadban fejezzük be a versenyeket, mint most is.

Valaki mondta, hogy rövidebb versenyeken jobban teljesítünk, ami igaz.
Sajnos ezekből eddig csak kettő volt, az első és a Sydney-Hobart. Az első, Brest-ig tartó versenyben 2. helyen futottunk be, de utána megbüntettek bennünket, mert bementünk egy TSS-be (erről annak idején részletesen írtam), így a 11. helyen végeztünk. A Sydney-Hobart volt az eddig teljesítményünk csúcsa, mert kategória 3.-ként végeztünk. A következő szakaszokon viszont számos rövid verseny lesz, kíváncsi vagyok, hogy megáll-e a lábán a teória és valóban jobban teljesítünk-e majd.

Pénteken délután kicsit frissült a szél, mozogtunk. Nem utolsó sorban San Francisco felé. Estefelé járt az idő, amikor megpillantottuk a távolban a Golden Gate hidat. Tudtam, hogy ez az érkezés nem olyan lesz, mint amilyennek elképzeltem, vagy megálmodtam. Mivel már szürkület volt, ezért szinte biztos voltam benne, hogy késő éjszaka fogunk megérkezni és egy épkézláb fotót sem fogok tudni készíteni a méltán híres mérnöki remekről.
Így is lett. Csodával határos módon, ahogy egyre közeledtünk a hídhoz (ez volt a célvonal), úgy erősödött a szél, egészen addig, hogy amint áthaladtunk alatta, gyorsan le is kellett szedni a legnagyobb spinakkert, nehogy valami sérülés érje az utolsó pillanatban. Ezek a percek, a megérkezés percei mindig különlegesek. Az ember elfelejti az út megpróbáltatásait, az (esetenként) elviselhetetlen útitársakat, és valami különös izgalom lesz úrrá rajta: a megérkezés, talán a felfedezés, de mindenképpen valami teljesítésének, befejezésének az izgalma. Jó érzés.
Szinte azonnal megszépít mindent. A megfáradt testnek új erőt ad, a kimerült szellemnek pedig valami új ígéretét, ami úgy hat, mint a narkotikum. Szinte felturbózza az embert. Új erővel ugrunk leszedni és elcsomagolni a vitorlákat, felhúzni a zászlókat, ruhát cserélni, kiszedni és felrakni a puffereket és a kikötőköteleket.

Éjfél körül járt az idő mikor megérkeztünk, de néhány tucat lelkes családtag és drukkoló mégis hangos üdvrivalgással és kürtökkel fogadott bennünket. Érdekes volt, hogy, mivel éppen éjszakai baseball meccs volt a kikötő (Pier 40) melletti AT&T stadionban, ezért nemcsak, hogy az egész környék fényárban úszott, de olyan harsány zsivaly és drukk hangulat volt, hogy a figyelmetlen szemlélő azt is hihette, hogy nekünk drukkol az a néhány tízezer ember, akik a stadionban űltek.

Megérkezésünk után – már-már szokás szerint – fogadott bennünket a szponzorunk, a whisky gyár képviselője, és jött a kötelező Old Pulteney ízelítő. Ezen felül az egyik hajón volt egy résztvevő, akinek péksége van San Francisco-ban, és Ő egy rakás, finomabbnál finomabb péksüteményt küldött a megérkezésünk alkalmából. A hajóról most sem mehettünk le addig, amíg nem jöttek a határőrök és vámosok és nem ellenőrizték a vízumokat és útleveleket. Ezek után persze, mint a patkányok a süllyedő hajóról, úgy távozott mindenki. Nem volt sok választás, az egyetlen közelben nyitva tartó kocsma, a kikötő kocsmája volt. Igazán jól esett a fáradt tengerészeknek, hogy amint beléptünk az ajtón, már rakták is elénk a hideg sört (vagy éppen ki mit kért). Ahogy leszálltunk a hajóról és alaposabban meg tudtam nézni a hajónk sérült orrát, csak most értettem meg, hogy hatalmas darab hiányzik a hajóorrból, ráadásul mögötte, valamivel kevesebb, mint fél méterre van egy hatalmas repedésnek látszó sérülés is. Kész csoda, hogy nem volt lyuk a hajón és nem ömlött be a víz.

Hajnal 2-3 óra volt, mire visszaértünk a hajóra aludni. Többen elmentek szállodát keresni, de én nem láttam értelmét. Már csak azért sem, mert másnap korán kezdődött a nagytakarítás. Én megint a fedélzetre lettem beosztva. Nem bántam, mert szép, tiszta idő, de azért az időnként megerősödő szélben hűvös volt. A nagytakarítás a szokásos módon zajlott. Ez alatt azt értem, hogy kb. 2 órába került, mire parti áram és víz lett.
Pontosabban áram nem lett, mert ennyi idő alatt derítették ki, hogy nem működik. Ugyancsak szokásosnak számított, hogy sokan leléptek napközben hosszú órákra. Egyszerűen eltűntek és csak azokat az embereket lehetett látni, akik mindig is ott vannak és a munka dandárját csinálják.

Délután befejezettnek nyilvánítottam a munkát és elmentünk szállást keresni. Tulajdonképpen csak 1 éjszakára kellett, mert az egyik társunk kibérelt egy nagy házat, amiben 5-en fogunk lakni, de ez csak vasárnap estétől állt rendelkezésre. Szóval beköltözés egy szállodába, kéjes zuhany (közel egy hónap után!), vacsora egy tipikus amerikai étteremben (burger a fő kaja). Az estét az egyik újonnan csatlakozó útitársunk dobta fel, aki meghívott bennünket egy alternatív színházi előadásra. Jó volt, szórakoztató, de valóban valami szokatlant, „alternatívat” adott. Az előadás azt a célt tűzte ki maga elé, hogy egy óra leforgása alatt, 30 mini darabot, inkább jelenetnek nevezném, fog előadni, ráadásul véletlen sorrendben. Szóval átadtak nekünk egy lapot, 30 számozott címmel (ezek voltak a „menü fogásai”), és azt adták következőként elő, amelyiknek a számát a leghangosabban üvöltötte a nézőtér. A darabok között egy barack lassított felvételes elfogyasztásától a Holdra szállás imitálásáig sok minden volt. Ez utóbbihoz például az egyik „színész” reflektorral megvilágított hátsó fele szolgáltatta a Holdat; amibe egy mini amerikai zászlót tűzött egy lego ember nagyságú asztronauta egy arra alkalmas helyen …A darab után hazafelé sétálva feltűnően sok hontalan embert láttunk.
Tulajdonképpen biztonságban éreztük magunkat, de ennyi utcán lakó embert talán még sehol sem láttam. Később valaki azt mondta, hogy ez azért van, mert SanFrancisco polgármestere ingyenes egészségügyi ellátást biztosít a hontalanoknak, és ez bevonzza őket ide, nagy távolságokból is. Valójában azt gondolom, hogy lehet, hogy nincs is itt több hontalan, utcán lakó ember, mint máshol, csak itt szem előtt vannak, míg máshol, különböző módokon, eldugják, elszeparálják őket a többi ember szeme elől. Melyik a jobb?

Vasárnap karbantartás volt a hajón. Mérnöktársammal hamar végeztünk, mert tulajdonképpen csak a generátor és a vízkészítő volt soron, a fő motorral nem volt dolog. A generátoron is csak az alapvető karbantartást (olajcsere, szűrők cseréje) kellett elvégezni, mert egyébként még mindig nem működött a szivattyúja. Ez utóbbival kapcsolatban, jellemzően a Clipperre, a szerelők elkezdtek mindenféle ötletelés alapján, mekk mester módra, áthidaló megoldásokat beépíteni (3 utó szelepek, lábpumpa, …), ahelyett hogy kicserélték volna a szivattyút, mert szerintem az romlott el. NO de mindegy is, mert ez alkalommal mi húztuk el a csíkot délután, munka végeztével a közeli AT&T stadionba, ahol a helyi baseball csapat, a Giants játszott.
Ugyan nem sokat tudtam a baseball-ról és csak a meccs vége felé kezdtem megérteni a szabályokat, de nem is ez számított. Sokkal inkább az, hogy mennyire szociális és kommunális esemény a városban a helyi csapat játéka.
Nem hasonlítható egy magyar focimeccshez, mert itt nincs agresszió. Inkább családokat, párokat lát az ember, akik békében élvezik a vasárnap délutáni napsütést és önfeledten tudnak drukkolni a hazai csapatnak. Ugyanakkor szívesen elbeszélgetnek az ellenfél szurkolóival és teljesen természetes, ha a melletted ülőnek más a kedvence vagy a véleménye. Persze mindenki eszik-iszik a meccs közben, olyan igazi, amerikai adagokat. Ahogy az a nagykönyvben meg van írva, a hazai csapat döntetlenből az utolsó ütésben „hazafutással” (home run) győzött. Nagy élmény volt!

A meccs után visszamentünk a pontonra, a hajóhoz, hogy elhozzuk a cuccainkat és végre beköltözzünk a bérelt házba. A ponton végén volt egy bicikli kölcsönző, ahol arra hívták fel a figyelmünket, hogy ha most bérelünk bringát, akkor egy nap bérletért 3 napig használhatjuk, mert hétfőn, kedden zárva vannak. Kihagyhatatlan ajánlat. 3-an béreltünk biciklit. Most már csak az volt a feladat, hogy eljussunk – az egyébként nem közeli – szállásra a biciklikkel és a rengeteg csomaggal. Azt találtuk ki, hogy leintünk egy taxit, berakjuk a csomagokat és majd követjük biciklivel. Volt kockázata, de nem nagyon volt más választásunk. Mit ad az ég? A leintett taxi rokkant kocsi szállításra volt átalakítva, úgyhogy nemcsak mi, de a csomagok és a biciklik is vígan befértek! Mi annak a valószínűsége, hogy ez megtörténik?

Hétfő szabadnap volt, mert a hajót kedden este átvitték a közeli (1,5 óra távolságra) hajógyárba, hogy kijavítsák, pótolják a hiányzó hajóorrt.
Szervezett programunk volt (egyik társunk vette a jegyeket) az Alkatraz-ba.
Több filmből is elhíresült, az USA egykor egyik legszigorúbb börtöne volt ez a „szikla”. Bár a part és a város egy karnyújtásra volt, az áramlatok miatt, szinte lehetetlen volt a szökés. Tulajdonképpen a több szökési kísérletből egy esetben sem sikerült a szökötteknek élve partot érni.
Szóval a biciklik kapóra jöttek, ezekkel karikáztunk le a partra, mert hajó vitt át bennünket a szigetre. Az első meglepetés az volt, hogy nem 9:00- kor, hanem 45 perccel később indult a hajó, a másik, hogy mielőtt az Alkatraz-ra jutottunk volna, egy másik, egyébként gyönyörű, természetvédelmi park szigetre, az Angyal szigetre (Angel island) vittek bennünket, ahol el kellett tölteni 2 órát a következő hajó érkezéséig.
Persze a szigeten lévő egyetlen büfé forgalma biztosított volt …

Az Alkatraz-on nagyon érdekes volt végigmenni az egykori börtön területén.
Még ma is megdöbbentő látni a rácsokat. Sokat a rácsok mögé állva fényképeztették magukat, de én még a gondolattól is borzongtam. Tényleg jól lehetett látni a szigetről a várost, sőt bizonyos száljárás esetén – állítólag – még a város hangjait is hallani lehetett. Valószínű, hogy ez az elérhetetlen közelség volt a legnagyobb büntetés az ide bezártaknak!
Mivel a nem várt hosszúságú túra miatt tulajdonképpen az egész nap eltelt, már csak a közeli Fishermen’s Wharf meglátogatására volt időnk. Ez az egykori halászhajó kikötő mostanra turista látványosság, telis-tele turista boltokkal és éttermekkel. A többiek megkóstolták a helyi nevezetességet, a „chowder”-t. Ez tulajdonképpen egy cipóban feltálalt halászlé, de hal mellett minden egyéb tenger gyümölcsei is bele kerülnek, és persze nincs olyan szép piros színe, mint a magyar halászlének, mert az őrölt fűszerpaprika nem ismert errefelé. Nem volt bátorságom, hogy megkóstoljam, úgyhogy friss fish&chips mellett maradtam. Finom volt. Utána nagy adag fagyi és máris pótoltam az aznapi biciklis kalóriákat.

Este nem mentünk sehova, de a rengeteg mosnivaló és egyéb javítani való miatt, még nem is volt elég idő, hogy mindent elvégezzek.
Másnap a délelőtt további személyes karbantartással telt el és csak délben indultunk bicikli túrára. Áttekertünk a városon és a bringát leraktuk a Fishermen’s Wharf-tól nem messze lévő San Francisco-i villamos végállomáson. Ezek azok a – filmekből jól ismert – villamos kocsik, amiknek az oldalán csüngnek az emberek és amiket egy földalatti láncos mechanizmus a legmeredekebb San Francisco-i domboldalon is felhúzza. Kihagyhatatlan része a helyi élménynek. Ugyanilyen kihagyhatatlan a Union Square ill. ott sajttortát enni, valamint a kínai városnegyedet meglátogatni. Mindez megvolt. Visszafelé a másik villamosvonalon megálltunk a Lombard utcánál, amit a világ „legkanyargósabb” meredek utcájaként tartanak számon. Naponta autók ezrei jönnek ide, csak, hogy leguruljanak a girbe-gurba utcán. Nem szeretnék itt lakni :)

Hazafelé úton megálltunk a bringával egy hatalmas túraboltnál. 5 emeleten árulták a különböző szabadidős sportokhoz a kellékeket. Mivel a hajón szénhidrátban rendkívül gazdag (pl. rengeteg főtt tésztát eszünk) az étrend, viszont fehérjében szegény (kevés hús, tojás, stb.), ezért vettem magamnak étrend kiegészítő fehérje port. Őszintén bevallva idegenkedek tőle, mert soha nem használtam semmi ilyesmit, többek elmondása szerint láthatóan vesztettem súlyt, amit szeretnék megállítani, úgyhogy kipróbálom.
Szerdán a szonzorunk, a whisky gyár amerikai vendégeit kellett vitorláztatni. Két turnus volt, délelőtti és délutáni. Mivel a mi hajónk még mindig javításon volt, ezért egy másik hajót, a Great Britain-t kellett használnunk. Mivel jellemzően a saját hajónkon vagyunk, megdöbbentő volt látni, hogy milyen egy másik hajó, összehasonlítva a mienkkel. Most értettem meg, hogy miért mondják, hogy a mi hajónk példás tisztaságú. Nos a Great Britain leginkább egy disznóólhoz volt hasonlítható. Koszos, büdös volt. Lehet, hogy jobb helyezést futnak mint mi, de nem szeretnék egy ilyen mocskos hajón lenni.

Maga a vitorláztatás jól sikerült, annak ellenére, hogy egyik társunknak orvoshoz kellett menni, úgyhogy csak hárman voltunk a hajón, mint személyzet, meg a szkipper. Persze ennyien nem lehet egy ekkora hajót vinni, ezért a vendégeket is be kell vonni a játékba. Legtöbbször élvezik amikor kimelegednek a nagyvitorla felcsörlőzésében, vagy amikor takkváltáskor át kell a sottköteleket húzni egyik oldalról a másikra. Nagy élmény ez még a vitorlázóknak is, nem csak a teljesen újoncoknak. Csak azt sajnálom kicsit, hogy számunkra teljesen elvesztette a varázsát, mármint a vitorlásmunka. Egyik társam mondta,hogy olyan ez már, mint „munkába járni”.
Persze a jó szelet és a szép időben való vitorlázást mindig lehet élvezni, de a munka az munka, már nem élvezet. Kedves emberek jöttek vitorlázni és meghívtak bennünket estére vacsorára is, amin persze kötelező jelleggel van whisky kóstolás. A végére még whisky szakértő leszek. Igaz is, hogy kezdetben – mivel teljesen járatlan voltam a whisky-k világában – nem tudtam megítélni, hogy mi a különbség egyik vagy másik között, most már kezdem érezni, hogy az Old Pulteney egy elég „karcos” whisky. Mondjuk ez akár jól illik a „tengerész whisky” imázshoz, amit a gyár próbál építeni. A vacsora egyébiránt kiváló volt. Az egyik legjobb San Francisco-i étteremben
(OneMarket) voltunk, ami – nem mellesleg – a Michelin útikalauza által is ajánlott és elismert hely, ami csak a legeslegjobbaknak adatik meg.

Csütörtök a felfedezés napja volt. Mivel a bringákat szerdán vissza kellett adni, ezért béreltem egy kocsit, hogy kicsit távolabbra is el tudjunk menni. Az úti cél egy város széli bevásárló központ volt (un. Outlet Center). Ugyan csak néhány órát töltöttünk el, hiszen nem nagyon van hely, hogy bármit elpakoljunk a hajón amit veszünk, de mindig érdekes látni, hogy hogy vásárolnak itt az emberek. Hétköznap volt, de a parkoló és a boltok is dugig voltak. Tulajdonképpen ugyanazokat lehet megvenni itt is mint a belvárosban, csak fél áron, vagy még olcsóbban. Úgy tűnik, működik itt a gazdaság. Egyébként erről tanúskodik az a rengeteg építkezés is, amit San Francisco belvárosában látni. Hazafelé úton bementünk a közeli Muir nemzeti parkba, ahol gigantikus, több ezer éves mamut fenyőket lehet látni. Engem mindig elbűvölnek ezek az óriások. Csak állok alattuk és nem tudok betelni a látványukkal … Hazafelé az utunk a híres Gonden Gate hídon át vezetett és újra be kellett menni a túraboltba, mert a többieknek is kedve támadt további cuccokat vásárolni. Népszerű a Keen szandál (az egyébként csapnivaló dekkcipő helyett) és a Black Diamond fejlámpa (mert minden más tönkremegy a sós levegő ill. víz miatt.

Sajnos péntek már az indulás jegyében telt el. A hajónk még mindig a hajógyárban volt, de volt néhány további karbantartási feladat, amit ránk róttak, hogy meg kell csinálni. Úgyhogy irány a hajógyár. Kb. 1,5 óra volt az út kocsival is. Mikor megérkeztünk, nem találtuk a szükséges alkatrészeket, úgyhogy megint vagy 1,5 órát töltöttünk azzal, hogy az ottani üzemekből kunyeráljunk. Végül sikerült. Maga a munka 15 perc alatt megvolt. A hajóorrt akkor fejezték be és le kellett szállni a hajóról, hogy azt vízre tegyék. Du. 3:00 körül került vízre a hajó és én indultam is vissza városi kikötőbe, hogy amikor megérkeznek fogadni tudjam őket (mivel még mindig megvolt a bérelt kocsi). Szinte biztos voltam benne, hogy elkések, mert vagy 2 órát töltöttem dugóban a visszaúton. Nos, nem tudtam elkésni. Még órákat kellett várni, mire felbukkant a hajó, mivel közben tankoltak is. Sajnos nem tudtam otthagyni a hajót, mert valakinek le kellett szigetelni azokat a csavarokat, amik a fejem fölött beáztak és amik oly sok bosszúságot okoztak nekem az előző szakaszon. Ha én nem csinálom meg, lehet, hogy senki sem, és nem akarok megint esőt a fejem felett.
Sajnos ez a munka az egyik legutálatosabb a hajón, mert egy olyan anyaggal
(Sikaflex) kell dolgozni, ami szinte letakaríthatatlan ha az ember bőréhez ér (idővel lekopik), ha pedig ruhához ér, akkor az menthetetlen. De, mint írtam, személyesen érintett voltam és az én érdekem volt, hogy meglegyen.
Közel este 9:00 volt mire elkészültem. Tiszta bolondok háza volt, mert mindenki ott nyüzsgött. Leginkább a bevásárolt cuccok elpakolása volt a legzavaróbb, mert le-fel jártak a hajón, pont ott, ahol nekem kellett dolgozni. Ráadásul, kiderült, hogy az egyik bevásárló kocsit véletlen a boltban hagyták, úgyhogy sok minden hiányzik és újra vissza kell menjenek vásárolni …

Mivel a bérelt ház San Francisco latin negyedében volt, ami annyit jelent, hogy mexikóiak laktak ott, ezért az utolsó este elmentünk az egyik helyi étterembe. Mindig is szerettem a mexikói kaját, most sem kellett csalódnom.
Sajnos még rengeteg munka várt rám. Össze kellett pakoljak, el kellett volna rendezzem a rengeteg fényképet az előző szakaszról és nem utolsó sorban meg kellett volna írjam ezt a napló bejegyzést. A rengeteg elmaradt e-mailről nem is beszélve. Sajnos a kimerültségtől nem sikerült mindennek a végére járjak, egyszerűen elnyomott az álom, sőt még az ébresztőt sem hallottam meg.

Szombat reggel arra ébredtem, hogy késésben vagyok és a többiek már rám várnak. Nem jó érzés. Rohanva, kapkodva próbáltam megbizonyosodni róla, hogy nem hagyok ott semmit, közben meg persze még néhány szólt váltani a családommal és elköszönni tőlük, mert 3 hétig megint tengeren leszünk úton Panamába. 3,5 ezer tengeri mérföld, reményeim szerint egyre melegedő vizeken, többnyire hátszélben. Szinte álomszerűen hangzik azok után, hogy milyen időnk volt a Csendes Óceánon, ami ugyancsak egy hátszeles szakasz kellett volna, hogy legyen, csak nem egészen úgy sikerült. Remélem, ez alkalommal jobban bejön a jósolt idő. Sajnos arra is fel kell készülni, hogy motorozni kell, mert az eddigi versenyek során többször előfordult, hogy nem volt szél. Panamából pedig nem lehet elkésni, mert a csatorna átkelés pontos és előre lefoglalt időpontoknak megfelelően történik.

A hátralévő versenyekből ez a 3 hét a leghosszabb, minden további ettől rövidebb lesz. Úgyhogy megint egy fontos mérföldkőhöz érünk, ha ezt abszolváljuk!

‹‹‹ Előző hír                                                                                                            Következő hír ›››